Evangélikus Egyház és Iskola 1888.

Tematikus tartalomjegyzék - Belföld - Mlt. és Főt. Czékus István egyházlátogatási körútja a brassói magyar esperességben (Farbaky József)

Mit. és Ft. Czékus István, tiszakerületi püspök il r egyház látogatási körútja a brassói magyar esperességben. III. A nagy templom zárva van még, de egy öreg székely vagy csángó asszonyka a belsó' udvarba vezet minket, melynek közepét kicsiny, kivűlről nem is sokat mutató templom foglalja el s ebben már áll a mise. Belülről nézve a tiszta byzanti stylben épült kis templom keskeny ablakaival, kupolájával, egy tenyérnyi tért üresen nem hagyó falfestményeivel egészen leköti figyelmünket, habár annak a terjengő tömjénfüsttel is nevelt félhomályához előbb hozzá kell szemünknek szoknia. Az egész a régi jeruzsálemi templomra akar emlékeztetni. A kicsiny előcsarnokban egy oldalról a 7 ágú gyertyatartó, más oldalról a szent kenyerek asztala, melyen a szent kenyerek láthatók kifestve, tűnnek szemünkbe; talán a tér szűke miatt szorúltak ki ide. A középső részt a szentélyt, a sűrű majdnem kizárólag női közönség — csaknem végig borúivá a földön — egészen ellepi; az iconostást helyettesítő fal kárpitokkal eltakart s a szentek szentjébe az oltárhoz vezető három nyílásának középsője előtt erőteljes, fekete szakálas férfialak, a byzanti császárok korára emlékeztető, bő ujjú, gazdagon aranyozott nehéz veres selyem talárban érczes tenorhangon énekli az evangyéliumot, miként azoktól, akik értették, hallám, azt, midőn az úr Jézus szüleivel 12 éves korában a jeruzsálemi templomba felméne s imáit, melyekre a miséző pap a kárpit mögül hatalmas baryton hangon felelgetett, mig a fal 2 oldalán ülő 5 szerzetes, köztük két hófehér szakállú, 80 év körüli aggastyán, tompa reszketeg hangon szintén közbe szólott koronként. Most ketté nyilt a kárpit s a miséző pap kilépett rajta a szentséggel, mire a közönség mintegy lázas siettséggel hányta magára sűrűn a keresztet. — Egyszerre egy fiatal nő, kicsiny gyermekkel karján, mintegy erőszakkal törtet a sűrű tömegen keresztül, oda borúi a miséző pap lába elé, annak bő talárját reá borítja a gyermek fejére s azzal sietve távozik ismét a templomból. Hogy ez mit jelentsen, nem volt akitől megtudjam. De elég ! Látványosságnak mindez nagyon megnézni való, magam is szeretem, hogy egyszer láttam, de mi, kik megszoktuk lélekben és igazságban imádni az urat, mégis csak azt mondjuk : „elég ezt egyszer látni." Kijutva a templomból, egy sajátos készüléken akadt meg szemünk. Vertvasból készült széles, vastag félabroncs csüngött lánczra erősítve szabadon; egy fráter forma kalugyer kis vaskalapácscsal ütött reá, mire az abroncs messze elhallatszó, harangszerű érczes hangot adott, amint nekünk mondák, az ó naptár szerint elkövetkező áldozó csötörtököt jelezve vele. Aligha nem az öntött érczharangok korát megelőző legkezdetlegesebb harangot láttuk s hallottuk itt. De az idő halad s utunk tulajdonképeni czélját még mindig nem értük el. Kiérve a monostor külső kapuján, jó karban tartott útra lépünk, melynek egy útmutató táblán olvasható neve : „strada Carmen Sylva" a fenkölt lelkű költő-királynőre emlékeztet bennünke.t. — Szikiáról sziklára alá rohanó, kicsin}'- vízeséseket képező hegyi patak mellett haladva, néhány fordulat után magunk előtt látjuk utunk tulajdon-, képeni czélját, a pompás királyi nyaralót. Néhány holdnyi menedékes tisztás képezi az előtért. Látszik hogy a szabad természet feltétlen tisztelője, aki itt parancsol. Mig ugyanis más fejedelmi é3 nagy úri lakok körül a pázsitot rendszerint kicsinyes gonddal mintegy leborotválva találjuk, hogy annál sűrűbb és üdébb zöld legyen : itt a természet szabadjára van hagyva: térdig érő, erdei virágokkal tarkázott, egyes sziklatömbök által meg-megszakgatott fű borítja a rétet, mely rétnek hegyében, mint ékes korona, emelkedik a nyaraló, phantasticus tornyaival, fedett és nyilt erkélyeivel, ólomkarikás ablakaival, melyek hol szabályos sokszöget, hol szeszélyes zegzugot képeznek, néha egész emberi alakokat ábrázolva. Fájdalom, csak kívülről gyönyörködhettünk a pompás épületben, mert a bukaresti udvarmesteri hivatal irott engedélye nélkül belsejét megnézni tilos és a német várnagy egy közvetítőnk minden kérésére hajthatatlan maradt. A vár előtti téren az utolsó török háborúban elfoglalt ágyúk állanak, valamint lejebb az őrségi tanya előtt is, itt és ott egy-egy dorobáncz fedezete alatt, aki bocskorban, közönséges fehér szűrposztónadrágban, báránybőrsüveggel a fejében, de elég katonásan tartva a szuronyos fegyvert kezében, szokatlan látványt nyújtott. A katonaköpeny az egyetlen egyenruha rajta ; egyébiránt elakarták velünk hitetni, hogy a dorobáncz (olyan honvéd vagy nemzetőrféle) a világnak nemcsak legolcsóbb, mert rövid néhány napi szolgálati idejét, a köpeny kivételévei, a saját ruhájában és a maga kenyerén kitöltő, de egyszersmind legmegbízhatóbb katonája is. Nono, ami az utóbbit illeti, esmerünk ám más katonákat is, akik zászlójukat nem hagyják. Külömben, midőn a királyi család itt tartózkodik, akkor a vitéz dorobánczokat egy zászlóalj vadász váltja fel ; úgy látszik, érzik, hogy bocskor és bíbor még ; se igen illenek össze. Ha már bejutnunk nem lehetett a kastély belsejébe : legalább annyit akartam, mint élelmes tourista, látni belőle, amennyi látható volt. Egy emeleti terrasse nyilt lépcsőjén felhaladva üvegajtóhoz értem, mely, amint kivettem, j könyvtárszobára nyilt, egy mellette lévő nyitott ablakon j át pedig érdekes kép tűnt szemembe, divatosan öltözött ; szép fiatal nőt ábrázoló, szőke fürtü gyermekkel a halán I (ländlich, sittlich). Valaki a jelen voltak közül azt állítá, ; hogy a nő maga a királynő vólna, a gyermek pedig elI húnyt leánykája. Fides penes auctorem. Túl a nyaralón nagyszerű növényház van még csak épülőben, még azon is túl pedig csinos vadásztanya rejtőzik az erdő sűrűjében. De ne sokat nézegessük, a mondó vagyok, kedves olvasóm, mert a zápor ugyancsak megeredt és bőrig ázunk mindjárt. Itt ugyan ma nem igen látunk többet, — visszasietve a pályaudvarhoz, hogy még a déli vonatot elérhes! sük, pedig eredetileg estig szándékoztunk ám itt időzni. I Szerencsére lefelé gyorsabban megy a gyaloglás. — Ah, a ; vonat már berobogott a pályaudvarba s mi még jó magasan I vagyunk : gyorsan, gyorsan .... Valóban még két percznyi késés és mi lemaradtunk volna. Szerencsére, a „dux peregrinationis" a mi kedves esperességi felügyelőnk, akinek mi többiek az útlevél szerint csak kíséretét képezők,