Evangélikus Egyház és Iskola 1888.
Tematikus tartalomjegyzék - Költemények - Nagypénteken (Sántha Károly)
Il 5» seggel nem örülök rajta, hogy a magyar revisió programmjában benne van. Mind a mellett sokkal fontosabbnak tartom amaz említett elvet, semhogy örömmel ne hivatkoznám mellette ezen tényre is. Azon határokat, a meddig a Károli szövegének megváltoztatásában mehetni, szintén csak ezen elv alapján vonhatni meg; a míg ez elől elzárkózunk, vagy a míg ezen elvet valami más, külső normával akarjuk helyettesíteni, a mely határozottabbnak látszik, de tényleg nem az — addig minden egyes változtatás mondható kicsinynek is, nagynak is, a rá alkalmazott mérték szerint. Am. 5. 25 végére, a kérdés után Luther tudvalevőleg beillesztette a „Ja wohl" szavakat. Az átnézett Luther-biblia elhagyja azokat. Az eredetinek mondatszerkezete szerint a válasz a felvetett kérdésre csak tagadó lehet. Ezt tekintetbe véve, mondhatni a tett változtatást egy szempontból csekélynek, más szempontból nagynak; a fentebb kifejezett elv szempontjából Ítéletünk csak egyféle lehet. A művészi forma tekintetében egyébiránt ezen elv jogosultságát nem is vonja senki kétségbe. Azt mindenki elismeri, hogy a fordításhoz, nevezetesen költői mű fordításához nem csak vallásos ihlettség, nem csak bizonyos tudományos készültség, hanem művészi érzék és tapintat is elengedhetlen kellék. Senkinek sem jutna eszébe ezen művészi érzék és tehetség szabadságát előre is megszorítani ; még kevésbbé azon határok közé szorítani, a melyek között a LXX, vagy a Targumok szerzői mozogtak. Tudom, hogy azon kisérlet, mely a teendő változtatások határait előre is lehetőleg világosan megakarta vonni, főleg azt czélozta, hogy a könyvek könyvének fordításába „új tudományok'' ne jussanak be ; hogy minél kevésbbé változzék még annak formája is, a mi benne állandó, változatlan, örök. De ezen változatlan és örök tartalom annál tisztábban jelenik meg, minél megfelelőbb lesz kifejezése a fordításban. A mi a régiben jó, az eredetinek tartalomban és formában méltó kifejezése volt — természetesen megmarad mind. Követésre méltónak tartom a Revised eljárását az egyes fejezetek tartalmát összefoglaló feliratok elhagyásában. A múlt húsvéti conferentia ettől eltérőleg abban állapodott meg, hogy az átnézett magyar fordításban az egyes fejezeteknek tartalma a Károlinál szokásos feliratokban a részeknek megfelelőleg, távol minden dogmatikai vagy exegetikai tendentiától adassék. Az intentio — ha nem csalódom — itt is az volt, hogy a változtatás még ott se legyen túlnagy, a hol az inkább külsőségekre vonatkozik. Azonban nem hiszem, hogy e megállapodás keresztülvihető legyen. Károli szerint pl. a 109. Zs. Krisztusnak könyörgése Júdás ellen; az Énekek éneke Krisztus jegyesének kívánságát, állapotját, szépségét, a Menyasszony kívánságát, annak szerelmét a Krisztushoz, Krisztusnak szőlőjét stb. énekli meg. Nem fog-e abban exegetikai tendentia jelentkezni, ha valaki e feliratokat — a melyekhez hasonlókat kivált a prófétákból nagy számmal gyüjthetni — megváltoztatja? Ha pedig meghagyja őket, nem fog-e abban dogmatikai tendentia jelentkezni? Én úgy hiszem, igen; s habár az oly exegetikai tendentia ellen, a mely az eredetit szellemben és formában lehető híven és tisztán visszaadni igyekszik, meggyőződésem szerint semmi kifogást nem tehetni — mégis sokkal czélszerűbbnek és megfelelőbbnek tartanám ama tartalomjegyzékeket, a melyek az eredetiben úgy sincsenek meg — az átnézett fordításból is egyszerűen kihagyni. A változtatás talán nagynak látszik; de semmi esetre sem lenne nagyobb, mint ha a mostani feliratok módosított formában megtartatnak. Ellenkezőleg, ha meggondoljuk, hogy az idézett s azokhoz hasonló feliratok megváltoztatásában elkerülhetlenűl kifejezésre fog jutni — bármily közvetve is — a szt. írásról szóló protestáns tan fejlődése : akkor határozottan helyeselnünk kell a Revised eljárását, mely ilyen változtatásoknak egyszer mindenkorra bevágta útját. Ellenben lehetetlen helyesnek neveznünk a Revised eljárását az istennév használata körül, s ezért kár volna őt abban is utánaznunk. Ismeretes, hogy Izrael, történetének szebb korszakaiban a maga istenének nevét kiváló előszeretettel, gyakran nevezte meg; igen szokásos volt nála azt összetételekben személynevek képzésére használni, a mint a Jesajahu, Jirmejahu, Elijahu stb. nevek nagy száma mutatja. Innen van, hogy az ó-testamentom könyveiben mint vallási, szent könyvekben e név minden lapon nagy számmal for dúl elő. A fordításokban — a nálunk szokásos Jehova alakban — mégis igen ritkán találkozunk vele. A Revisedben is többnyire U r r a 1 (lord) találjuk helyettesítve ; s a magyar revisio abban állapodott meg, hogy a Jehova név csak ott használtassék, a hol az Izrael specialis istene őt jellemzőleg neveztetik, egyebütt úrral, esetleg örökkévalóval fejeztessék ki. — Hogy a szabálynak ilyen formulázása meg nem engedhető, az világos. A szóban forgó név mindig Izrael istenét jelenti, mindig tulajdonnév, tehát soha sem fordítható. Képzelhető ugyan olyan eset (az ú. n. keresztneveknél gyakori) hogy ugyanazon névnek két nyelvben egészen különböző két alakja van, s hogy a tulajdonnév is quasi fordíttatik; de egyszer az egyiket, máskor a másikat (pl. Juliust Gyulával) promiscue használni nem jutna senkinek eszébe. Magában véve tehát nem volna elképzelhetlen, hogy az Örökkévaló a mi nyelvünkben a Jehovának megfelelő talaj donnévszerű jelentést nyert s emezt teljesen helyettesítheti; ez azonban csak úgy lehetőj ha consequensen élünk vele, mert most még ez a jelentése nincs. Azonban, a mint a Revised mutatja, erre nincs szükség; ha az eredeti tulajdonnevet négyszer, ötször, tízszer vagy húszszor használjuk, miért ne használhatnók azt mindig? A Revised nem habozik ezt soha megtenni, ha e tulajdonnév összetételekben fordúl elő; Ex. 17, 16 pl. a Mózes által emelt oltárt Jehova-nissinek nevezi; vagy a hol e tulajdonnév egymás mellett kétszer van meg (pl. Jes. 12, 2, 26, 4 stb.) ott az egyiket mindig meghagyja, s csak a másikat fordítja úrral. — A Revised példája azonban többet is mutat; a Revised nem csak arra figyelmeztet, hogy e tulajdonnévnek lefor-
