Evangélikus Egyház és Iskola 1888.

Tematikus tartalomjegyzék - Külföld - A berlini városmissió (Krahulecz A.)

78 vén a két hónapig terjedhető elzáralástól és a 300 frtig terjedhető pénzbüntetéstől, meghunyászkodni látszanak a törvény előtt; de csak látszanak; mert találékony eszük kifundálja azt, hogy mit kelljen cselekedniök ? Hát ugyan mit cselekesznek? Miután sem törvény, sem miniszteri utasítás nem rendeli annak a jobbára csak prot. egyházakban divó helyes gyakorlatnak megtartását, melynél fogva a keresztelések alkalmával a szülők esketési bizonylata felmutatandó, hát ők azt, még ha esetleg az illetők magukkal viszik is, szándékosan mellőzvén csak úgy „mir nichts dir nichts" bemondás után vagy annélkül is beírják a szüléket róm. kath.nak. S ha aztán mi, tudomást szerezvén az ilyen illetéktelen elkeresztelésről, felkérjük a plébánost, hogy az általa végzett cselek vényre vonatkozólag a hivatkozott törvény szellemében járjon el : azt a választ kapjuk, hogy ő a törvényt igenis megtartja, hogy ő evang. apának vagy anyának a fiát illetve leányát soha meg nem kereszteli s így a fennforgó esetben is a kivánt adatokkal azért nem szolgálhat, mert anyakönyve vallás rovatába úgy az apa, mint az anya róm. kath.-nak van bevezetve. Hiába itt most a tényekre való hivatkozás nevezetesen, hogy az illető magát evang.-nak vallja, hogy fizető tagja az evang. egyháznak, hogy isteni tiszteletre az evang. templomba jár s hogy a róm. kath. egyházba soha át nem tért, mind ezen körülmények nem változtatnak a dolgon semmit, a felterjesztéssel sem érünk czélt; mert oda fennt sem tesznek semmit. Az idő azonban e közben szépen eljár s a gyermek betöltvén életének 6-dik évét az iskolában az anyakönyv alapján besorozzák róm. kath.-nak. Mi, igényt tartván a gyermekre, megkeresésünkben annak ág. hitv. ev. hitvallásban leendő taníttatását hangsúlyozzuk s a válasz az, hogy míg hiteles anyakönyvi kivonattal a gyermek evang. vallását nem igazoljuk, hitoktatására nekünk át nem engedik a gyermeket. Egyébként még azt is megjegyzik, hogy ha tévedést feltételezünk anyakönyvükben, folyamodjunk annak kijavíttatásáért. Sőt a plébános urak még tovább is mennek a lelkiismeretlenségben. Ideje korán még az esketés alkalmával nemcsak reversalis kicsikarásával, — mert ezt az eljárást már sokan nem tartják kielégítőnek, — hanem az által, hogy az evang. vőlegényt, illetve mennyasszonyt beírják r. kath.-nak. — gondoskodnak arról, hogy a születendő gyermekeket lefoglalhassák az egyedül üdvözítő egyház számára. Eltekintve immár attól, hogy nincsen vérünkben az árulkodás, legkevésbé kívánjuk pedig azt, hogy bármely felekezethez tartozó lelkésztársunk bebörtönöztessék avagy pénzbírsággal sujtassék, — ha mindennek daczára mégis lépéseket tennénk, ugyan mit nyernénk vele? Semmit. Mert a r. kath. lelkész előáll az ő anyakönyvével és azt mondja, hogy ő az 1879. XL. t.-cz. 53. §-ba ütköző cselekményt nem végzett. Ha pedig a büntető törvénykönyv 400. §-a szerint okirat hamis vétsége miatt akarnók feljelenteni az illetőt : akkor be kellene bizonyítanunk azt, hogy a plébános, mint a büntető törvénykönyv 397. §-a szerint közhivatalnok, szándékosan közreműködött valaki jogainak vagy jogviszonyainak lényegére vonatkozó valótlan ténykörülmény bizonyításában s annak mint valónak a közokirat jellegével bíró anyakönyvbe történt vezetésében. De hát be tudnók-e ezt bizonyítani? Nem. Még ha be tudnók is bizonyítani azt, hogy a keresztelés — vagy mondjuk esketés — vallásrovatának kitöltése az illető egyén jogviszonyaira nézve lényeges körülményt képez; — azt, — a mi a bűncselekménynek szinte nélkülözhetlen kritériuma, hogy tud. ill. szándékosan töltötte ki valótlanul az említett rovatot, be nem bizonyíthatjuk ; mert a róm. kath. lelkész kibúvó lyukat talál abban a mentségben, hogy a keresztszülők és a bába bemondása után ^bona fide" töltötte ki a rovatot, vagy hogy elnézésből tévedett. Ilyen módon a bűncselekmény alanyi és tárgyi tényálladéka teljes bizonyítékok hiányában helyre állítva nem lévén, nem marad egyéb hátra, mint az, hogy a bíróságok mellőzésével megint csak a ministeriumhoz forduljunk. De minek? Hiába való lenne. Probatum est. Mert vagy elintézetlenül hagyják felterjesztéseinket, vagy legjobb esetben a ministerium „szigorú pontosságra" utasítja a plébános urat természetesen püspöke útján, a ki meg azután kísérő levelében mintegy dorgatoriumképen így szól hozzá : Fiam ! máskor okosabb légy! „Quidquid agis, prudenter agas." Vagy dícsérőleg nyilatkozván róla ezt mondja : „Jól van jó és hü szolgám, kevesen voltál hiv, ezután többet bizok reád, menyj be a te uradnak örömébe !" Mindezekből tehát arra a következtetésre jutunk, hogy vagy legyen törvény, de olyan törvény, a mely alul senkinek sem lehet kibújni és a hatóságok ne csak a törvényhozói, de a végrehajtó-hatalmat is gyakorolják mindenkivel szemben, — vagy ne legyen törvény és mondassék ki a keresztelés teljes szabadsága s akkor mi bizonyára többet fogunk elkeresztelni másoktól, mint a mennyit most mások mi tőlünk elkeresztelnek. De így az állapot tarthatatlan, mert : „E világ fiai okosabbak a világosság fiainál az ő nemük szerint." Tliomay József. Mult évi egyetemes gyűlésünk jegyzőkönyvének 15. pontja szerint theol. intézeteink tanárai azzal bízattak meg, „hogy a pozsonyi theologiai akadémia és az eperjesi és soproni theol. intézetek közt lehető összhang elérhetése, nevezetesen az egyes tanintézetekből az átlépést lehetségessé tevő egységes tanterv dolgoztassék ki". Mivel egyházunk felvirágoztatása első sorban szakszerűleg képzett, mívelt s egyházukat szerető hitbuzgó lelkészektől függ, ennélfogva a