Evangélikus Egyház és Iskola 1888.

Tematikus tartalomjegyzék - Czikkek - Egyházi teendőink (Nyílt levél) (Buschbach Péter)

424 IgjMii teendőnk. Örömest és hálával közlöm, személyes tulajdonaival s egyházunkban elfoglalt állásánál fogva is kiváló hitrokonunk alábbi „nyilt levelét", — s hiszem, hogy olvasóink is szivesen fogadják. —Hitsorsosaink közül sokan érzik s fájlalják evang. egyházunk állapotát s a benne fel-feltünedező jelenségeket. — Hála Istennek megszólalt egy; adja Isten, kövessék többen ; mert bizony, bizony ideje van az álomból felserkennünk. Szerk. Nyilt levél. Nagyságos Zsilinszky Mihály úrhoz, a békési evangelikus esperesség felügyelőjéhez. Kedves barátom! Borongós deczemberi nap van ; 2°-R. hideget mutat a hévmérő ; a hó kezd szálingózni, s jól esik a szobába viszszavonulva a kandalló pattogó tüze előtt magamat gondolataimnak átengedni. Szórakozást keresek. Czélt értem. Kezemben van dr. Masznyik Endrének Luther életéről írt könyve ; lapozgatok benne ; egy mondat köti le figyelmemet : „Luthernek éles szeme volt. Ha valaki, ő tudta azt, mi volt a róm. kath. egyház gyengéje, s mi lehet az evangelikus egyház ereje. Kik az ifjúság és a lelkészek nevelésével mit sem törődtek, elbuktak, — ki hát élni akar, keresse a bukás és halál ellenóvszerét ..." s atb. (239— 240 lap.) Egyházunk képe tünt fel előttem. Múltja — jelenje. Azon „éles szem" mely saját erejét felismerte és fejleszteni tudta, s azon „élni akaró", ki a bukás ellenóvszerét mindég megtalálta és alkalmazta. Voltak szép napjai, mikor vezérei lelkesedéssel és törhetlen eréllyel, — a sereg feltétlen buzgalommal és odaadással szolgálták czéljait ; mikor a bizalom kölcsönös, a közreműködés czéltudatos volt. Csak igy volt lehetséges, hogy súlyos harczok közepette, üldöztetés és fájdalmas szenvedések daczára nemcsak fennállani, de megerősödni és terjeszkedni volt képes, csak így volt lehetséges, hogy a nehéz napok alatt is oly közkincseket gyűjtöttek s hagyhattak reánk iskoláinkban, templomainkban, szervezetünkben s atb., melyek nemcsak „ellenóvszerei" voltak a bukásnak és halálnak, hanem biztosítékai az erőnek és felvirágzásnak. Azonban az eszközök csak a viszonyokhoz mérten jók vagy roszak. Nincs absolut jó, mint nincs absolut rossz. A külvilág századokon át mindent megtagadott tőlünk, de beléletünk s összetartársunk kárpótolt mindenekért. Ma megszűntek a harczok, eltűntek a szenvedések ; mélységes béke közepette élünk. Az állam nemcsak elismert, nemcsak egyenjogosulttá tőn bennünket : de helyeket nyitott vezéreinknek az ország törvényhozásában, hol egyházunk ügyeinek hivatalos védői gyanánt bírják székeiket*) Ma már szabad a pálya, sem támadástól tartani, sem védelemre gondolni nem szükséges ; s ha mégis itt ott egyegy fegyverrobbanás hallatszik, az csak egy kis párbaj — mélyebb jelentőség nélkül. *) A melyeket el is kellene foglaluiok. Büsbach. S mégis honnan van az, hogy ma, midőn az emelkedésnek, az izmosodhatásnak minden előfeltételei megvannak oly mértékben, mint eddigelé még soha : mégis haladásunknak, fejlődésünknek nyomát alig látjuk ? honnan van az, hogy alig birunk befolyással befelé — tekintélyei kifelé ? — közöny, kimagyarázhatlan közöny tűnik minden oldalról szemünkbe, s ez csakis akkor látszik pár perezre eloszlani, ha egy nemzetiségi csuka int cselekvésre egyházi közigazgatásunk posványosodni indult csendes vizében. Pedig nem az az idő jár, mikor közönnyel nézhetnők lefolyni kihasználatlanul a jelent, ks várhatnók be tétlenül a jövőt. A mostani kedvező helyzet soha sem fog többé visszatérni ; és nagy felelősség terhe fekszik rajtunk, ha nem használtuk fel az alkalmat egyházunk érdekében ! Körülöttünk mindenütt pezsgő élet és alkotás a különböző egyházak körében. Itt zsinatot tartanak és új szervezetet alkotnak, vagy a régit szorosabban és korszerűen megállapítva, sanctionáltatják, — ott az anyagi erő növelését, culturalis és felekezeti intézmények teremtését látjuk elérni törekedni ; — ezek saját híveiket, azok az államot veszik igénybe — és eredménynyel — terveik kivitelénél. Alkotnak erős központokat, melyek nehéz napokban védelmet nyújthatnak. No és nálunk ? Hát kedves barátom ! sajnálatos dolog, de valami kezd rothadni Dániában ! . . . Mi mindezeket kedélyes phlegmával nézzük. Nekünk nincs semmi bajunk, nekünk nincs szükségünk semmire. Egyházi kormányzatunkban sok a jó akarat; élén derék, tiszteletre méltó férfiak állanak, kik lelkiismeretes buzgósággal és odaadással végzik teendőiket. Minden kerületben rendesen foly a megélhetéshez szükséges napi munka, és — az évszázados összeszokás ereje még összetart bennünket. De mégis valamiben van hiány. Hiányzik az egész kormányzatban a nagy és termékenyítő gondolat; hiányzik a czéltudatosság, tájékozatlanok vagyunk a czélhoz vezető út, a sikert biztosító eszközökre nézve. — Nem vesszük észre, hogy azon egyházi közigazgatási keret, melyben egy évszázadnál tovább mozogtunk, kezd minden izében ropogni és szétmállással fenyeget, — nem vesszük észre, hogy az állam ereje egy központ felé gravitál, s minden egyháztestületnek szüksége van arra, hogy maga is egy erőteljes Organismus segélyével hatási képességét fokozza, mert ebben fekszik jövő felvirágozhatásának biztosítéka. S éppen mert e hiányokat nem vesszük észre, azért nem is gondolunk azok megszüntetésére. Nem gondolunk arra, hogy a legerősebb gép is időjártával elkopik, használhatlanná lesz részeiben vagy egészében, s ahhoz képest újításra vagy kiváltásra szorul. Mert hiszi-e valaki, miszerint jelen szervezetünkkel — helyesebben : jelen szervezetlen állapotunkban — képesek vagyunk az erősebb és rendezettebb egyházakkal szemben fennállani ? megmaradni ? Ugyan mi az oka annak, miszerint ujabb időben is annyi kellemetlen küzdelmünk volt bizonyos izgató elemekkel, melyeket megfékeznünk nem sikerült? Nemde az, hogy egyházunk jelen keretében nem találunk eléggé hatályos eszközöket a béke fenntartásához. Vájjon ki hiszi azt, hogy az egyházlátogatásoknak más czéljok nem volna, mint constatálni, miszerint X. községben a pap és tanitó megkapják azon fizetést, mely mel-