Evangélikus Egyház és Iskola 1888.

Tematikus tartalomjegyzék - Czikkek - Allítsunk fel prot. tanárképző intézetet (Schneller István)

Hatodik évfolyam. 47. szám. Pozsony, 1888. évi November 17-én. E

!YANGELTK US EGYHÁZ es ISKOLA. t Előfizetési ar : Egész evre . »j frt — ki. félévre . . . 3 , — „ negyedévre 1 , 50 , Egy szam ara : 12 kr. o. e. /V\EGJELEN HETENKÉNT EGYSZER. — Szerkesztő- 8 kiadó-hivatal : Pozsony, Konventutcza c. 8z. Felelős szerkesztő s kiadó : T" IR, S Z TESTIÉ KT S Z ŒSL ""S" FERENCZ. Hirdetés ára: Négyhasábos petit sorként egyszer közölve 7 kr.. többször közölve 5 kr. Bélvegdij : külön 30 kr. Tartalom: Állítsunk fel protestáns tanárképző intézetet. (Schneller István.) — Belföld. — Külföld. — Vegyesek. — Pályázat. — Hirdetés. Állítsunk fel protestáns tanárképző intézetet, (Folytatás és vége.) Már maga a hely, Budapest, bármennyire természetes gyúpontja szellemi és tudományos életünknek s bármennyire is alkalmas az erkölcsi elveiben és a tanulmányozás módszerében megerősödött egyén tova fejlesztésére, kutatása vágyainak kielégítésére : a kezdő tudós számára lehetőleg kedvezőtlen hely. A nagy város számtalan indításai és csábjai a szűk körökből kikerült és erk. elveiben meg nem erősödött kezdő ifjút annyira lefoglalják, annyira szórakoztatják és csábítják : hogy § komoly tanulmányozás első feltétele a nyugalom, a csendben való concentrálás majd lehetetlenné válik. Budapest azonfelül nem csak általában mint főváros, de mint nagyszerűen fejlődő város az életért való, leggyakrabban az erkölcsi jellem megtagadásával járó küzdelemnek színhelye. Lehetetlen, hogy eme küzdelem, nemtelen, többet mutató, mint megálló, sokat igérő, de keveset tartó, a protectiót szenvedélyesen kereső kinövéseivel ne gyakoroljon befolyást az ily légkörben növekedő ifjúra; majdnem szükségszerű az ily tanulmányozásra nézve, hogy a komoly, a minden külsőről megfeledkező egybe való concentrálás helyett — a tudákosság mindenhez értő jelenségeivel találkozzunk, az önmélyítés helyett éretlen, többnyire felületesen compiláltnak közlésével, tartalmilag gyarló, de frázisokba burkolódzó, mindenkép imponálni, mást kicsinyíteni, megsemmisíteni kivánó munkák termelésével. Lehetetlen, hogy a fővárosnak a centralizáló állam által is annyira dédelgeti nagyzási irányzata, a melynél fogva csak ő valami s a provinczia csak reá való tekintettel bir kétes értékkel, a tanulmányozó ifjúra ne gyakoroljon mély befolyást, s hogy ő, mint a budapesti egyetem tagja ne kisérje leereszkedő mosoly lyal a provincziális tudományos, többnyire csak felekezeti iskolák törekvéseit. Lehetetlen, hogy midőn e fővárosi elteltséghez még azon tudat is járul, hogy az állam alma mater-jének fentartója s hogy a provincziában élő felekezetek eme fentartójuk működésének megakasztói, — lehetetlen, hogy az állameszméhez több kegyelettel és lelkesüléssel, mint értelemmel felemelkedő állami egyetem polgára, némi ingerültséggel és megvetéssel ne tekintsen le az alant járó felekezeti érdekekre s szellemében ne szabaduljon fel ama, rá nézve idegen, felekezeti szellem hatalma alól. De közéig a vizsga r a miniszteri mindenhatóság érzetével. A miniszter által kinevezett vagy szervezett bizottság előtt állja meg vizsgáját s a miniszter kezében van jövője. Várja a kinevezést, de számosan várják ugyan azt; a miniszter például Őt nem ismeri, de ismer másokat; s így ismét igen természetes, hogy az ajánlat, a pártfogók keresésének önérzet ellenes útjára szorul. — Végre megérkezik a kinevezés, de csak felekezeti középiskolára. De e kinevezést is a miniszternek köszöni, tőle várja előléptetését, jövőjét, carrierejét, s az állam biztosítja őt és leendő családját gondtalan megélhetésről a munkaképtelenség napjaiban. — Nemde természetes, hogy az ily egyén, ki gondolatában annyira a miniszterrel egybeforrott, a miniszter és az állami intézet képviselőjének érzi magát a felekezeti intézet és tanárai és hatóságával szemben. S viszont nemde természetes, hogy ily egyén, ha szép tehetségű is — a mint az tényleg is megtörtént, — az oly szükségszerű collisió alkalmával kijelenti, hogy nem törődik sem igazgatóval, sem tanácscsal, sem püspökkel, sem felekezettel — az ő ura csak az őt kinevező miniszter! Nem-e természetes ismét az, hogy az ily egyén, ki az állami tanárképzőnek növendéke, a hol még mielőtt valóban tanulmányozott volna, mielőtt a tanulmányozás módszerét saját tanulmányai és tapasztalatai alapján tudatra emelte volna, már is tanított és mások tanítási módszerét kritika nélkül eltulajdonította: most szinte csak ezen schablon szerint itéli meg a felekezetek tanárai működését és egy paedagogarchánkat bepanaszol a miniszternél mint rendet nem tartó ignorans egyént ? !