Evangélikus Egyház és Iskola 1888.

Tematikus tartalomjegyzék - Czikkek - Az énektanítás az elemi iskolában (Wolfgang Lajos)

377 a főfelügyeleti jog gyámkodó és ellenőrző joggá, az indító és fejlesztő feladat, intézkedési ténykedéssé vált, hogy autonomiánk mind ez által mélyen lett megsértve ; sőt részben még azon jogok is, a melyek­ről a törvényben ünnepélyesen biztosíttatunk, mint a tanfolyam alatt elérendő végczél, és tanítandó isme­retek mértékének, a tanrendszer, tanterv meghatároz­hatásának jogai, egyenesen illusoriusokká, sőt mi több, sértőkké válnak az által, hogy mind e jogok gyakor­lásánál a minimalis mértéket a miniszter rendelkezése és közvetlen vezetése alatt álló intézetekben alkal­mazott képezi, holott itt is általános a panasz a növendékek túlhalmozottsága miatt, s holott intéze­teinkben is, s az óraszám maximuma is törvényileg meghatározott; ezen minimum pedig a köztudat sze­rint a tanítványok megterheltetésének maximuma tehát nem bővíthető, nem változtatható, s a mennyi­ben ez tán mégis lehetővé válnék, megakadályoz abban a törvényileg meghatározott heti óraszám maximuma. A javaslat azonban törvénynyé vált, s ennek kritikája és esetleg törvényes úton való megváltoz­tatása mellett nem tehetünk egyebet, mint hogy a törvénynyel szemben megadjuk magunkat ezen sze­mélyi tényező által. Megtettük ezt, alkalmaztuk középiskolai tan­ügyünket a miniszter rendelkezése és közvetlen vezetése alatt álló intézetek tanügyéhez; megalkottuk az egyetemes közoktatási bizottságot azon egyenes czélzattal is, hogy az tanügyünk terén autonomiánk sértetlen fentartása fölött őrködjék; tudva azt, hogy szegény prot. egyházunk a törvény által tanintéze­teink fenntartása számára követelt tetemes anyagi áldozatok hozatalára részben képtelen s hogy így egyes gymnasiumaink élete veszélyeztetett — le­mondva egyelőre ugyan egy általános prot. tanul­mányi alapnak az állam részéről való megteremtése kérelméről — sürgettük az államsegély felemelését. Ez utóbbi működésünk eredménye az állami könyör­adománynak is 1000 frttal való leszállítása s egyes tanintézetek szegénységének következménye az állam­mal kötött azon szerződések, melyek emez intézetek egyházi jellegét és szellemét minél inkább veszélyez­tetik. A törvény rövid fennállása óta is tapasztalni voltunk kénytelenek, hogy a nemzeti szellem terjesz­tése körül kiváló érdemeket szerzett egy tanintézetünk a főfelügyelet egyenes gyakorlása által annak ezen büszkesége alaptalanul kétessé tétetett, hogy nevelés­ügyünk egyik érdemdús veteránjának tizedek óta egy lyceum igazgatójának ebbeli qualificatiója a miniszter által kétségbe vonatott s hogy iskolaügyünk egyik főoszlopa, kiváló igazgatója ellen egy, a miniszterileg kinevezett tanár által közvetlenül a miniszternek adott feljelentése miatt állását koczkára tevő baja támadt. Ily tényállás mellett összes bizalmunk prot. szel­lemű tanárainkban központosul. Van bizalmunk, hogy a protestantismusnak a tanári személyiséget tel­jesen átható ereje és szelleme ellensúlyozza a tör­vénynek centralisáló, bureaucratisáló, bizalmatlanul ellenőrző, autonómiánkkal ellenkező irányzatát. — A legjobb rendszer is értéktelen megbízható személyi­ségek nélkül, s a legrosszabb forma is — hivatásá­nak tudatára emelkedett, bensőleg szabad és önálló, elvhű egyéniség felhasználásával áldásnak forrása. — A tanár s nem a betű, nem a rendszer az iskolának lelke: igaz prot. szellemű tanárok minden iskolát a prot. egyház veteményes kertjévé alakítják át ! S váljon ép ezen összes bizalmunk a jelenlegi viszonyok által igazolt, alapos?! Sajnos — fájós szívvel be kell ismernem, hogy nem. A prot. szellemű, elv­hű, hivatásuk tudatára emelkedett, bensőleg szabad és önálló tanárok száma mi tovább kihaló félben van. Tanáraink képzése és képesítése nincs kezünkben; s azon hely, az ott uralkodó szellem, — a honnan tanárainkat vesszük, nem alkalmas eme szellemben való megerősödésre. — Igenis, nincs bizalmunk, hogy a pesti egyetemen végzett és ott képesített tanáraink eme szellem örököseivé válhassanak. (Folytatás követk.) Schneller István. Az énektanítás czélja az elemi iskolában három­féle : egyházi, társadalmi és hazafias. A tanulónak az énektanítás által képessé kell tétetnie arra, hogy az egyházi énekekben nemcsak részt vehessen, hanem arra is, hogy a templomi ének javítására közreműködhessék. A tanulónak énekügyességet kell szereznie a végett is, hogy társas együttlétkor érzelmeit és kedély­hangulatát a szó és hangok egyesítése által kifejez­hesse. A mi a szem az értelemre, t. i. a megismerő, megkülönböztető és rendszeresítő szerv, az a fül a belső érző emberre nézve s a mit a szó jelölni nem képes, azt az énekhang kifejezi. A hangban meg­érzékül a hangulat, s a hangmenetben mutatkozik a dallam, mely hatékony járuléka a költészetnek. De az énektanításnak a népiskolákban a hazai érzületet is kell a gyermekekben felébreszteni, táp­lálni és erősíteni. Ez érzület szeret dalban nyilatkozni, és a dal arra inkább is indít, mint az élő beszéd. Bizonyítják ezt minden idők és népek hazafias dalai. E főczéllal más czélok is éretnek el, a mennyi­I ben a hangnak képzése folytán az énektanítás a jól hangzó beszédre és olvasásra is van befolyással. Azon kérdés : vájjon tanítványainkat csupán I hallás után tanítsuk-e énekelni, vagy tanításunkat a hangjegyek ismeretére is alapítsuk, Magyarország elemi iskoláira nagy jelentőségű. Hallás után csak annyira mehetünk, mint egy olvasni nem tudó gyermek a vers tanulásával, mely I — a mint tudjuk — igen kevés eredménynyel és igen nagy fáradsággal jár. Az iskolákban divó hangjegyszerinti éneklés pedig olyan, mint Ázsiában az olvasás tanítása, mely abból áll, hogy a tanító egyszerre előolvas, a tanulók pedig a szavakat ujjaikkal kisérve a tanító után mondják ki mindaddig, míg csak egy mondat végére nem érnek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom