Evangélikus Egyház és Iskola 1888.

Tematikus tartalomjegyzék - Czikkek - Tanévmegnyitó beszéd (Schneller István)

344 az egyházban egy bizonyos kornak szülöttje, s hogy e korszülöttnek feladata soha sem lehet az, hogy azonosítsa magát a tökélylyel, hanem egyedül az, hogy szolgálja, nevelje magát a tökélyt, szolgálja, nevelje Isten országát; tudja azt, hogy az egyes theologusnak is csak akkor van igazi értéke, ha a subjectivismus meredélyéről lelépve, egy bizonyos kornak, egy bizonyos közösségnek tagjául érzi magát, de nem úgy, hogy a kort és közösséget mint reá nézve külső valamit a törvényszerűség szellemében szolgálja, hanem úgy, hogy az egyrészt a közösséget lelkesítő eszme által áthatva, azt sajátosan mintegy egyetlen módon és ezért feltétlen értéküleg és az egészre nézve kifejezi s így sajátos és azért szerves módon befolyásolja az egészet is azon közös czélból, hogy épüljön általa valamint a közösség által Istennek országa. Midőn így a theologus az Isten országában birt tökély eszméjének megvalósítása felé törekszik a tudomány és élet terén, s midőn törekvésében teljesen Istennek az igazságra és életre vezérlő s ő benne sajátosan működő szellemére bizza magát, midőn így az érzéki isoláló indításoktól ép úgy, mint a történeti törvényszerűségtől, tehát az ember istenítésétől és az Isten tör vény szer űsítésétől ép az evang. alapján feltárt Istenben felszabadult : váljon ezen theologus lényileg nem teszi-e ugyan azt, a mit tényleg minden igaz tudós tanulmányozva művel?! Nem alapjában egy szellem vezérli-e az igaz theologust, valamint az igaz akadémikust?! Igenis az igaz theologia és a tudomány alapjában egy szellemnek érvényesülése. Az ember semmiségének és egy végtelen hatalom alapján való feltétlen értékűségének tudata, a véges és végtelen szellem kölcsönhatásának személyileg tapasztalt érzete, a feltétlen függés alapján felemelkedő feltétlen szabadság birtokának tudata az evang. theologus, valamint az igaz akadémikus működésének alapfeltétele, alaphangulata, mindkettőnek egységes szelleme ! E szellemet, ezen véges emberi ellen protestáló és isteni evangéliomszerű szellemet kivánja Önöktől, mint theologusoktól akadémiánk. Ne ringassák magukat a közvélemény azon theologiát kicsinylő előítéletében, hogy a theologia mintegy az anyagi és szellemi proletariatusnak menhelye! Munkát, lehetőleg komoly szellemi munkát, szent munkásságot kiván Önöktől jövő pályájuk. Míg minden más pálya a szellemi élet csak bizonyos irányzatára terjed ki s inkább a külső élet, a javak biztosítását, növelését, emelését czélozza : addig a lelkészi hivatás a vallás központi lényegénél fogva — a szellemi életet egészében magába öleli, éltető kovászként azt minden irányban át akarja hatni s czélját csak akkor éri el, a midőn élő, Istenben, mint minden tökély forrásában ujjá szült, az isteni szellem által áthatott, örök üdvösségükről biztosított személyeket, építő köveket teremt és növel Isten országa számára. Az alapfeltétel erre nézve mindenek előtt az, hogy Önök is ily élő szervek legyenek Isten országa testében! Ily élő szervekké pedig csak akkor válnak, ha a vallás érzéki elemei, csak a végtelen szellem nevelő jelvényeivé, ha a külső vallási actus egyéni szellemük tényévé válik, ha a logos Önökben is téstté válik, ha életök ezen személyivé vált lógósnak önérvényesülése : egy szóval — ha a vallásos érzület életük alaphangulata, minden tevékenységük végső gyökere, vagyis Pál apostollal szólva : ha életük egy ima, s viszont minden labora visszhangja az orä. Pectus facit Christianum. Igenis christianum et non theologum. A theologusnak kell, hogy ily érzületszerű keresztény legyen, de kell még a theologusnak, mint leendő lelki pásztornak még ezenfelül mással is birnia. Akadémiánk, mint ev. theologusok képző intézete megkivánja azt, hogy a theologus a ker. vallást a maga lényege szerint tudatra emelje s ezért szükséges az, hogy a theologus a vallás minden alakulásait lehetőleg ismerje, behatoljon a vallás keletkezésének titkába, a lelki élet szövedékeiben a vallás éltető tűzhelyét fellelje s a vallás éltető, melegítő, Isten felé fellángoló hatását ép úgy a személyi, mint a társadalmi életben felfedje, hogy kimutassa, hogy a vallás, a mint az minden nemesebb, az igaz haladással összefüggő törekvésnek kiinduló, ügy minden kultura megszentelő ereje. A ker. vallásnak ily ismerete képesíti őt arra, hogy a fejlődő életet, társadalmat kultúrájával vallási szempontból is megértve, értékesítse s befolyásolja, valamint arra, hogy mindeneknek mindenné legyen, hogy minden módon megtartson némelyeket, hogy legyen a zsidóknak olyan, mint a zsidó, a törvénynélkülieknek olyan, mint a törvénynélküli; az erőtleneknek olyan,, mint az erőtlen, csakhogy mindnyájuknak szolgája lehessen a végett, hogy mindnyájukat megnyerje. Mily nagy munkatér tárul fel Önök előtt — mint ev. theologusok előtt; mily szent, mily egyetlen feladat vár megoldást Önöktől, kedves pályatársaim! Ne csodálkozzanak a fölött, hogy kemény munkát, szellemi összes erejük megpróbálását igényli e pályára való készülés! s ne ijedjenek vissza, ha kedvencz, a szokás által is drágává vált vallási képzeteikkel szemben — többnyire csak látszólag ellentétes képzetekkel találkozunk, ha az előadások és tanulmányaik kételyeket támasztanak Önökben, a melyek, mint a vallással, tehát üdv kérdésével összefüggött kedélyüket feldúlják s Önöket a kétségbeesés határáig elsodorják. Küzdött a kísértővel Urunk is, s szellemi vezéreink Pál és Luther élete csak a kétségbeesés sötét hátteréről emelkedik le oly egyetlen dicsfénynyel. Nem a kétely és kétségbeesésben rejlik e veszély, hanem ellenkezőleg annak gyáva kerülésében vagy a tehetetlen megadásban. Át kell hatolni a kételyeken, fel kell emelkedni a kétségbeesés hangulata fölé; s erre csak az lesz képes, ki nem bizza magát emberi tekintélyre, ki nem nyugszik meg emberi intézvények vagy rendszerekben, hanem átadja magát feltétlenül az ő benne is működő Isten igazság felé vezérlő szellemének; e szellem vezérlete alatt kutatja az isteni kijelentés — az isteni ige mélységeit, felismeri annak paedagogiai jelentőségét s felemelkedve annak legtökéletesebb alakjához, elmélyed Krisztus