Evangélikus Egyház és Iskola 1888.

Tematikus tartalomjegyzék - Czikkek - Tatay István emlékezete (Zsilinszky Mihály)

326 szorosan egybefüggőnek találta a superintendens, valamint a lelkészek jobb létének, ebből eredő tekintélyének és anyagi függetlenségének emelésével, miért is alapítványa jövedelmének legnagyobb részét épen ezen czélra hagyományozta. A ki ily emelkedetten gondolkozott, az nem akarhatta a legszegényebb protestáns lelkészt sem odáig alázni, hogy az — életkorát, szolgálati éveinek számát, családi állapotát, jövedelmét s a kért segély czél ját papirosra téve, 75 frt vagy akár két-háromannyi segélyért az esperesség útján a kerületre folyamodjék. 0 nem lehetett barátja a csonka tagjait mutogató s ordítozó vásári koldus taktikának; ő, a ki r. kath. ember létére oly fényes vagyon örökösévé tette a prot. papságot, nem akarhatta esetleg balkézzel visszavenni azt, a mit jobb kezével az igazi nélkülözők segélyezésére adományozott. Már pedig bizonyos dolog az, hogy legtöbb esetben épen azok, kik igazán segélyre szorúltak, nem fognak érte folyamodni, — s így a valódi szükséget szenvedők számára alapított nagylelkű adomány elüttetik czéljától. Sokan azok közül, kiket Isten kedvézése jó módba helyezett, azt fogják filozof észjárással mondani, hogy büszkeség nem illik a szegénységhez s hogy segélyt kérni, különösen egy jótékony alapítványtól, egyáltalán nem megalázó. Bizonyos mértékig igázok is lehet azoknak az uraknak, de azt tartom, hogy az emberi természetet a számításból kihagyni soha sem szabad, nem szabad pedig különösen a kiválóbb társadalmi állást betöltő embereknél. Ezeknél azt tapasztaljuk, de azt is követeljük, hogy önérzetesek legyenek jó és roszabb viszonyok között. Ezek életéből azon tanulságot merítjük, hogy a nyilvánosság elé hurczolt szegénység sokszoros súlyú s rombolóan hat a tett- és akaraterőre, míg ellenben csak a szűkebb körben ismert szegénységet sokan bizonyos tiszteletre méltó önmegadással, sőt méltósággal is tudják viselni. Ezekből érthető meg, hogy sok előkelő állású embert kergetett már a nyilvános megaláztatástól való félelem az uzsorások karmai közé, sokakat a Lipót-mezőre és sokakat a kétségbeesés öldöklő karjaiba. Készséggel és örömmel elismerem, hogy itt, sem oly nagyfokú, sem egészen oly természetű megaláztatásról nincs szó, mely a folyamodó lelkészt kétségbe ejthesse; de mindenesetre megalázó egy önérzetes emberre nézve az is, ha néhány forintnyi segélyért versenyez s kiteszi magat annak, hogy a hangosabban beszélő előnyben részesül felette; holott tudva levő dolog, miszerint nem mindig az szorul leginkább a segélyre, a ki legjobban panaszkodik, míg viszont a b. Baldácsyféle alapítvány kezelőinek az volna a feladatuk, hogy az igazán nélkülözőket felkeressék s támogassák. A bányai kerület, figyelmen kívül hagyva a nemes hagyományozó intentióját, egész bürokratikus ridegséggel kimondja, hogy a ki a báró Baldácsyalapból segélyt akar nyerni, annak módja és rendje szerint folyamodjék. Nem is kell hozzá sok melléklet, mindössze csak öt darab bizonyítvány : i a) Az életkor jelzése, b) A szolgálati évek száma, c) Családi állapot, d) Jövedelem, e) Milyen czélra kivántatik a segély? Mily szerény követelés azon indokolt kíváncsiságtól, mi kényszeríthet egy papot arra, hogy segélyért folyamodjék? Tulajdonkép azt kellett volna talán követelni : bizonyítsa be folyamodó, hogy nem ő az oka, miszerint családja tagjainak száma nagyobb, mint a mennyit vokatora kitartani képes; mutassa ki, váljon nem vendégeskedte-e el jövedelmét? nem szítt-e purzicsán dohányt vagy négy krajezáros szivarokat még karácsonykor sem? Fiai nem viseltek-e rámás csizmát, lányai hegyes sarkú czipőt? Felesége nem főzött-e be zöld diót meg pöszmétét, melyek tudvalevőleg sok ezukrot pusztítanak — s így tovább. Milyen czélra kivántatik a segély? hát még ez is? No, jól van. A lelkész úr kaputrokja és reverendája nagyon színehagyott, a tiszteletes asszony felöltőjéről lezüllött a prém : ujat kellene venni, mert hivataluk blamirozása nélkül emberek közé nem mehetnek. A pap gymnasiumba és nevelő intézetbe iratta be fiát és leányát; a termés árából két hónapra fedezte a kiadást és a félévi tandíjat, — azután következik az özönvíz. Nehéz napjainkban egy-egy kis nemzeti kölcsön kötésére szorultunk, a kamatok és a tőke törlesztése csontunkat velőnket akarják elsorvasztani. A lelkész úr leányát kénytelen kiházasítani; az otthon szőtt vászon és szövetett abroszok nem elegendők, még hozzájok kell venni, de nincs miből. Veszélyes nyavalya kerülgeti a családapát; fürdőt ajánl az orvos; fürdő és protestáns családos pap! ezek az igazi czélok, de ezeket csak el nem lehet okiratban mondani, ki kell hát valamit módolni mást. Nem, tisztelt intéző urak, ily folyamodványokat a lelkészektől ne kívánjanak. A tyúk, ha házból kergetjük is, nagy jajveszéklést mivel; a bárány pedig gyapját és életét egyiránt bőgés nélkül engedi át. Engedjék meg, hogy a lelkészek inkább a bárányokhoz hasonlítsanak, de ha segíteni akarnak rajtok, keressék fel önök s úgy segítsék ki őket bajaikból. A tanító minden kérvény, folyamodás, kunyorálás, minden igazoló okmányok, életrajz, szolgálati évek száma, jövedelem kimutatása s a nélkül, hogy a segély hova fordításáról előre volna kénytelen számolni, egyszerűen a dekanusok s esperesek ajánlatára megkapja a Zsedényi s más mindenféle stipendiumot, s ez így helyesen is van, — a protestáns lelkész anyagi helyzetének bénaságát kellően megokolva terjeszsze az esperességi és kerületi gyűlések elé; hát ez helyesen van-e? Nem hiszem, hogy b. Baldácsy így meg akarta volna alázni a szegény, segedelemre szoruló prot. lelkészt. Hogyan keljen tehát azt a segedelmet kiosztani? Nézetem szerint a lehető legegyszerűbben így: a lelkészek természetesen legjobban ismerik egymás családi és anyagi viszonyait. Legyen minden esperességben az esperes elnöklete alatt 3 vagy 5 papi tagból álló bizalmi választmány. Az esperesnél négy szem között senki sem fog átallani a segély iránt jelentkezni s ha mégis ez az eset fordulna elő, az esperes