Evangélikus Egyház és Iskola 1888.

Tematikus tartalomjegyzék - Czikkek - Az egyetemes gyűlés előtt (A. Gy.)

324 És, mondjuk ki a keserű valót, ez irányban sok kálvinista atyánkfia is egy követ fúj velők. De azon ultramontán sajtó, mely egy felsővidéki, félreeső ev. egyház tót papja és tanítója viselt dolgai­ból — a melyek néha a szellemi korlátoltság s a beteges lélek eruptiói — oly nagy lármát üt : kérd­jük, hogv ezen sajtó minő magatartást követett Simor primás és a diakovári püspök fellépése alkalmával ? ! Midőn arról vala szó, hogy az álladalmi hatalom s a nemzet souverenitását képviselő kormány nézete érvényesüljön-e? vagy a hyerarchikus felfogás, — ki mellé állott ezen sajtó?! Megdöbbentő volt a tapasztalat ! Épen azon journalisták, kik a nemzeti chauvinis­must leglármásabban hirdették, kik a renegátok fana­tismusával — mert sok közülök magyar nevét is csak nem régen nyerte — Ítélik el az anyanyelvéhez ra­gaszkodó s nem mindenkor panszláv-evangélikus tót papot és tanítót — s kik oly sokra vannak a magyar állami függetlenséggel és önállással — épen ezek készek voltak egy magyar cultus corruptiót felidézni s Trefort miniszter ellenében Simor primás pártjára állottak, s inkább akartak katholikusok, mint valódi magyarok lenni. Trefort cul tusminiszterünk dicsőségének egyik legfényesebb sugárát képezi, hogy, ügyszólva, a ma­gyar állam eszméjének küzdelme között esett el; — de sem az ő neve, sem a magyar állam eszméje el nem enyészik addig, míg élnek utódai azoknak, kik Bocskai, Bethlen, Rákóczi és Thököly zászlói alatt a hitért, szabadságért és hazáért harczoltak és míg a magyar nemzet millióiban él a múlt szent hagyo­mányai iránti hűség s hiszszük, hogy az eszmék lovagjai ellenében nem diadalmaskodnak a reactió seregej. Ámde míg Trefort és Simor közötti harczot az ultramontánok elkeresztelhetik, vagy tegyük fel, hogy meggyőződésük szerint — elnevezhetik egyszerű tan­ügyi és administrationális kérdésnek; — addig Stross­mayer diakovári püspök kievi táviratától senki el nem vitathatja, hogy ez csak egy, uralkodója-, val­lása- s hazájáról megfeledkezett pap műve lehet. És ezen püspök felelősségre vonatott-e? — ezen püspök, ki a magyar korona területén lévő püspöki javadalmakat pusztítja s ezekből befolyó jövedelmét pánszláv czélokra fordítja, ki az orosz czár diadalát a magyar király felett, a keleti egyház missiójának valósulását a kath. egyház felett kivánja, ki rosz alattvaló, hazája és vallása ellen lázongó, — kérd­jük, hogy ezen kath. püspök megkapta-e megérdem­lett büntetését, úgy az egyházi, mint állami felsőbb­sége részéről? A diakovári püspök zavartalanul folytatja mű­ködését s magyar álladalmi javak jövedelmével agitál a magyar álladalom érdeke ellen. A hűtlen vazallus még a középkorban is bűn­hődött s a schismára törekvőt a pápai átok sújtotta. Miért tehát e végetlen s minden magyar hazafit vérig bántó türelem a diakovári püspökkel szemben? Nem lehet más válaszunk, mint az, hogy Stross­mayer egyik factora a reactiónak, és így beillik a jelen idők keretébe, és hogy kimélik azért, mert ő nem egyszerű eszköze, hanem egyik főfactora a pan­I szlavizmusnak. De akkor mire való felelőssé tenni a mi evang. egyházunkat egy pár paraszthivástól függő s kor­látolt eszű vagy rajongó tót pap vagy tanító handa­bandájáért? miért akarnak tőlünk ultramontán ba­rátaink többet kivánni, mint a mennyit az állam­hatalom eltűr Strossmayértől? Ezen jelenségek kell, hogy óvatosságra intsenek bennünket ! Az ultramontanismus és a reactió farkasai ordí­tanak s marni készülnek bennünket. Ezekkel szemközt mi evangélikusok, bármily nemzetiséghez tartozunk, legyünk egyek, tanusítsunk egyenlő ragaszkodást egyházunk- és hazánkhoz. Ne vegyük be a nemzetiségi küzdelmet egy­házi életünkbe. Mi magyar evangélikusok nem követelhetünk többet a tót nyelvű hitrokonainktól, mint azt, hogy igaz evangélikusok, jó hazafiak és hű állampolgárok legyenek. Azonban azokat, a kik az oroszhoz szítanak és a kievi ünnepélyre zárándokoltak, dobjuk ki kebe­lünkből. Ezek nem hazafiak, és nem valódi evangéli­kusok, — bármelyik névvel hazug ésgalád játékot űznek ! Tót nyelvű ember is lehet jó magyar hazafi és hitbuzgó evangélikus s vét a haza, a vallás és az emberiség ügye ellen az, a ki a faji gőgöt és türel­metlenséget helyezi az állampolgár jogaival szembe. De <\jZij cl ki a mi hazánkat fenyegető s uralkodó házunk és nemzetünk érdekét megdönteni törekvő oroszszal kész szövetkezni, az hazaáruló ! És százszoros árulója az evang. egyház érde­keinek ! A protestantismus szabad szelleme, felvilágoso­dottsága s az emberi jogokat diadalra juttató eszméi elhatottak a világ minden részébe. — A fekete bőrű négerek közé ép ügy, mint a zord északi pólus lakói közé. Egy vallás és egy faj maradott ettől érintetlen : a keleti egyház és az orosz faj ! Vad brutalitással nyomja el az orosz önkény­uralom az evang. egyházat a keleti tartományokban ép úgy, mint a katholicismust Lengyelországban. A cseh telepeseknek is fel kellett venni az orthodox hitet. A pánszlávizmus csak azon nemzetiség és a görög-keleti vallás aegise alatt győzhet. Tehát, ki ezen iránynyal rokonszenvez, a ki a pánszláv és orosz propaganda híve, az a magyar haza és a magyar evang. egyház ellensége. Ezeket kell kizárnunk egyházunkból, majd akkor Isten segítségével megküzdhetünk ultramontán ellen­ségeinkkel is, kik velünk nem versenyezhetnek ma­gyarság- s hazafiságban, mert nekünk a legfőbb fel­ügyelőnk az apostoli király; egyedüli védőnk a tör­vény; hazai kormányzatunk fölött semmi idegen be­folyást és tekintélyt el nem ismerünk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom