Evangélikus Egyház és Iskola 1888.
Tematikus tartalomjegyzék - Belföld - A hegyaljai ev. egyházmegye közgyűlése (Borsodi)
278 felügyelőtől expresse levél érkezvén, melyben ez Scholcz Miksa klenóczi másodfelügyelő levele kapcsában jelenti, hogy Daxner István a lelkész távollétében egyházi gyűlést hívott össze, melynek czélja az elmozdított Szalva Károly helyére, egy nálánál még sokkal veszedelmesebb egyént, az eltörölt nagy-rőczei gymnasium egyik volt tanárát becsempészni : minek következtében a Daxner Istvánra vonatkozó első napi határozat azzal súlyosbíttatott, hogy nevezett felügyelői hivatalától, azonnal a közgyűlésből táviratilag felfüggesztett. A rozsnyói ker. felső leányiskola örvendetes gyarapodása megnyugtató tudomásul vétetett s részére az évi rendes 1000 frt segély kiutalványoztatott. Az egyházker. pénztárak m. évi számadásai hitelesíttetvén, constatáltatott, hogy az összesített vagyonállapot túlhaladja a 416 ezer frtot. Szontagh József egyik kerületi pénztárnok leköszönvén, helyébe Be 11 er Károly kassai nagykereskedő választatott, ki a hivatalos esküt nyomban letevé. Az egyházkerület vagyonának eddigi megosztott kezelési módja, — az egyesített kezelés s felerészben ingatlanba való befektetés iránt tett indítvány elvetésével, — változatlanul meghagyatott s a ker. bizottság javaslatához képest, egyházkerületi számvevőszék szerveztetett. Az egyetemleges tűzkárbiztosításból befolyó második 10°/ 0-tóli jutalék kérdése eldöntetlenül maradván : újból leszállíttatott az esperességekhez, most már azon utasítással, hogy a jutalék csak a ker. árvaházra vagy pedig missziói czélokra szavazható meg. Az eperjesi jogakadémia segélyeztetése ügyében eljárt ker. bizottság javaslata nyomán, felszólíttatik a pártfogóság, hogy vagy a mutatkozó majdnem 4000 frt évi hiány fedezetét biztosítsa, vagy pedig a jogakadémia fokozatos beszüntetése iránt tegye meg az intézkedést. Megdöbbenéssel értesült a közgyűlés az egyházker. eperjesi tanítóképző-intézet tanárainak viselt dolgairól, kik közül ketten : nevezetesen Fabriczy és Gamauf daczos, nyilt ellentétbe helyezték magukat az egyházkerülettel szemben ; minélfogva ellenök hivatalból, — Zsarnoviczky társuk ellen pedig saját kérelmére sürgősen fegyelmi vizsgálat rendeltetett el. Az egyet, theol. akadémia tanárainak könyvkiadó vállalatát, a közgyűlés üdvözli és segélyezni fogja; elvárja azonban, hogy az üdvös mozgalom egyetemes jellege szempontjából, abba a többi theol. intézetek is bevonassanak. Az egyházker. közgyűlés időtartama jövőre nézve meghosszabbíttatik úgy, hogy a megelőző napra a különböző ker. bizottságok hivatnak össze. A Baldácsy-alapítvány segélyeinek kiosztási tervezetét ezentúl az egyházker. elnökség mellett az esperességek elnökségeiből alakult bizottság fogja elkészíteni. A jövő évi közgyűlés helyéül, ismételt meghívás folytán, Brassó tüzetett ki. A fővárosi menetjegy-irodától nyert előleges biztosítás szerint, ha legalább 100 utazó lesz, úgy az oda- és visszautazást 65°/ 0-tólival kedvezményezi oly feltétel mellett, hogy az odautazás külön vonaton történik, a visszautazásnál ellenben 14 napon belül kiki bármely vonatot használhat. A közgyűlést bezáró elnöki beszédek után Farbaky József egyházker. főjegyző hivatkozással arra, hogy a püspök úr ő főtisztelendősége, nemsokára életének 70-ik évfordulóját éri el, szűnni nemakaró éljenzés kíséretében kívánta, hogy áldásos életpályájának ama Rubiconját testi és szellemi ép erőben lépje át és vezérelje egyházkerületünket továbbra is lankadatlanul és hosszan a virágzás, az anyagi és szellemi izmosodás, a közösen óhajtott üdv utján. Legyen végül elismeréssel megemlítve még, hogy Kassa vendégszerető népe, élén Csisko János lelkészszel, minden tekintetben ugyancsak kitett magáért s hogy a cassino tágas helyiségeiben rendezett közebéd párját ritkító volt. —I. A hegyaljai evang. egyházmegye évi közgyűlését juliushó 11-én és 12-én Nagykárolyban tartotta meg Zelenka Pál főesperes s Radványi István esperességi felügj^elő megjelenhetésben gátolva lévén, mint legidősebb egyházi felügyelő Reöck Pál társ elnöklete alatt. Julius 11-ikén reggel a főesperes kiosztotta az Úr szent vacsoráját a szórványban lakó lelkészeknek szívhez szóló megható allokutió kíséretében. Ugyanezen napon tartatott meg a lelkészi értekezlet a lelkipásztorkodás köréből varians napi kérdéseinek a folytonosan napi renden lévő sérelmek bizalmas tárgyalásával, a gyámintézeti bizottsági gyűlés s az egyházmegyei értekezlet. Délután 5 órakor gyámintézeti istenitisztelet tartatott offertoriummal az egyetemes gyámintézet javára ; II. Kor. levél 9. r., 6—13. versei alapján „gyámintézetünk az Ur szellemében s az apostol példájához híven teljesíti magasztos hivatását midőn al a m i z s n á 1 k o d á sr a buzdít ígérettel és jutalommal; Isten szereti a jó kedvű adakozót, ez az igéret; jó tetteink áldása reánk hárúl vissza ez a jutalom főtétel is beosztással Nemes Károly diós-győri lelkész tartotta a gyámintézeti beszédet. Az offertoríum 19 frtot eredményezett, mely összeg a legújabb gyámintézeti alapszabály értelmében partitió tárgyát nem képezvén teljességében az egyetem javára esik. A közgyűlés julius 12-ikén tartatott meg, lefolyásáról, főbb tárgyainak intézéséről a következőket jelenthetem : Az egyházmegyei h. felügyelő megnyitó beszéde, az egyházmegyei kiküldöttek üdvözlése után a képviselők igazoltattak s a gyűlés megnyittatott. Felolvastatott a szavazatszedő bizottság jelentése, mely szerint Matherny János alesperesnek hosszú ideig viselt ezen egyházmegyei tisztségéről való határozott lemondásával alesperesnek a nyíregyházai egyház és főiskola szavazatainak kivételével Farbaky József nyíregyházai lelkész kerületi jegyző mondhatni egyhangúlag választatott meg alesperesnek. A főesperes üdvözölte szívből hivataltársát s a közgj'ülés lelkes éljenzése közepett tartotta meg emez székfoglalóját. Következőleg a főesperes olvasta fel körültekintő gondra, nagy tevékenységre, gazdag egyházi évre valló terjedelmes évi jelentését. Intézkedései tudomásúl vétettek apostoli buzgalma az egyházmegyét hálás elismerésre, köszönetre kötelezte. Jelentéséből kiemelendők a következők : Király O Felségének hódolatát bemutató nagy küldöttségben Terebesen egyházmegyénkből a főesperes és Horváth Sándor igazgató vettek részt.