Evangélikus Egyház és Iskola 1888.
Tematikus tartalomjegyzék - Belföld - A soproni felső esperesség - A tátraaljai esperesség (Faix Mihály)
Ezzel a tulajdonképi ünnepély véget ért s következett a közebéd a nagy vendéglőben, hol egyetemes felügyelőnk, a királyra mondott jeles toasztjával megkezdette a pohárköszöntések végtelen sorát. A nagy nap folytatása volt ezután a díszes tánczestély. Másnap d. e. 10 órakor ment végbe a Petőfi-ünnepély, melyen váltakoztak pályamunkák felolvasása és szavallatok a gymn. tanulók részéről nagy közönség előtt. Kiosztattak azután pályadíjak és stipendiumok. Végül pedig felolvastattak az ország külömböző részeiből és a rokon gymnasiumokból érkezett üdvözlő iratok, táviratok. Maga az öreg Korén tanár is küldött üdvözlőiratot Szarvasról. Breznyik János, selmeczi igazgató, 100 frt. alapítványnyal terhelt levelet küldött. A jubileumi adományok közel 5 ezer frtra rúgnak. Majthényi István, váczkerületi követ kerületében gyűjtőívet terjesztett, mely borítva adományok- és alapítványokkal. Körözve lett a közönségben Kerebes Sámuel arany betűkkel nyomatva beküldött ünnepi ódája, mely általános tetszésben részesült. A soproni felső esperesség folyó hó 4-kén tartotta ez évi közgyűlését Kaboldon. A gyűlést megelőző istentiszteleten a helybeli lelkész Pieler Mátyás Zsidókhoz 12, 4 („Mert még szintén a vérig nem tusakodtatok") alapján tartott beszédével, különösen utalván a gyámintézeti teendőkre, lelkesítő hatást gyakorolt hallgatóira. A gyűlés maga az esperesi évi jelentés felolvasásával vette kezdetét. Ezen jelentés az egyes egyházak mult évi munkájának igen szép képét tárja szemünk elé. Az Agfalvához tartozó leányegyházak : Bánfalva és Lépésfalva, továbbá Kabold anyaegyház és filiája Péterfalva, mindannyian nagy anyagi áldozatokkal uj iskolát építettek, illetőleg most építenek. Megyes készül hozzá s hangyaszorgalommal gyűjtöget. Petőfalva templomalapját 1200 frttal növesztette. A négy éves gyűjtés eredménye a 4000 frtot már felülhaladja. Honnan e csodás eredmény egy 760 lélekből álló egyházban ? A gyülekezet megadóztatja magát. Minden családatya fizet naponként 2 krajczárt. Igy jönnek létre garasokból ezresek. Csáva uj orgonát rendelt 1300 frton. Locsmánd viselt dolgairól, nevezetesen arról, hogy Lutherünnepi ernlékalapja közel 3000 frtra szaporodott, s hogy híveinek áldozatkészsége folytán 960 frton uj toronyórát rendelhetett, e lap már megemlékezett. Még számos adatot, melyek mind híveink kifogyhatatlan áldozatkészségéről tanúskodnak, mellőzve, álljon e helyütt még egy, mely egy evang. reform, testvérünk igazán keresztyén érzületéről tesz tanúbizonyságot. Szőke Bálint (ref.) büki gazdatiszt a locsmándi gyülekezetnek egy 100 frt. értékű gyönyörű úrvacsorai kelyhet és ostyatálczát ajándékozott. Az esperességi gyűlésen tárgyalt kérdések közül kettőt említünk fel : a gyámintézet és a kisdedóvók kérdését. Az elsőt illetőleg az e. e. e. gyámintézeti uj alapszabályok szerint a helyi gyámintézetek minden egyes gyülekezetben megalakultak, a gyűjtés mindenütt megindíttatott. A jelen gyűlés alkalmával az egyházmegyei gyámintézet is megalakul. Világi elnökévé nagyságos Rupprecht Kálmán úr, egyházi elnökévé Lőw Fülöp locsmándi lelkész, pénztárnokká Hubert Ferencz locsmándi körorvos választatik meg. A gyermekóvó intézetek felállítása melegen ajánltatik I a gyülekezetek pártfogásába. Locsmánd e czélra már 100 forintot gyűjtött, Harka is erélyesen készül s ha Isten engedi, talán már a közel jövőben élvezik a gyülekezetek ebbeli fáradozásaik édes gyümölcsét. A népnek felvilágosítására ajánltatik az egyházaknak megvételre : Szathmáry Károlynak kedves, népszerű könyvecskéje : „Óvjuk gyermekeinket!" („Bewahren wir unsere Kinder!" Révai testvérek, ára 15 kr.) A tátraaljai esperesség f. é. julius 5-én délelőtt 10 órakor tartotta Nagyszalókon a lelkészek teljes, a felügyelők, gondnokok, tanítók és egyháztagok nagy számú részvétele mellett rendes évi Közgyűlését, melyet a megelőző napon délután esperességi értekezlet és a gyűlés napján reggel 9 órakor a szokásos, ofíertoriummal összekötött, gyámintézeti istentisztelet előzött meg. A gyámintézet kérő szózatát lelkes beszédben nt. Székely Gyula esperességi jegyző úr intézte az egybegyűlt közönséghez. A közgyűlést ns. dr. Szontagh Miklós esperességi felügyelő úr nyitotta meg, meleg szavakban üdvözölvén az egybegyűlteket azon óhajjal, hogy az egyház iránti régi szeretet az esperességben továbbra is fennmaradjon. Erre nt. Szalagyi Mihály főesperes úr előadta terjedelmes és gondosan összeállított évi jelentését feltüntetvén benne leplezetlenül egyházaink és iskoláink úgy fény, mint árnyoldalait. — Változás ezen jelentés szerint az egyházak elnöki tisztviselőit illetőleg a mult évben nem történt. Örvendetes esemény gyanánt fel említtetik, hogy a mult évi julius 24-én Uj-Tátrafüreden az uj protestáns templom szenteltetett fel főt. Czékus István püspök úr által, mely alkalomból ezen templomnak ajándékoztak egyebek közt főt. Szász Domonkos, ref. püspök úr megaranyozott ezüstkelyhet és patenát 200 frt. értékben, valamint egy magyar díszbibliát és számos magyar énekeskönyvet is; dr. Neuhofer úr Budapestről egy 250 frt. értékű harmoniumot; Szontagh Julia asszonyság Aradról 250 frt. értékű oltári téritőt; és dr. Richter szuperintendens Freibergből 180 új énekes könyvet küldött a templomnak. Ezzel kapcsolatban meleg és elismerő szavakban megemlékezett az esperes úr azon nagy érdemekről is, melyeket e templom fölépítése körül ns. dr. Szontagh Miklós esperességi felügyelő úr és Uj-Tátrafüred tulajdonosa és nt. Schönwieszner János alesperes és helybeli lelkész úr magoknak megszereztek. Nagy-Szalók templomának 100 éves jubileumát készül ünnepelni és ezen czélra, azaz a templom renoválására adakoztak egyebek közt ns. dr. Szontagh Miklós felügyelő úr 50 frtot. ; Weszter Pál egyháztag 50 frtot és Hunfalvy Pál ő méltósága Budapestről, mint ezen egyház szülöttje, 50 frtot. Ezen örvendetes események és tények mellett azonban sorscsapoások is fordultak elő, mennyiben a mult évi deczember 17-én Maldur 700 lelken felül számláló tiszta evang. községnek több mint felerésze borzasztó tűzvésznek esett áldozatúl a hosszú és hideg tél kezdetén és mennyiben Hunfalván f. évi márczius 28-án szintén tűzvész 20 többnyire evang. hívek birtokában levő épületet hamvasztott el. Az iskolákra vonatkozólag felemlíttetik a jelentésben Dsiftsák Tamás szublechniczi és Durányi András stólai tanítók elhunyta, kik közül az utóbbinak emlékét az esperes úr jelentésében áldó és érdemeit méltató szavakban örökítette meg. Szublechniczen, ezen a missiói ponton, a galicziai határon, fél évig nem volt tanító és most is egy 60 éven felüli, hivatásának épenséggel meg nem felelő aggastyánt kellett ideiglenesen alkalmazni, mivel a csekély fizetés mellett ezen félre eső községben jóra való tanító ezen állomást elfoglalni nem akarja. Égető szükség, hogy a kerület, vagy a gyámintézet ezen missiói pont érdekében valamit tegyen. Krighen szintén már majd egy évig üresedésben van a tanítói állomás, mert hasonlóképen nem