Evangélikus Egyház és Iskola 1888.

Tematikus tartalomjegyzék - Czikkek - A kis pápa (Dr. Masznyík Endre)

12 a Cat. Roui., P. II., cap. 7., qu. 2 pedig ráadja az áldást : „A papok Isten helyét képviselik a földön, azért ők nemcsak angyaloknak, hanem épen isteneknek is joggal neveztetnek, mert ők birják közöttünk a halhatatlan Isten erejét és istenségét." Látja! igy szűnt meg az üdvközösség, melyben az ős ker. hivők közvetlen benső szellemi egységbe léptek láthatatlan fejükkel a Krisztussal s így jött létre egy külső üdvintézmény, melyben a Krisztussal való érintkezés, az üdv többé nem ethikai, hanem pusztán mechanikus uton a papság által közvetítetik, úgy hogy immár nem Istenhez, hanem a papsághoz való viszonytól függ örök életünk, vagy halálunk. Hierarchia ! — igen, ez a világtörténet legnagyobb hazugsága : Isten detronizálása. Mire való volna is az Isten? Isten, Krisztus — láthatatlan fő. Nekik a földön közvetlenül semmi dolguk. Helyetteseik : a püspökök. Ezek kezébe tették le minden ő hatalmukat. E hatalom egyrészét kézrátétel utján azonban a püspökök átszármaztathatják alsóbb közzgekbe is, az az teremthetnek papokat, kik (némi különbséggel) velők együtt alkotják a földön a menynyei hierarchia hasonmását — a klérust. S e klérus elén elvégre az egyház külső egység elve követelményekép az adott történeti viszonyok segítségével megjelent a zsidó főpap s a pogány Pontifex Maximus helyén, a római pápa is, mint a Szenthármas Istenség szellem hatalmának teljes incarnatiója. Igen, — az ó katholiczizmus szükségkép a római katholiczizmusba vezetett. Mihelyt a külső szervezeti s tani egység gondolata létesíté a külső üdvintézményt , ez üdvintézmény egységgondolatának külsőképen is teljes és concrét kifejezésre kellett találnia : a sok püspöknek egy püspökben, a püspökök püspökében kellett egyesülni. S ha addig az isteni szellem teljes hatalma szerint a sokban oszlott fel, ugyanannak végre ugyancsak teljes és concrét egységbe kellett olvadnia az egyben vagyis a pápában. S Luthernek éles szeme volt. Előre látta, ki és mi a földön az a pápa! Isten az Isten templomában. S On mégis elég naiv azt mondani, hogy Luther a pápát csak a vita hevében nevezé Antikrisztusnak. Hát akinek egész élete az Antirisztus ellen való küzdelemben emésztődött fel, — arról ilyesmit állítani, ha nem a legvastagabb tudatlanság, akkor a legvakmerőbb ferdítés ! — Hogy Luther megengedte Melanchtonnak, miszerint rjure humano" ismerje el a pápát — ! az igaz, de hát On úgy látszik nem tudja, hogy ez engedmény sajátkép a pápaság elvi létalapjának teljes megtagadása. Képzel Ön pápát — jure humano? Atyámfia ! theologus ! — hisz Önnek szemébe nevet az első éves róm. kath. papnövendék ! Ennél feltűnőbb állítás már csak az lehet, midőn Ön a japán kultusminiszter iránt érzett rokon szenve alapján mondja ki, hogy a katholiczizmusnak nagyobb missziója van a vad népek megtérítése körűi, mint a protestantizmusnak. S ezzel híven követve nyomdokát áttérhetnék ! én is a protestantismusra, — de megbocsát, ha erre vonatkozó közlésemet rövidre szabom. Mindenelőtt teljes megbotránkozásomnak adok kifejezést azon feneketlen tudatlanság miatt, melyet On lutheránus pap létére, a protestantismus lényegére vonatkozó állításaiban elárul. Még első czikkét olvasva, azt hittem, hogy lesz belőle valami, de második czikke kétségbe ejtett. Hát ilyesmiket is összebeszélhet egy végzett theologus. „A protestantismus lényege — mondja Ön — nincs teljesen kifejezve a megigazító hitről és a szentírásról szóló tan által." íme egy pap, ki csak úgy, sebtibe végez mindkét alapelvünkkel. „A szentírás hitünk zsinórmértéke" — mondja tovább s legott hozzá teszi mintegy maga magát arczul ütve, hogy azért „mégsem helyes, ha mindenki a szentírásban kutathatja hite helyességét." Majd: „a szentirás összezavarja annak fejét, ki kellő theologiai ismerettel nem bír" s nyomban utána mégis kijelenti, hogy a kutatási szándékkal való olvasás nem áldásos. Aztán pedig, noha imént mondá, hogy a hivő kritikátlan, csupán hiterősítést czélzó olvasása az egyedül áldásos, — pár sorral lentebb mégis kiakarja a hivő nép kezéből venni az Élet könyvét, az Isten Igéjét, hogy kezébe nyomhassa a nehezen emészthető dogmatikai fogalmak sokaságával megterhelt kátét. (?) Hát én az ilyen eszmékre immár felelni nem tudok, — itt csak boszankodni lehet. Amit pedig még azontúl összebeszél Ön kedves Tisztelendő Úr ! — hát arra nézve csak egy megjegyzésem van. Ki val miről írni akar, az előbb az innen-onnan összeszedett gondolatokat értse meg, — aztán nem bánom, csináljon velők amit akar, de értetlenül ne tálalja értelmesek elé. Lám Ön olvasgatta Martensen ethikáját s onnét kiszedegetett egyet mást Krisztus követéséről, életideálról, egyházról, Isten országáról, államról stb. stb., — de ez ideák az Ön fejében úgy kóvályognak, mint héja íizte madarak a levegőben — irány s czél nélkül. Beszél, de csak azért hogy beszéljen s nem hogy valamit mondjon. Innét, hogy mire az ember végig gyötörte magát az Ón czikkével : — hálát ad Istennek, hogy megoltalmazta a lelki megháborodástól. Bizony bizony kár volt olyan magas lóra ülni. De nem bántom tovább. Szerettem volna békésebb hangon válaszolni, — nem tehettem. Aki az Ön második czikkét megolvassa, lehetetlen, hogy ! szeliden utasítsa Önt rendre, mert szégyenelnie kell magát Ön, mint lutheránus pap miatt. Vajha megértené e leczkét s ha mibe még belé sem fogott, tanulná a protestantismus ABC-jét. Egyébként Isten velünk ! Dr. Masznyik Endre. (?) Több tisztelet a kis káténak!! Szerk. Szegények vagyunk még életrajzokban is. A német testvérek közölnek nemcsak egyes művekben függelékként