Evangélikus Egyház és Iskola 1887.

Tematikus tartalomjegyzék - Czikkek - Javaslat (Vitális Gyulától)

.338 És Simor János, bibornok-érsek, „az ország prímása" mindennek daczára sem a magyarbarát Tréfort, hanem a magyar gyűlölő Lippert lovag szavára hallgatott akkor, mikor az esztergomi bazilika kupolájának restaurálására fordított 200 ezer forintot a magyar iparosok és magyar művészek feltűnő mellőzésével idegen zsebekbe vándoroltatta s nem magyarok, hanem főleg németek által engedi magát befolyásoltatni most is, midőn ugyanazon bazilika szanktuariumának és a templom hajójának átalakítására előirányzott majd fél millió mesés öszszegből a napszámosokon kivűl nem szándékozik egy krajczárt sem juttatni a magyaroknak. Ha tehát a magyarhoni róm. kath. egyház legelső főpapja, a ki egyúttal az ország legelső zászlósa és legelső mágnása is, ilyen példával megy elő, mit várhatunk akkor a kisebbektől, a plébánosoktól és a tanítóktól ? Még ha nem haladnak is mindannyian primásuk nyomdokain, nem sokat nyer vele az ország; hiszen ha csak a százak mentetnek meg, a milliók pedig elvesznek az országra nézve, azzal nem lesz kiköszörülve az a nagy csorba, mely a magyar állam-eszme megvalósításán üttetett. Végre itt van még két hatalmaskodó vallásfelekezet, a görög keleti szerb és a görög keleti román. Legkevésbé állanak a magyar állam-eszme szolgálatában. Vallásuk és nemzetiségük egy és ugyanaz s ép azért mindenféle iskoláikban, de kiváltképen tanítóképzőintézeteikben és papnöveldéikben az oktatás menete s a tanterv lényege oda irányúi sőt templomaikban is az isteni tisztelet központját túlnyomólag azon végczél felé való törekvés képezi, hogy a saját = lagos nemzetiségi érzület ápoltassék s a különleges faji öntudat felébresztessék és fejlesztessék. Kevés olyan népiskoláik vannak, a melyekben a törvény követelményéhez képest legalább egy tantárgy magyar nyelven taníttatnék s ezen nincs is mit csodálkoznunk, hiszen tanítóik nem tudnak magyarúl, papjaik közül is akárhányan. S a ki tud, az meg óvatos és jól meggondolja, hogy mikor és kinek a füle hallatára beszél kivált nyilvánosan magyarúl s nem úgy tesz mint Brankovics György temesvári szerb püspök, a ki az újvidéki „Zasztava" szerint azt a tapintatlanságot követte el, hogy Nagy-Becskereken egy szerb ajkú tisztviselőnek magyar üdvözletére szintén magyar nyelven válaszolt. Ezen az említett lap roppantúl megbotránkozott, a szerb nyelvre nézve nagy veszedelemnek tartván azt, ha egy szerb pap magyarúl beszél. És az a sajátságos, hogy daczára ezen hatalmaskodó felekezeteknek, mégis mi reánk szegény lutheránusokra, a kik az unitáriusokat kivéve a legkevesebben vagyunk, mi reánk kiáltanak kigyót, békát, országszerte, mintha mi volnánk legveszedelmesebb ellenségei az államnak; mi reánk jár a rúd mind űntalan, mintha bizony a mi földhöz tapadt szegény, lázadásra épen nem hajlandó, csendes, békés tótjaink, a kik néhány túlzó kivételével mind jó hazafiak, s mintha az a mi maroknyi szász népünk, a mely sokkal okosabb és műveltebb, hogy sem ne tudná azt, hogy aspiracziói merő idealismus, — mintha ezek gördítenének legnehezebben elhárítható akadályokat a magyar állam-eszme érvényesülése elé ! ! Kormány és közönség legyen igazságos az ő ítéletében. Mi velünk könnyen elbánhat annyival inkább, mert mi magunk szolgáltatjuk ki magunkat, a mennyiben hibásak vagyunk. „Peccabatur intra muros et extra." Tliomay József. Javaslat az anyakönyvek vezetése, helytelen bejegyzések kiigazítása s hiányok pótlása körüli eljárásról. Az egyházi anyakönyveknek, mint felette fontos okiratoknak vezetése kiváló figyelmet és vigyázatot követel annál is inkább, mert nagy feleló'séggel jár. De a legéberebb ovatosság és eló'vigyázat sem ment meg attól, hogy olykor az anyakönyvi adatok bejegyzésénél kissebb nagyobb tévedések — sokszor a bejelentők téves, hiányos információja következtében — is be ne csúszszanak. melyek úgy egyesekre, mint családokra nézve lényeges jelentőséggel bírhatnak. Nem kell példák felsorolásával ezt bizonyítani; aligha van pap. a ki ilyeneket nem tapasztalt volna saját működése körében. Az anyakönyvi adatoknak nagy jelentősége és fontossága pedig megköveteli azt, hogy azok alaki és tartalmi hibázástól menten szabályszerűen, a valóságnak teljesen megfelelőleg benfoglaltassanak az anyakönyvben s ha a pap időközben észreveszi a helytelen, téves vagy hiányos bejegyzéseket, természetes, hogy azok helyesbítését, kiigazítását vagy pótlását eszközölnie kell. Miként kell ennek történnie erre nézve kevés, csaknem semmi útbaigazító rendszabályt nem találunk, s azért is tapasztalható, hogy az anyakönyvi hibák kiigazításánál nem mindig helyes eljárás követtetett és éppen a helytelen módon eszközölt igazítás és javítás zavarokra adhatott okot. Felette kívánatos tehát, hogy az anyakönjwi hibák kiigazításánál követendő helyes eljárás szabályos úton-módon rendezve legyen. Ezt kívánta elérni a zólyomi esperesség is, midőn már néhány év előtt az anyakönyvek vezetése s a hibák kiigazítási módjának kérdését tanácskozása tárgyai közé felvette. Először a papok készítettek egy erre vonatkozó javaslatot ; ezt a jogászok kevésbé precizírozottnak találták. Azután a jogászok vették kezükbe a dolgot ; az ő javaslatuk megint erős „§ természtű"-nek tűnt fel. Végre a mult évben még egyszer kiadatott a javaslat közvetítés végett nt. Thébusz János zólyomi lelkésznek, a ki a megbízásnak eleget téve, javaslata az esp. ügyész véleményének meghallgatása után úgy a papi értekezleten, mint az esperességi közgyűlésen helyesléssel elfogadtatott. ígéretem szerint a ntiszt. szerkesztő úr szives engedelméből közlöm a javaslatot azon óhajjal, vajha ez egyházunk érdekében s egyöntetű eljárás czéljából is alapúi szolgálna egy erre vonatkozó egyetemes érvényű rendszabály létesítéséhez. A javaslat ime a következő: 1. §. Addig is míg, az anyakönyveknek — az egész országra nézve kötelező — mikénti vezetése szabályoztatnék