Evangélikus Egyház és Iskola 1887.

Tematikus tartalomjegyzék - Czikkek - Az evangyélmi protestáns szelem élesztéséről egyházunkban gyermekistentiszteletek utján (Varga Márton)

83 felolvasónak vagy előadónak a költemény szive-vérévé vált, érzi minden szépségeit, el van ragadtatva és bájolva s csak most képes másokat is előadásával megragadni és elbájolni. A zenész szive hasonlít a hangfogóhoz, f melyiken a zenedarab minden hangulata visszhangzik. Igaz, sajátságosak az ily érzelmi hangulatok, igen gyakran szóba sem lehet őket foglalni. Minthogy az orgonista feladata játékával a szivekre emelőleg és építőleg hatni, magának kell emelkedettségre és épülésre képesnek lenni, vagy más szavakkal, mély vallásos érzelemmel kell birnia. Az istentiszteletben ez érzelem lelkesültséggé lángol s ily pillanatokban birnak hangjai oly kifejezéssel, mely a hallgatónak szivét mélyen megragadja. Az oi-gona hangjainak megválasztása. A hangok czélszerű megválasztásánál ujolag is minden attól függ, hogy az illető egyházi énekek tartalma' az prgonista szivébe hatott legyen. Az éneknek mint építő elemn'ek először őt kell meghatnia, mielőtt megkezdené játékát s ez legjobban történhetik, ha játékához vasárnap reggelenként odahaza zongorán vagy harmoniumon előkészül. Oly orgonisták, a kik azt hiszik, hogy ily előkészüléstől felmenthetik magukat, kétségen kivül oly férfiak, a kik ép úgy nem értik dicső hivatásukat, mint nem ismerik azt a hatást, melyet az orgonának gyakorolnia kelL Főének előjátéka. Míg a bevezető ének szabályszerűen általánosabb jellemű, addig a főének határozottan rámutat az evangyéliomi istentisztelet lényeges s kimagasló alkotó részére, a predikáczióra; s lia hozzáveszszük, hogy a gyülekezet már jelen van s istentiszteletileg is hangolt s ennek következtében a főének előjátéka is maradandóbb hatású lehet, világos, hogy a főének ezen előjátékára legnagyobb gond fordítandó. A közjáték vagy a chorálkiséret. Az egyházi ének, melyet a gyülekezet énekel az evang. istentiszteletben, mindig az orgona által a dallamhoz tartozó összhanggal kisértetik. Istentiszteletünkben a gyülekezet éneke oly cselekvény, melyben mindnyájan öncselekvőleg részt vesznek s a reformácziónak legdicsőbb adománya. Mint a templomban hangzó népének csak egy hangban végezhető. A rythmus egyszerűsítésével és a gyakori íítemváltozásnak elhagyásával összefügg a chorál lassúbb menete, mely ismét alkalmat szolgáltatott a metszetekre, melyeket chorálsoroknak nevezünk. Miután egy chorál eléneklésénél minden egyes sor végén szünetet tartunk, semmi sem természetesebb, minthogy e szünetet az orgona kitöltse. Ezt teszi a közjátékkal (interludium). Ez úgyszólván a lassú, terjedt s ünnepélyes menetben lefolyó choráléneklésnek éltető eleme. A közjátékok ellen intézett ujabbkori támadások leginkább azoknak elévült alakja és előadása, az ú. n. „Schulmeisterzwirn" ellen irányulnak. De a gyalázott közjátékokat a jelenkori művészet álláspontjáról és az orgonajáték iránt alkotott jelenkori követelmények szempontjából fogjuk fel s ne engedjük magunkat sêmmiféle ellenmondás- s legkevésbé valami frázis vagy jelszó által azok használatától elriasztani. Az orgonajáték valódi nagyságai (pl. Bach Sebestyén, Rink, Fischer, Ritter A. G., Schneider Fr., Schneider J., Engel s több más) a közjátékok művészi jogosultságát már régen győzelmesen kimutatták s minden lelkesült, feladatát szeretettel és hűséggel teljesítő orgonista tiltakozni fog az ellen, hogy az ő működését a chorálkiséretben művészi tekintetben megsemmisítsék. Ha a közjátékok ellenzői arra hivatkoznak, hogy az az ének szerkezetében zavarólag hat (talán az egyedüli jogosultnak látszó ellenvetés a közjátékok ellen), erre azt kell felelni, hogy a közjáték nem igényel teljes önállóságot s azért nem is zavarhat semmit. A „Schulmeisterzwirn" alakjában határozottan zavaró s ez esetben lehetne csupán szó a közjátékok unalmasságáról is. A közjátékok nélkülözhetlensége kiviláglik nem czak zenei, hanem egészségi jelentőségükből is, mert ezek az éneklő gyülekezeti tagnak szükséges nyugovó pontjai. A nehézkesebben olvasó, áhítatos nép számára pedig ezen közjátékok által kitöltött nyugovó pontok az éneklésben teljesen nélkülözhetetlenek, csak a nagyon is túlságba menő puritánizmus kívánhatja a közjátékokat, ezen szükséges nyugovó s erőtgyüjtő pillanatokat az egyházi éneklésből kizárni. —yAz evangyelmi protestáns szellem élesztőséről egyházunkban gyermekistentiszteletek utján. II. Hogy már most az állítás fentemiitett második részéről is meggyőződjünk, legjobb lesz feltüntetni az áldásokat, melyeket ez intézmény osztogat, ez pedig legalkalmasabban úgy történik, ha az istentiszteleti alkatelemeknek a gyermekistentiszteletben való megjelenését külön fejtegetjük. Vegyük először is az egésznek középpontját, az írásmagyarázatot. Mi legyen magyarázandó ? Gyermek istentiszteleten lévén, leghelyesebb tisztán magyarázati alapúi a gyermekek bibliáját venni fel, ama helyes érzékkel kiválogatott, régóta használatban levő ó- és új-testámentomi történeteket. Kívánatos ugyan, s épen ezen gyermekistentisztelet által elérendő czélok közé tartozik az is, hogy a gyermekek a bibliával megismerkedjenek, s igy e történetek valamennyijét nekik magában a szentírásban kellene felkeresni, onnan olvasni s megtanulni. Miután azonban az ószöv. történetek körében vannak nem gyermekszem elé való dolgok, az ó szöv. történetek tárgyalásánál csak a lelkész olvassa fel a történetet a bibliából, a gyermekek pedig legyenek ama kézi könyvre utalva, melyben e történetek összegyüjtvék. De hogy a szentírás e részében se legyenek egészen járatlanok, végeztesse a lelkész az egyes helyek felkeresését már itt is a gyermekekkel, és pedig mindig más meg más gyermekekkel, csak az olvasást ne bizza rájok, olvassák azt saját kis bibliájokból, s egyedül a lelkész