Evangélikus Egyház és Iskola 1887.

Tematikus tartalomjegyzék - Czikkek - Advent (Farkas Gejzatól)

Ötödik évfolyam. 48. szám. Pozsony, 1887. évi november 26-án. E Y A NGELIKUS EGYHÁZ és ISKOLA. I 31öíize:ési ar : Egész evre 6 írt — kr. félévre . . . 3 , — , negyedévre 1 , 50 , Egy szam ara: 12 Kr. o. e. /VIEGJELEN HETENKÉNT EGYSZER. Szerkesztő- 8 kiadó-hivat,al : Pozsony, Konventutoza ő. sz. Felelős szerkesztő s kiadó : TKSZTYÉNSZKY UP IE IR IE ZST O Z. Hirdetés ára: Négyhasábos petit sorkent egyszer közölve 7 kr.. többször közölve 5 kr. Bélvegdii : külön 30 kr. Tartalom : Ádveut. (Farkas Gejza.) — Az ó szövetségi prófétákról. (Bancsó Antal.) Belföld — Külföld. — Vegyesek. — Pályázat. — Hirdetés. Dienstvorschrift für die Militär-Geistlichkeit (Kr. I.) Advent, Világot megrendítő, társadalmat átalakító, erkölcsökeket megszentelő esemény volt a Jézus Krisztus eljövetele. * Megjelenése más képet adott a világnak. A keresztény világ még az időszámlálásban is el akarta magát „különözni a világtól" s időszámítását ádvent első vasárnapjától kezdte. Az életben ugyan e számítást érvényre emelni s gyakorlatilag alkalmazni nem sikerült, de a hitélet belső világában veres betűkkel, van az űj időszak kezdete jegyezve, mert ott az Advent örömünnepet jelent. Az ádventi időszak jelképe egy jobb jövőre való várakozásnak. Valami fojtó, tikkasztó légkör övezé a zsidó társadalmat, a fényes templom aranytól terhes csillogásával, az áldozatok kábító illata, a próféták örökös jajjveszékelése, szemrehányása, mindez elviselhetetlenné tette a helyzetet. Majd ez utolsó is, a mi az ember hiúságát — a mi a szívet érdekelhette, a külső fény, a mely a belső ürességet, a szív sivárságát jól-rosszűl takargatta — eltűnt. \ iláguíalmat áhító álmai Izraelnek szétfoszlottak, a rómaiak aczél karja és aczél kardja meg nem ijedt a Dávid parittyái előtt, s a ki magát hitte Isten első nemzetének, lett egy világhódító népnek adót fizető rabszolgája. S mind ehhez járúlt az ember belsejében élő örökös bíró, a lelkiismeret vádja, a bűn ónnál nehezebb tudata, s fent az égen — a melyre immár a publikánus tekinteni sem mert — lángpallosként suhogott Jehovának sújtó haragja, a soha ki nem elégíthető boszú, a negyedíziglen terjedő büntető kéz! És ím' a fájdalomnak, a megaláztatásnak, a keserűségnek e nagy tengerében, a melyből nem volt mentség s nem volt más üt a szabadulásra a kétségbeesésnél: mint a messziről feltűnt halászbárkának vitorlája, úgy tűnik fel egy jobb kor csilláma. Elébb csak sejtés, aztán vágy, végre törhetetlen erős hit, mely új erőt, új bizodalmat önt a tenger hullámain vergődők szívébe. Az elkövetkezendő idők nagy horderejű eseményeinek bárkája volt az, és a bárka árbocza az emberiség megváltója — a Krisztus! Ezt az árboczot látta Ábrahám az idők távol ködében (Ján. VIII. 56) s ez volt az, a mely Őt hitében boldoggá tette s boldogságot igért mindazoknak, .,a kik benne hisznek." És az idők tengeréből majd két ezer csepp — minden csepp egy évet jelentvén — párolgott el a mulandóság ködébe azóta, a hogy a Krisztus megjelent és lakozék miközöttünk, mégis mindannyiszor, valahányszor világra jöttének emlékezete napját közeledni érezzük, mindannyiszor megmegujúl szíveinkben a reá való várakozásnak érzete. Mintha taég meg se jelent volna, mintha most kellene csak igazán megjelennie. Az ádvent rövid néhány hetében átérezzük szíveinkben mind azt a kínt, mind azt a fájdalmat, de át az örömet is és azt a kéjt, a mit a zsidó nép ugyanannyi századig, sot tovább, égő szívében hordott, — de nem csillapíthatott és ki nem elégíthetett soha. A mit hajdan a próféták vallásos rajongásának tudtak be s szánalmas mosolylyal fogadtak, a miért őket világcsalóknak tartották, a miért őket halálra üldözte saját népök, azt most a keresztény hit rendíthetetlen bizonyosságában örömtől repeső szívvel énekli az egész keresztény világ : Hozsánna a Dávid fiának ! Hozsánna a ki jő az Urnák nevében! Lázas izgatottság fogja el a kedélyeket, a mely a napok számával mindjobban fokozódik s a karácsonyi est családi tűzhelynél lakott ünnepében éri el tetőpontját. A karácsony már a templomi ájtatosságnak komoly, higgadt ünnepe. Örömünnep, de az ádvent