Evangélikus Egyház és Iskola 1887.

Tematikus tartalomjegyzék - Czikkek - Szolgáljatok (Ebner Gusztávtól)

.294 felhívást bocsátottak ki a prot. közönséghez, mely, — ha a benne kifejtett eszmék megvalósúlnának — korszakalkotó lesz egyházunk szellemi életében. Reméllem, esperességünk mint erkölcsi testület jó példával fog előljárni úgy a nagyobb gyülekezeteknek, mint egyes testvéreinknek is az ügy méltó felkarolásában. Adja Isten, hogy úgy egyházi, mint világi rendű elöljáróink szerte e hazában átérezzék e nagy fontosságú mozgalomnak horderejét, azon veszélyes áramlattal szemben, melynek zsibbasztó és romboló hatását egy század óta nem érezte egyházunk annyira, mint ma ! Nem kell hozzá prófétai lélek, hogy megjósolhassuk, miként ez áramlat erősbödése következtében a harcz elodázhatlanná lesz. Nem lehet az, azon eszmék, melyekért való küzdelem századokon át a legnagyobb elmék dicsőségét képezte, melyek előre vitték az emberiség szellemi érdekeit, most a XIX. században egyszerre elhomályosítathassanak ; nem lehet az, hogy ismét erőt vegyenek korunk népei felett a nagy küzdelemmel már egyszer legyőzött középkori eszmék. Magától értetődik, az új kornak megtámadott eszméi is úgy diadalmaskodhatnak, ha éles észzel, alapos tudománynyal, búzgó szívvel és erős akarattal bíró férfiak fognak mellettök a sorompókba kilépni. — Férfiak, a kiknek fénye, mint a magas ég boltozatán levő csillagoké, annál ragyogóbb, mennél nagyobb sötétség támad körülöttük. Fájdalom, ilyen férfiaink sorai ritkúlnak a mi esperességünkben is ! A lefolyt évben két oly jelesünk tűnt le a cselekvés színpadáról, a kik ezen esperesség élén állva, mint felügyelői egykor hasznos szolgálatokat tettek egyházunknak s a kiknek tanácsára és segítségére többé nem számíthatunk. Mind a kettő nehéz körülmények között kezdte pályáját, mind a kettő önzetlen munkásságával vívta ki kortársainak szeretetét és becsülését. Még abban is hasonlítottak egymáshoz, hogy mindenikük szerény elvonultságban töltötte utolsó éveit, mintha azt akarták volna, hogy a közélet zajában szereplő kortársaik minél elébb elfeledjék őket. Lehet, hogy az önérdek mámora által elkapatott sivár lelkek, melyeknek figyelme csak a felszínen változó tarka alakokhoz tapad, nem vették észre hiányukat. Lehet, hogy a jótétemények elfogadására, mindig kész, de a tartozó hálaadójának lefizetésében többnyire késedelmes egyéniségek régen kitörülték emlékezetökből neveiket : de nekünk kik az élet maradandó becsű kincseinek őrizetére és gyarapítására vagyunk hivatva, nem lehet, nem szabad róluk megfeledkeznünk. Mi nem lehetünk hálátlanok Keblovszky* Lajos és Ursziny Andor iránt, a kik oly időben tettek az esperességnek kiváló szolgálatokat, mikor magyar hazafinak és evangyélmi protestánsnak lenni veszedelem volt (Keblovszky 1856 —57-ben, Ursziny 1857 —59-ben volt esp. felügyelő). Kétségen kivűl még többen élnek közöttünk, a kik tanúi és részesei voltak az ötvenes években folyt azon nehéz küzdelmeknek, melyeket ezen evang. esperesség az akkori absolut kormánynyal szarvasi főiskolájának nyilvánossági jógáért folytatott. Bizonvára még sokan fognak emlékezni azon lélekemelő jelenetekre, midőn gyülekezeteink, sőt egyes magán testületek is, egymással versenyezve hozták meg önként a nagy áldozatot, hogy a főiskola jövőjét minden időkre biztosítsák. A kik e napokra még visszaemlékeznek, azok csak tisztelettel és hálával fogják említhetni ama két jelesünknek önfeláldozó tevékenységét. Ne adja Isten, hogy az említett gyászos korszak súlyos viszontagságai valaha még visszatérjenek ! De végre is a jövő bizonytalan. Ki tudja mit hoz reánk a legközelebbi napok fejlesztménve ? Hogy erélyes kezek által vezettetve mily erőt képes a mi autonomikus egyházi szervezetünk kifejteni, azt a megpróbáltatás ama nehéz napjai fényesen igazolták. Nekünk mint egyháztagoknak készeknek kell lennünk minden körülmények között, hogy tetteinkkel méltó utódai lehessünk elődeinknek. Meg kell becsülnünk az élet próbáját kiállott s jónak bizonyült régi intézményeinket ápolnunk és használnunk kell a tudományos haladás újabb vívmányait; és különösen meg kell értetnünk a hitbuzgalomban erősítendő híveinkkel a költőnek azon szavait „hogy a mit ész és kéz kivívhat ; Ne várjuk mástól, mint szerencsedíjat." Ezen eszméktől áthatottan üdvözlöm a nagy számban összesereglett egyházi küldötteket; és midőn becses figyelmüket az esperes úr által előadandó tárgyak fontosságára fölhívom, a jelen esperességi közgyűlést ezennel megnyitottnak nyilvánítom. Zsilinszky Mihály. Szolgáljátok! Bármely hivatal működési körét könnyebben lehet körvonalozni mint a lelkészit. — A világi hivatalok betöltésére elég a technikai ügyesség, szakavatottság és az ezeket feltételező tudományos készültség. — A lelkészi hivatal működési körének betöltésénél ez nem elégséges. Kell hogy ehez járuljon még a szeretet, mely nélkül „ollyá lettem, mint a zengő érez és pengő czimbalom." (I. kor. 13. 1.) És ép e mindeneket felkaroló szeretet teszi taggá, határkövet nem ismerővé a lelkészi hivatal hatáskörét, — sőt több, — e szeretet feltételezi a lelkésznél a hivatást ; a hivatal csak külső alakja a hivatás szükségképeni nyilvánulásának. — A hol ez nincs ügy, — ott a lelkész nem lehet egyháza vallás-erkölcsi életének fejlesztője, táplálója, — ott dicsőitik ugyan a nazarethbeli történeti Jézus fenséges személyét. — de nem ismerik az eszményi Krisztust. A lelkész, mint a történeti Krisztus által bemutatott, — de az eszményi Krisztus által megszentesített szeretet apostola, — egyházának nem hivatalnoka, hanem szolgája, — s minél készségesebben, önzetlenebbűl szolgál, a Krisztus nyáját őrző hű szolgának eszményképét annyival inkább közelíti meg. — A lelkész szolgálattételének egy neme : a beteglátogatás. — Ez