Evangélikus Egyház és Iskola 1887.

Tematikus tartalomjegyzék - Irodalom – Könyvismertetés - Megjelentek

a jó stilus tulajdonságai, azután következnek a szóképek. Szerzó' e rendet megfordította. Könnyű kitalálni, hogy miért. Mivel már egyszer arra az álláspontra helyezkedett, hogy a képes beszéd előbb volt a nyelv sajátja, mint a költészeté, a történeti fejlődés szempontjából előbb is kellett azzal foglalkoznia. Más szóval : a szerző úgy okoskodott, hogy az emberek előbb használtak tropusokat, mint kerülték a germanismusokat vagy soloecismusokat s bizony kevesebbet ügyeltek a kifejezés szabatosságára mint költőiségére. Stílusról, mint neve is mutatja, csak az irás feltalálása után lehet beszélni. Elméletileg tehát igaza van a szerzőnek s ha könyvét nem a IV-ik osztálybeli tanulók számára irta volna, azt mondanók, hogy csakis igy járhatott el helyesen. Azonban tekintetbe kellett volna vennie, hogy középiskoláinkon a magyar nyelvtan tanulása a harmadik osztályban ér véget s a stilisztikának a stilus tulajdonságairól szóló része mintegy folytatása, kibővítése a mondattannak. Az átmenet kedveért jobb tehát ezzel kezdeni, már csak azért is, hogy addig a fiúk költői olvasmányokból elegendő anyagot gyűjtsenek a szóképekhez. Különben azt hiszszük, szerző nem tiltja el, hogy e részben az előadó tanár a sorrendet meg ne fordíthassa. A részleteket illetőleg igen találónak tartjuk könyvírónk amaz eljárását, hogy a szóképet úgy vezeti be, mint a melyek eredetileg a szókincs bővítésére szolgáltak. A psychologia és az összehasonlító nyelvészet számtalan példával szolgálhatnának erre. Szerző azonban jobban kiemelhette volna, hogy a szóképeknek emez eredeti functiója (t. i. a szókincs gyarapítása) ma már nagyon korlátolt s mai nap inkább csak a világosság és érzelmi hatás kedveért élünk vele mind mi, mind pedig az irók. — Azt pedig egyenesen helytelenítjük, hogy szerző a figurákat is szóképeknek nevezi. A szóképek — tropusok — a beszéd tartalmára, a figurák ellenben a kifejezés alakjára vonatkoznak s bizony a szókincs gyarapításában sohasem volt semmi részök. Igaz, az egész csak elnevezés dolga, de mivel fogalomzavart okoz, mellőzendőnek vélnők. Különben a figurák közül csak négyet említ a szerző. — Előszavában azt mondja, hogy a többi rhetorikai alakzat, tehát a rhetorikába való. Mi nem hiszszük, hogy három oly alakzat volna, mely Arany „Toldijában" föl nem lelhető s mivel a rhetorikán mai nap a prosai műfajok elméletét értjük, az a nélkül is terjedelmes anyagot kár volna még stilisztikai részletekkel is megtoldani ; jobb, ha ezeket már a negyedik osztályban elsajátítják a gyermekek. A könyv második részét a stilus tulajdonságairól teljes dicséret illeti. Különösen a tiszta magyarságról szóló fejezet velősebben és kimerítőbben van tárgyalva, mint más stilisztikákban. A világosságról szóló fejezetben a magyar szórend törvényei találóan és tömören vannak összefoglalva: a szabatosság és energiáról szóló fejezetek is kimerítők, ellenben a stilus elegantiájával kissé röviden végez. A jóhangzásra még hoz fel néhány példát, a választékosságra már semmit, pedig e czélra Faludi műveiből igen alkalmas példákat szedhetett volna. — Nála látszik meg legjobban, hogy mily nehézségébe került a magyar irónak a mult század végén erővel s egyszersmind választékosan kifejeznie magát. Az ily magyarázatokat aligha érti meg a gyermek : rAz izlés természettől nyert fogékonyság azon szépségek iránt, melyeket a művészet különféle ágai szoktak megtestesíteni : másfelől azon képesség, melylyel a művész eszméje megtestesítésére a legillőbb s hatásosabb eszközöket választja meg." Ehhez és a következőkhöz annyi kitérés szükséges a tanár részéről, hogy kénytelen lenne áthágni a negyedik osztály tananyagának körét. A könyv végén röviden tárgyalt verstan helyes és czélszerű, ámbár a tanterv a negyedik osztályban csak az időmértékes verselés tanítását követeli. Még egyszer összefoglalva a mondottakat, Góbi stilisztikája említett hiányai mellett is nagyon használható tankönyv. Főérdeme a velős rövidség, mely elegendő időt enged költői és prósai olvasmányokra, mert e fokon elvégre is ez a fődolog. Stilusa kiválóan magyaros, példái találók, csak kár, hogy nem a gyermekek költői olvasmányából — Arany „Toldija" — szedte. Reméljük, hogy a második kiadás e tekintetben is tökéletesebb lesz. Albert József, lycz. tanár. Megjelentek : — „Prédikátori tár" ujfolyam, első kötet, Kolozsvártt 1887, szerkeszti Szász Gerő kolozsvári ev. ref. lelkész, esperes és egyházkerületi főjegyző. (Ara 1 frt 60 kr.) A 245 oldalra terjedő kötetben Szász Károly, Révész Bálint, Kun Bertalan, Pap Gábor, Szász Domokos, Szász Gerő, Kis Albert, Zsigmond Károly, Cseresznyés Ödön, Sylveszter Domokos, Vén Mihály, Muzsnay Pál, Révay Lajos, Jancsó Lajos, Molnár Albert, Gulyás Benő, Fábián Dániel, Erdős József, Vásárhelyi Boldizsár, Irsai József, Gönczi János, Vass Tamás és Baló Sándor tollából 20 közönséges és 11 alkalmi beszéd jelent meg. A sok jeles beszéddel ékeskedő művet ajánljuk különösen azok figyelmébe, kik az ev. ref. egyház ujabb erőinek működését kívánják figyelemmel kisérni. = „Evangyelmi Hit és Erkölcstan" a középiskolák IV. osztálya számára. Eperjes 1887. Irta Mayer Endre theol.tanár Eperjesen. Ara 35 kr." — „Az ótestamentom paedagogiája. Budapest 1887. Irta Kenessey Béla ev. ref. theol. akad. r. tanár. (Ara 30 kr.)" E 42 oldalra terjedő értekezés különlenyomat a „Nemzeti Nőnevelés "-ben megjelent érdekes czikksorozatból. i l I IP É ! i, A tiszakerületi ág. h. evang. felső leányiskola évi záróünnepélye S vizsgája. — Ifjú intézetünk, mely — mint lapunk olvasói annak idején arról külön czikkben tudósítva lettek — működését 1886. szeptemberében kezdte meg, életképességének, hivatottságának első próbáját f. hó 26-án és 27-én állotta meg. Meg kellett mutatni a protestáns szülőknek, mily kincs az, a mit ezek gyermekeik vallásosan hasznos neveltetésére ez intézetben nyertek : ez öntudattal, e czélból állott hát ki fiatal intézetünk, s a mit nyújtott — az teljesült álomhoz fogható öröm volt. — Hogy az érdeklődés ez iskola iránt mily nagy, mutatja azon tény, hogy a junius 26-án d. u. ^S-kor tartott záróünnepélyen az e czélból csínnal dekorált főgymn. díszterem a közönségnek befogadására teljesen szűk volt, úgyhogy számosan voltak kénytelenek visszatérni, vagy a folyosón künn állni, ha legalább valamit hallani akartak. Maga e záróünnepély 11 számban karénekek, zongorajáték, ének, szavallatok és felolvasásokból állott. Mindegyik számról a legkedvezőbbet mondhatjuk, ki keli emelnünk azonban a szavallatokat és