Evangélikus Egyház és Iskola 1887.

Tematikus tartalomjegyzék - Czikkek - A mi pályázatunk (Farkas Gejza)

Lelke ha sas módjára repülne is, ez a koloncz, a mely rá van lábaira kötve, a röghöz köti. A tanár privátórákkal, a pap mezei gazdasággal kénytelen idejének nagy részét eltölteni, s még szerencsés, a kinek terhes hivatása ilyen mellékfoglalkozásra és mellékkeresetre időt és alkalmat enged. Ez állapotok, habár nem egyszer elszomorítók, de Istennek hála, csüggedésre nagy ritkán szolgáltatnak okot; sőt ellenkezőleg, sokszor jót is gyümölcsöznek, — snb pondéra ereseit palma — mondja a közmondás is. Megtanítanak hitre, bizalomra, munkára és imádságra. Azonban e munka mellett — mely gyakran terhes, nem egyszer megerőltető — aztán épenséggel ne csodálja senki, hogy a munkás — munkájának bérét is elkivánja venni. Olyan munkára pedig, a melynél a munka bére annál kétesebbé válik, minél többen vesznek benne részt — aligha lesz valakinek ideje és kedve. Ebből az következik, hogy pályázatainkon csak kevesen fognak részt venni. Meglehet épen a jobb erők fognak távol maradni, nem akarván drága s másfele amúgy is eléggé igénybe vett idejöket kétes kimenetelű vállalatra koczkáztatni. Az meglehet, hogy ez első pályázat többeket fog kicsábitani a küzdtérre, de félő, hogy aztán annál nagyobb lesz a visszaesés, nem szolgálván semmi módon ösztönzésül azoknak, a kik 8 —10 havi lelkiismeretes munka és tanulmány után abbeli fáradságukért legkisebb elismerésben sem részesültek, hogy ujabb esetben ismét kezükbe vegyék a tollat. Már magában véve ez az egy körülmény igazolni látszik aggodalmunk alapos voltát. Van azonban még másik szempont is, a mely szerint a pályázat kiírása elbírálandó. Megengedjük fenti feltevésünk ellenkezőjét is, sőt kívánjuk, hogy feltevésünkben csalódjunk. Ez esetben is, t. i. ha más alkalommal is többen fognának pályázni, határozott veszteség lenne a társaságra és egyházi irodalmunkra a nem pályanyertes művekre fordított munka. Tegyük fel, hogy Luther életrajzára beérkezik 6 munka, pályanyertes lesz természetesen egy, a többi 5 visszavettetik ; nem mintha a többi 5 rosz lenne, egyszerűen mert nyertes csak egy lehet; pedig a többi 5-ből is egészen használható lenne pld. 4. Már most ugyanazzal a termelő erővel, a melylyel a Társaság egy munka birtokába jutott, 5—6 különböző s becses munkát lehetett volna elérni, ha a pályázók ugyanazzal a fáradsággal más-más művön dolgoztak volna. Van arra eset, hogy pályázatot kell kiirni, pld. a m. tud. Trságnál, a mely tagjait fizeti, azok anyagi ellátásáról nagyrészt gondoskodik, vagy valami kegyes hagyományozó alapítványának a természete úgy hozza magával — s a mi fő, a hol elég nagy a pályázó közönség is; de tévedés azt hinni, hogy a mi az akadémiát czélhoz vezeti, az czélhoz vezet okvetlenül minket is. Sőt mindama kellékek és előfeltételek daczára mit tapasztalunk az akadémia pályázatainál is? Azt, hogy azok igen sok esetben terméketlenek. Másrészt pedig azt, hogy az akadémia meggyőződvén a pályázatok háládatlan és terméketlen voltáról, legnagyobb vállalatait nem pályázatok: de direct megrendelés vagy ha tetszik megbízás útján szerzi be. S van még egy dolog, a mely pályázatunknál elkedvetlenítő s lehangoló benyomást gyakorol. Magában véve csekélynek látszik, de épen speciális viszonyainkat véve tekintetbe káros hatás nélkül nem maradhat. Értem a pályázati műnek idegen kézzel való másoltatását. Feltéve, hogy a pályázó nyertes lesz, akkor 10 nyomtatott ivre terjedő munkája 150 frttal dijaztatnék, azonban a másoltatási költségre legkevesebb 20 frtot számitva, — a pályadijon ezzel jelentékeny csorba üttetik. S még hagyján, ha megnyerte! De ha művét visszautasítják?! A másoltatási költség már megvan! Kérdem méltányos dolog-e azt kívánni a pályázótól, hogy majd egy évi szorgalmas és becsületes munkájára még ilyen jelentékeny összeggel rá is fizessen? Ez véleményünk szerint sem a méltányossággal, sem az igazsággal nem egyezik ! A pályázat ki van hirdetve, s határideje e hó végével lejár. Sok tekintetben tehát a dolgon változtatni nem lehet. De még mindég elég idő van arra nézve, hogy az igazg. választmány a szigorú pályázati feltételektől eltekintve, a méltányosságnak terére lépjen. Elengedhetetlen teendője lenne az ig. választmánynak valamennyi pályázót — még a nyertest sem véve ki — másoltatási költségeiért kártalanítani. Igaz, hogy ebből előre nem látott uj kiadás háruland a Társaságra, azonban egyrészt meggyőződésünk, hogy az ily uton beszerzett életrajz elfogja birni ez ujabb 100—120 frtot (5—6 pályázót véve számításba), másrészt még a Trság esetleges veszteségének elkerülése miatt sem szabad a gyönge csemetét megölni — sa pályázókat jövendőre elriasztani. Mondja ki tehát az igazg. választmány, mielőtt a munkákat bírálatra kiadná, hogy valamennyi beérkező munkának másoltatási diját — a mennyiben azt szerzője igénybe venni akarná, megtéríti. Megvagyunk győződve, hogy a nagygyűlés megfogja adni e méltányos eljáráshoz beleegyezését; mig másrészt a kedélyeket is meg fogja nyugtatni, s elveszi legalább részben élét annak a bénító hatásnak, melyet a pályázat eredménytelensége az illetőkre gyakorolni fog. Egy kivételt tennék a másoltatási dij megtérítésénél t. i. oly műnél, a mely a kritika legalsó követelményeinek sem felelne meg. Még csak egy megjegyzést. E lapok valamely nem régi számában valaki a pályázat elhatározását illetőleg a pályázati idő meghosszabbítását egy évvel indítványozza, még pedig, hogy a pályázók munkáiban népszerű irányban változtassanak, simítsanak. Ez a kívánság a mily időszerűtlen, lehető teljesitése is ép oly kétséges.