Evangélikus Egyház és Iskola 1887.
Tematikus tartalomjegyzék - Czikkek - Egyházi énekeink kérdéséhez (Justh Samu István)
jegyzések!" 1) No, ilyen elvek mellett meg van adva a jogczim, még a huszita és cseh-tót egyházi énekeket és dallamokat reklamálhatni és okkupálhatni a magyar kultura számára. De mit mondanak majd ily elvekhez theologiai intézeteink történelem tanárai ? ! — Én részemről határozottan tiltakozom a Subjektivismus ily hallatlan alkalmazása ellen és pedig nem csak mint evang. lelkész, hanem általjában mint protestáns ember is! 14) Sor: 205—209. J. K. úr megint visszatér 2-ik czikkében tárgyalt szent Bernát clairveauxi barát hymnusának legendájár a, és ismét ebben véli feltalálhatni a „Herzlich thut mich verlangen" egyházi dallam elemeit. Kérdi tehát : „Mért veszi azt nekem rosz néven, hogy kifejezést adtam abbéli sejtelmemnek, mely szerint a kérdéses dallam elemei talán már Bernát hymnusában is fellelhetők volnának!" Czáfolgatásomat már előrebocsátottam, jelen czikk: III. 15) Sor: 230—261. Itt meglátszik J. K. úr egymástól eltérő és nézeteit módositó vitatkozási modora, mert előbb azt állitotta : „Bizonyos, hogy e latin éneknek már születése órájában meg volt a maga melódiája!" (2-ik czikk) most pedig (5-ik czikk) megint, kis i nversiót használván, igy nyilatkozik: „Alesperes úr valami curiosumot lát azon állításomban, hogy ezen hymnusnak már Bernát korában bizonyos volt a maga melódiája!" — Pedig én első czikkemben nem fejeztem ki sehol csodálkozást a hymnus dallamának már Bernát korában való létezése felett, csak idéztem „születése órájába n" féle mondatot. De még érdekesebb J. K. ú r ezen „i n v e r s i ó j á h o z" írt apostrophéja : „Hát váljon k épzelhető-e egy hymnus dallam nélkül ? vagy talán a középkorban a szószékről deklamálták a szentek közzé felvett egyházi atyák hymnusait? !" — Lám, ez J. K. úr vitatkozásának modora! elébb oda festeni magának várat és azután azt „megnevettető" ostrommal bevenni! Váljon mit fog felelni J. K. úr maga magának — „élezés kérdéseire?!" 16) Sor: 262—270. Miután J. K. úr az előbbi sorokban kijelentette volt, hogy sz. Bernát hymnusáról fejtegetett nézetei „csalódáson is alapulhatnak" és hogy azok mellett „lándzsát törni nem akar": kinyilatkoztatja végre conclusiój át ezen szavakban: „Fejtegetéseim positiv eredményeként csak annyit tartok fel most is, a mennyit Frühwirth énektanitóval fentartottam, hogy t. i. ezen dallamot legalább is annyi joggal lehet a magyar földön gyökeret vert evangyélmi szellem termékeként tekinteni, a mennyivel azt Frühwirth és a tiszt, alesperes úr Hassler Leo, illetőleg a német protestantismus számára követeli!" Megvallom, hogy én J. K. úr előbbi czikkeiben ilyen „concessió! nak" nyomát sem láttam; mindazonáltal elfogadom I azt, találván benne vitatkozásunk bizonyos eredményét. Sajnálom azonban, hogy J. K. úr nem fogadta el „reservatio" nélkül a történelmi adatok alapjait, hogy — mint az úr szőlőjének „hűséges sáfárjai", mellőzvén a czivakodási szellemet, összehordhattuk és összeilleszthettük volna a köveket evang. egyházunk fentartása és istápolása érdekében, mert úgyis: „Az aratni való ugyan sok, de az arató kevés." (Máté IX. 37). De ép úgy sajnálom, hogy J. K. úr felőlünk azon tán az ő köreiben nyilvánuló szűkkeblüség e t feltételezi, mintha felszólalásunknak az lett volna a czélja, hogy „hiúságból és féltékenységből" őrizzük meg egy 285 éves egyházi dallam történetének okmányait és feljegyzéseit a német protestantism u s s z á m á r a !" Legyen J. K. úr m e g g y őződve, hogy a németországi protestáns férfiak sokkal magasabban állanak erkölcsi nemes indulatuk és különösen magyarhoni hitrokonaik iránti jó hajlamuk folytán, mintsem tőlünk egy dallam feltalálásának dicsőségét irigyelnék vagy elrabolnák. Különben ismétlem, a mit e vitás tárgyban más helyen is már kijelentettem, hogy elfogadott egyházi dallamainkat közösöknek tartván, igyekszem, hogy általánosan is azoknak tartassanak; származásuk tekintetében pedig kívánom a történelmi adatok megvédését és fenntartását! Mert alaptalan érvelésekkel, kigondolt vagy rögeszmékre valló, tendentiosus kísérletekkel a történelmet elhomályosítani vagy felforgatni akarni, más eredményre nem fog vezetni, mint arra, hogy megérdemeljük, ha Phädrus meséjét reánk olvassák : „Ignotos f a 11 i t, n o t i s est d e r i s u i !" V. 1) J. K. úr 5-ik czikkének megvilágító bonczolgatása rendjében kimaradtak azon sorok, 1) melyekben J. K. úr megint hangoztatja, hogy Hassler H. L. nem lehet a kérdéses dallam szerzője. Különösen — bekezdvén a vitatkozást — említést tesz „a valamire való praeparandiai tanulókról", kik eléggé ismerik a Hassler H. Leóra vonatkozó adatokat, melyekre mi (t. i. Frühwirth és én) hivatkoztunk. Valóban kár, hogy J. K. úr elébb nem emiitette a praeparandisták tudományát , akkor már mi sem jöttünk volna azon helyzetbe tanúbizonyságot tenni „Hass1 er" dallamszerzése mellett; akkor mi nem hivatkoztunk volna „Cnollius Kristophra" (1599.) sem Hassler H. Leóra (1601), sem a Threnodiae halotti énekeskönyvre (1611)! — Vagy a mi bűnünk-e az, hogy J. K. úr a „Befiehl du deine Wege" egyházi énekről beszélt és írt, — mikor ezt a „Herzlich thut mich verlangen" énekről *) Dávid király tán igy kiáltana fel : Z s o 11. 139. v. 6. ]) Jelen czikkem: IV. alatt. Sor: 91—124.
