Evangélikus Egyház és Iskola 1887.

Tematikus tartalomjegyzék - Belföld - A pozsonyi tanítóegylet

.194 vasfogakkal, melyeken férfiak s asszonyok függnek nyelvüknél fogva felakasztva, mert testvér-testvér, szomszéd-szomszéd ellen valának. És igy tovább dantei eleven szinezéssel. íme az egyedül üdvözitő egyház hiveinek lelkitápláléka, melyhez az olvasó azonfelül a fenyegetést veszi: a kinek e levél meg van, de másnak nem mutatja, (tehát tartalmát mások szivébe is csepegtetni elmulasztja) az átkozott legyen s nem lesz bűnbocsánata. Azt hihetnők azonban, hogy a r. kath. nép az ilyen táplálékot csak is a ponyván árult termékekből veszi. Pedig nem ügy van. Hasonlókat hall a szószékről is. Előttem egy Egyházi b es z é d, melyet P. Angelikus mondott a szentesi r. k. templomban nem régiben. Egy szerencsétlen hitszakadás — mondja Angelikus — egy ember bűne miatt (?) e városban is ezereket fosztott meg a mennyországtól .. . Mutassátok meg nekik, hogy élő hit (lucus a non lucendo) van lelketekben és lehet ép e példa fogja őket Isten kegyelmével arra indítani, hogy keressék az igaz Istent az egyedül Üdvözítő r. kath. vallásban és igy megmentsék leiköket . . . Miután azonban tudjátok — igy szól a többek között — hogy én irom a boldogságos szűz Máriáról a piros könyveket, bizonyára azt várjátok tőlem, hogy a szűz Máriáról is beszéljek nektek. Hogy azután miket beszélt arról fogalmat nyújt egy kis részlet : „Ne essünk kétségbe —• úgymond — nemzetünk jövője felett, mert: él még szűz Mária Magyarország Patrónája. Ott könyörgi le a csodákat az ő szent városában: Lourdban. Én magam is láttam e csodákat. Láttam, hogy a fuldokló tüdőbeteg pap rögtön ott hagyta ágyát és dicséneket zengett . . . láttam, hogy az azelőtt teljesen vak rögtön visszanyerte látását. Láttam, hallottam, hogy a siketnéma megszólalt .... Az egyháznak szolgája — végzi — nem szorult arra, hogy holmi képzelet játékokkal tartogassa hallgatóit ; a mit e szószékről hirdet, az tiszta igazság. (?) De hogy szavaimnak annál nagyobb súlya legyen, itt előttetek ünnepélyesen kijelentem, hogy lígy üdvözítse Isten lelkemet, a mint igaz, hogy e csodákat látta m ! . . . De hát az ilyenek hirdetése — mondhatná valaki — mégis csak a r. kath. egyház belügye. Mi közünk itt ezekhez? Sok, igen sok a közünk. Az itt érintett butító iratok hozzám egy evang. özvegy aszszony kezeiből jutottak, a ki — fájdalom — nem kuriositásból, de a rajongó hit, mondhatnám a téboly ama nemével forgatja azokat, a hol már a józan szónak úgyszólván semmi hatása nincsen. Hogy az érintettem szentlevél egy éjszakán át nem volt vele, ez lelke nyugalmától fosztotta meg. Ezeren és ezeren élnek szétszórva hazánk tisztán róm. katholikusok lakta vidékein evang. testvéreink, a kiknek kezeibe akarva nem akarva ilyen s hasonló iratok kerülnek. Távol van tőlem hinni, hogy náluk egyforma lélekölő hatással legyenek a hasontartalmu butító iratok ; azt azonban erősen hiszem ; hogv jó részére az ilyen szakadatlan, következetesen folytatott ostrom nem maradhat veszedelmes "hatás nélkül. Ha ez így van : szenved-e kétséget, hogy a jelenséghez képest igen is, még pedig, fontos közünk van? hogy e jelenség kész veszedelem, mely ellen védelmünkbe kell fogadnunk egyházunknak szétszórt tagjait? hogy a védelem azon oldalon teljesitendő, a melyről a támadás méretik s fenyeget a veszedelem vagy is evangeliomi tartalmú népirodalmi olvasmányok terjesztése által? S ki volna erre hivatottabb, mint megint a Luther-társaság? Nem jut azonban eszembe — előre kijelentem — hogy e nézetemet nyomban realizálható indítványnak tekintsem. A felfedett seb, a a megjelölt veszedelem talán mégis érlelni fogja a dolgot, annál inkább, mert maga a Luther-társaság alapszabályaiban, a mikor az evangyéliomi vallásos irodalom fejlesztését és terjesztését tűzte ki czélul, az eszközök között a legeslegelső helyen — még a házi áhítatosság r a szánt imakönyvek szerkesztését is megelőzőleg az olcsó, népies, vallásos irodalmi termékek alkotását ölelte fel, jelölte meg. — Ezekre czélzott szerény véleményem is, ha úgy tetszik indítványom. Petrovics Soma, ev. lelkész. i 1l f 11 IL — A báró Baldácsy-alapitvány igazgató-bizottsága m. bó 22-én Budapesten br. Kemény Gábor elnöklete alatt közgyűlést tartott. Az eló'terjesztett jelentésből kitűnik, hogy 1886-ban a bevétel 51,622 frt 31 krt, a kiadás 38,379 frt 89 krt tett ki, maradvány volt 13,242 frt 42 kr. Az 1887-iki előirányzat szerint a bevétel 56,294 frt 40 krt, a kiadás 16,251 frt 30 krt s igy a bevételi többlet 40,043 frt 10 krt teend ki. A többletből 2002 frt 10 kr tőkésittetni fog, a 11 egyházkerület között 2500 irtonként 27.500 frt fog kiosztatni, a fennmaradó 10,541 frt pedig mint pénztári maradvány 1888-ra fog átvitetni. A közgyűlés örömmel vette tudomásul az igazgatóság abbeli jelentését, hogy az alapítvány ügyei, főleg a bérletügyek, nagyrészt rendezve vannak. Az igazgató-bizottság újjászervezését illetőleg eddig csak 3 kerület nyilatkozott, s minthogy az 1888-iki közgyűlés az ügyet végleg rendezni kivánja, felszólittatnak a kerületek, hogy ez ügyben mielőbb nyilatkozzanak. A pozsonyi tanitóegylet az 1887. évi április hó 27-én tartott havi gyűlésén a szülők tájékoztatására, a fegyelem és rend könnyebb fenntartására, valamint a tanulók erkölcsi magaviselete érdekében szerkesztett következő „iskolai rendszabályokat" jóknak találta és elfogadta s kívánatosnak tartja, hogy azok minél nagyobb elterjedést nyerjenek úgy az iskolában mint a szülőknél és gyermekeknél. I. A szülök számára. A népoktatásügyi 1868. évi XXXVIII. törvény azt rendeli : 1. Minden szülő vagy gyám köteles gyermekeit vagy gyámoltjait (ha nevelésükről a háznál vagy magánintézetben nem gondoskodott) életidejök 6. évének betöltésétől