Evangélikus Egyház és Iskola 1886.

Tematikus tartalomjegyzék - Czikkek - Még egyszer a „Feste Burg” (Tatay István)

148 csak akkor lehetne, ha a kiosztott segély utcunque egy-egy özvegy szükségletét megközelítené. De ettől eltekintve, nem is jogos a kiosztható segélyösszeg csaknem 2/

3 részének visszatartása, egyszerűen azért, mert az intézet nem részvény-társaság, hanem jótékony intézmény, a mely jótékonyság gyakorolhatásában nagy segítségére van a kerület, a mely az intézetet magáévá tette; már pedig a kerület, ha pap stb. özvegyet segít, nem akarhatja csak a jövő özvegyét segíteni, lévén a jelenlegi özvegy ép úgy a kerületé, mint a jövendőbeli, sőt a mennyiben reménykedünk, hogy az alapok növekedni fognak, tehát a jövő segély amúgy is nagyobb lesz, a méltányosság is úgy kívánja, hogy a jelen segélyezendőt a jelenleginél nagyobb figyelemben részesítsük. Az intézet évi jövedelmének egy részét képezi az államsegélyből ide fordított 600 frt és a felmentvényi díjak; azonban az állam is a jelen egyházat segélyezi, nem pedig a jövőt, úgyszintén felmentvényi díjak is mindenkor lesznek, ha nem is osztjuk el mind, de a kamatok bizonyára nagyobb mértékben lennének kioszthatók. Igaz, hogy a belépők az alapszabályokat elfogadták, s a kiosztás alapszabályszerű; de az alapszabályok is hibáztak e tekintetben, s intentiójuk a nagy circumspectiót, illetőleg csak az intézet minden körülmények között való biztosítása volt : a mely alapszabályok azonban a vélt, vagy tényleges szükséghez képest két év előtt lényeges változáson mentek keresztül, a nélkül azonban, hogy ezt a pontot érintették volna. A méltányosság, jog és humanismus szempontjából az intézetnek érdekében van, hogy a segélyezés arányát már most — módjához képest a lehető legmagasabb fokra emelje. A másik körülmény nem kevésbé fontos. — Ez a tagsági járulékok kérdése. Eddig minden tag fizet évenként 6 frtot. — Az alapszabályok említett átdolgozásakor fel voltak szólítva az esperességek véleményeik beadására. A nógrádi esperesség azon alkalomból egy igen bő és jól indokolt munkálatot adott be, melynek azonban csak egy — nem lényeges pontja fogadtatott el. Az alapszabályok változtatásával megbízott kerületi bizottság tagjai bizonyosan fognak még emlékezni, hogy Nógrádból a 100 frtos tagsági díj ajánltatott. Hogy miért vetették el ezt a legigazságosabb kulcsot, a mely egyúttal az intézetre is sokkal jövedelmezőbb lenne, azt ők tudják; annál nagyobb örömünkre szolgál, értesülnünk, hogy a pénzt, vizsg. bizottság ajánlani fogja a 100 frt tagsági díj elfogadását. Az egyenlő tagsági díj egyenlő élvezményre fog jogosítani; behajtása, kezelése könnyebb lesz, a tagokra nézve sokkal kellemesebb (pl. 5 évi egyenlő részletben való) lefizetése, s annyiszor fokozni fogja az intézet tőkéjét a hány személy nem egymás mellett, de egymás után tagja lesz az intézetnek. Talán alig szükség említenem, hogy (a mint az a nógrádi véleményben is indítványozva volt) az élő tagok befizetett összegei a 100 frtba betudandók lennének. S még csak egyet kivánok megemlítenem, t. i. az intézeti pénzek kamatlábát. Vannak pénzek értékpapírokba fektetve és ingatlanokra kiadva. Az értékpapírok hozoma legfeljebb 6°/

0, ,a kölcsönzött vagy hátralékos pénzeké 8°/

0. Általánosan ismert dolog, hogy az értékpapírok biztossága sokkal gyöngébb a betáblázott követeléseknél, az is köztudomású tény, hogy a pénz mostanság olcsó, s nagy mennyiségekben van összetartódva, végre figyelembe véve, hogy a pénz saját hitfeleink között van kihelyezve; — kivánatos lenne, hogy a kamatláb a kölcsönöknél okvetlen leszállíttassék, esetleg a pénzintézeteknél szerte divó szokás szerint amortisatióval törlesztessék. Ez látszólag hátrányára lenne az intézetnek, azonban a körülmények kényszerítő volta ezt előbbutóbb ki fogja csikarni (nálunk Nagyszombatban a 8°/

0-os kölcsönöket tömegesen visszaadják az adósok), másrészt az ilyen korszerű s méltányos eljárás megkedveltetné az intézményt híveinkkel, a mire pedig nagy szükség van, mert néhol szenvedélyes gyűlölettel viseltetik népünk ellenében, az ilyen eljárás megszégyenítené a tudatlanokat s rosz akarókat — s eredményezhetné, hogy oly helyeken is, a hol eddig említése is rosz vért szült, egy-egy offertoriurnot vagy gyűjtést lehetne eszközölni. A dolog csak az első pontban van kissé elkésve, meg vagyunk azonban győződve, hogy a felügyelő bizottság méltányossága, igazságszeretete s buzgósága az intézet felvirágoztatása körül — meg fogja találni a helyes utat — s mindeniket bölcsen fog elintézni. Farkas Gejza. Még egyszer a „Feste Burg". Szarvasnak egyik tisztelt lelkésze, ki magyar egyházi költészetünket is erős műérzékkel és munkás érdeklődéssel karolja, a theologus pap szakértő szemével futván át az „Evang. Egyház és Iskola" húsvéti számában kiadott műfordítási kísérletemet, — legott nyájas volt figyelmeztetni némely hibás, illetve rögös helyekre, melyeket abban kipillantott. — 0 azzal a nagy és igaz mértékkel, melyet neki theologiai, különösen bibliaismereti gazdag tárháza nyújt, itt-ott — kétségtelenül mély alapossággal — felfogásomra is megtette észrevételeit. — Ezeket azonban mellőzöm ; mert nekem oly híven mindazt lehetetlen lenne költői magyarságba öntenem ; pedig nálam a czélnak, melyből indultam, kellő fele a magyarosság követelményén alapszik. Mellőzöm azt is, mit a nálunk dívó egyházi zenéhez való alkalmazást illetve mondott : mit én feladatommá nem tűztem, nem is tűzhettem; de a mit, ha sejtek hozzá, egy-egy szótagnyi bővítés vagy akár egy-egy hangzónak kettősül hangoztatása által nem lesz nehéz az illetőknek elérniök, ha ugyanily használatra kerülne a sor. Megjegyzéseiből csak azokat ragadom meg, melyek a nyelvezet helylyelhelylvel mutatkozó esetlenségét, nézetemmel találkozólag érintik. — Ilyen a II. versszakban a „had-