Evangélikus Egyház és Iskola 1886.

Tematikus tartalomjegyzék - Irodalom – Könyvismertetés - Melczer Gyula. A mi Urunk kínszenvedésének stb. (Endreffy János)

53 hogy ha az emberi szív, az emberi kedély nincs rá kellőkép előkészítve; hogyha nincs semmi, a mi őt e köznapi élet köréből kiragadva egy magasabb, tisztább világba áthelyezze; köznapi gondolatait, érzelmeit álomba ringatván az emberi szív, az emberi ész magasabb, nemesebb kívánságait, törekvéseit érvényre juttatja. Es ez ép az éneknek a feladata. A mint az ének különbözik a közönséges beszédtől, épúgy különbözik az éneklő, vagy szép éneket hallgató ember kedélyhangulata is a munkáját végző, dolgai után járó ember kedélyhangulatától. Az ilyen ember azután nem mint kritikus fogadja a szószékre lépő papot, hanem mint egy szíve mélyén megrendült, valami magasabb, valami tisztábbat sejtő- és kívánó lélek; nem kérdezi, vájjon minden egyes szó, minden egyes állítás teljesen bebizonyított, minden kétségen felüli, hanem magába szívja minden még oly egyszerű szóból, gondolatát is a beszédnek, mint a napmelegétől kiszikkadt föld az esőnek cseppjeit, mert érzi, hogy szüksége van rá, észrevette az ürt szivében és azt beakarja tölteni bármivel. Mig ez előkészület nélkül, vagy egy gyarló ének által elkedvetlenítve, untatva jaj a papnak, kinek ilyenkor prédikálni kell! — Minden egyes szavát latba vetik, minden mozdulatát megbírálják; a legtartalmasabb, kedélyhez szóló munkáját is végig hallgatják, mint a hogy egy kortesbeszédet, vagy beszámolót szokás hallgatni, csakhogy még csekélyebb figyelemmel, mert egyetlen egyszer hagyja el ajkait valamely általánosabban ismert többször hallott kifejezés, vallási meghatározás, s vége minden figyelemnek; „köznapi, rég ismert dolgokat csépel.

u Áhítatos épülésről természetesen szó sem lehet. így boszúlja meg magát az istentisztelet egy fontos részének elhanyagolása az egész istentiszteleten, aztán az egész gyülekezeten. Sok városi gyülekezetünk pusztulásához, ki tudja, mily mértékben járul hozzá az egyházi énekügy elhanyagolása is! De hát azt fogják mondani, ennek a nép az oka. Annak kell énekelni és együttes ének által önmagát építeni, buzdítani. Mért nem teszi hát? Igaz, mért nem teszi? Hanem hát a tény megvan. Nem teszi. Minekünk már most, azt hiszem, nem szabad, legfeljebb egyet egyet káromkodni, azután pedig csöndes resignatióval nézni a dolgok folyását; hanem hozzálátni, kutatni a baj forrását és annak gyógyításáról gondolkodni. Hogy mi lehet a baj forrása, és miként volna az orvosolható, őszintén bevallom, én nem igen tudom. Épen keresni kell. Lehet, és valószínű, hogy legnagyobb ok az énektanításnak tagadhatlanál nagymérvű elhanyagolása épen a városi iskolákban. A tárgyak és tanulnivalók sokasága oly nagy a városi iskolákban^ hogy szerencse, ha hetenként egy árva órácska jut az énekre is. Azt is elfoglalja az okvetlen megkívánt világi dalok betanulása, hogy egyházi énekre évenként ha jut, egy két óra. A tanítónak egy kis egyháziatlansága, a lelkész gondatlansága, és egészen kimarad. így aztán a mit „a Jánoska meg nem tamilt, azt a János sohasem tanulja meg" és nem is tudja. Itt kellene megpróbálni a javítást. Tanítsuk a városi iskolákban is rendesen és kimerítően az egyházi éneket. Egyáltalán nem ártana, ha mindennap is a tanítást egy egyházi ének eléneklésével kezdenők, mint a hogy hajdan volt. Tanítsuk aztán rendszeresen, t. i. úgy, hogy a tanulók mindig az előtte való héten gyakorolják be az éneket, a mit a következő vasárnap a templomban énekelni fognak. így tudja a gyerek, mért tanúlja, hol kell annak hasznát venni. Hogy pedig túlságosan meg ne terheltessenek a növendékek az énektanulással, a tanító a lelkészszel egyetértőleg megállapíthatja az énekek számát, a mit abban az egyházban énekelni fognak. — Nem szükséges' az egész nagy tömeggel bajlódni; — kisebb szám is megteszi; — csak tudják mindnyájan jól. A lelkésznek meg nem csupán az istentisztelet látogatására kell buzdítani a híveket, hanem arra is, hogy ott szorgalmasan énekeljenek. Most úgy áll a dolog, hogy még azokban a városi gyülekezetekben is, a hol az ének ellen nincs nagyobb panasz, bizony, bizony csak az alsóbbrendű nép és egy-két öregebb énekel, a fiatalja és miveltebbje azt nem tartja szükségesnek, sőt gyakran egyenest hozzá nem valónak. Ezt tehát föl kell világosítani, hogy a közös ének az evang. istentiszteletnek egy lényeges és okvetlen megkívánt kelléke, és folytonos buzdítás által kivetkőztetni előítéletes elfogultságából. Sőt egyes egyesületek alakítását sem tartanám egészen lehetetlennek. Ha kölcsönös segélyezésre sat. alakúinak egyletek, miért ne közös, köteles éneklésre is? Különben, ha ez nem tetszik, lehet ennek máskép is módját ejteni, hogy kevésbé állíttatnék élére a dolog és a czél, a közös éneklés emelése mégis eléretnék. Csak tenni, tenni kell valamit. Mert a mint most van, tovább így nem maradhat. Ha nem sikerül a közös éneklés emelése, kénytelenek leszünk behozni a magán- és kar-éneklést. — A pénzt meg vennünk kell, a honnan a templomokra, iskolákra veszszük. Inkább jusson kevesebb azokra. — Mert ének nélkül keveset ér a szép templom, félmunkát végez az iskola. Szabó Béla. Süliül, A mi Urunk Jézus Krisztus kínszenvedésének és halálának szent története. I. Virágvasárnapra. II. Nagypéntekre. Az 1773. Pozsonyban kiadott szöveg nyomán fordította Melczer Gyula acsai evang. lelkész, esp. főjegyző. — Ara kötve 16 kr. Budapest. Hornyánszky Viktor sajtója. 1885. A fenti művecskében, ismeretes terjedelmében, sorrendjében, minden kihagyás nélkül immár magyar nyelven is olvashatjuk a passiót! Az énekek közül idáig csak keveset ismertünk magyar fordításban, ezek e könyvecskébe is föl vannak véve, a legtöbb ének azonban Melczer Gyula fordításában jelen meg. A szentírási szöveg, helyes tapin-