Evangélikus Egyház és Iskola 1886.

Tematikus tartalomjegyzék - Nekrológok - Weisenbacher János (l.)

•337 csal, de anyagi áldozattal is igyekezett ez ős intézet fel­virágzását eszközölni, előmozdítani. A Kollegium előterét szép cémentmozaikkal rakatta ki s a Kollegium és a fő­utcza két oldala közötti téren széles cément utat építte­tett. S még végrendeletében sem feledkezett meg ez inté­zetről, a mennyiben egyik ágában, a theologiában tanuló egy jó magaviseletű és szorgalmas tanuló (theologiai aka­démiai hallgató) segélyezésére évi 25—40 frtnyi ösztöndíjt alapított. Es a mily lelkes pártfogója az iskolának, oly lel­kes hive volt egyházának. Mint buzgó keresztyén, a hol csak tehette, a protestáns egyház ügyének mindig lelkes előmoz­dítója volt. Az eperjesi evang. magyar-német egyháznak örökös presbytere, a hanusfalvi egyháznak hosszú időn ke­resztül lelkes, áldozatkész patrónusa, felügyelője — s mint ilyen a sáros-zempléni evang. esperességnek is egyik leg­buzgóbb világi támasza volt. Az ő költségén nyomattak az esperességnek magyar jegyzőkönyvei — s még holtában is 200 forintnyi alapítványnyal emlékezett meg ezen esperességről. Hazájának hű fia volt. 1848 9-ben az akkori magyar alkotmányos kormány megbízásából a közérdek előmozdí­tása czéljából külföldön is járt. Már az 1848-ik év nyarán a Kollegium tanulóiból egy önkéntes csapatot alkotott. — A forradalom legyőzése után menekülnie kellett. Vagyona lefoglaltatott s később csak annak romjait nyerte vissza, úgy hogy csak páratlan munkásságának és szorgalmának sikerülhetett azután a szenvedett veszteségeket helyrehozni. S hogy a munka és az önmagával való és épen a munká­ból eredő megelégedés mit eredményezett nála, azt az ő társas erényei mutatják. Az a vidámság, az a kedé­lyesség, a mely őt, az örökké mozgó, tevékeny, munkás embert jellemezte, s azon éles megfigyelő tehetségében ala­puló szokása mindig valami újon, valami jobbon törni fejét, szóval örökké haladni, örökké szakadatlanúl csak előre : alaphangulatává tették az önelégült vidám­ságot. Az 1840-es évek elején, testgyakorló intézet, majd vívó és lovagló iskola létrehozásán fáradozik; ha valamely eszmének keresztülvitelére tör, emlékiratokat és a lapokba vezérczikkeket, apró híreket ír; részt vesz a megye, de különösen a város bizottságaiban, mint a városi képviselet tagja fáradoz, ülésez, dolgozik. Ifjúkoromból eperjesi emlékeim közül, tanáraimat s a felügyelőket kivéve, csak az ő kedves alakja emelkedik ki szép ismertető jelével, szép. fehér, hosszú szakáll-bajuszá­val, a mint örökké járt-kelt szüntelen munkára emlékeztet­vén a ki nem fáradt és mégis pihenő iijúságot. — S azóta sem feledém s nem is fogom feledhetni soha azt a tisztes öreg urat, a ki még 80 éves korában is korábban kelt a legfrisebb tanulóifjúnál s a ki aggkora daczára annyit dol­gozott. mint a legszorgalmasabb munkabíró férfi. — Es úgy halt is meg, a hogy élt. — Épen egy kirándulást terve­zett, egy új vállalaton gondolkozók, midőn kedves fia (Emil) asztalánál, Mogyoróskán meglepte őt 1886. szeptember 17-kén este 8 órakor — a halál. — Mintha csak imáját hallgatta volna meg az ég. Ott kivánt meghalni, ott kivánt pihenni, — legfőbb alkotása terén (Cémentgyár) és szeretett csa­ládja találkozó gyülhelyén. Oh mert Benczúr József a leg­jobb, leggyöngédebb és leggondosabb férj, atya, nagyatya, ipa volt. És az ő gyöngédsége, erényei átszállottak család­jára. Páratlan azon gyöngéd viszony és egyetértés, mely az | ő családjában honolt, holott az ő gyermekei két házasságból származók, és özvegyen maradt neje B. Valentinyi Júlia asszonynak is volt gyermeke első férjétől, midőn hozzá, a több gyermekes özvegyhez nőül ment. De ezek között ő mint példás családfő, — kit tisztjei és cselédjei is tisztelő szeretettel szolgáltak, — sem szivében, sem végrendeleté­ben különbséget nem tett. Barátsága sokakkal, de különösen az 1884. szeptem­ber 14-kén elhúnyt dr. Vandrák Andrással, az eperjesi ev. ker. Kollegium e nagyhírű, tudós tanárával, mintaszerű volt. Egymásnak gyöngéd figyelmen alapuló meglepetéseket szerezgettek. — így rendezte Vandrák 1882-ben febr. 1-én csak privát tanári körben ugyan, — de azért feledhet­leniil — Benczúr József ötvenéves tanári jubileumát, a mikor is az eperjesi evang. ker. Kollegium tanárai Benczúr Józsefet egy értékes arany gyűrővel tisztelték meg emlékül. Jószívűsége, kedélyessége, erényei mindenkit megnyer­tek neki. Végül itt különösen ki kell emelnünk egy nagy érde­mét a hazai közélet, illetve művészet körül. Ugyanis testvéröcsének, Vilmosnak, fiában Benczúr Gyulában, hazánk ezen jeles fiatal művészében, már mint kis gyermekben felfedezvén a művészi érzéket, lángészt, — ő ébresztette fel benne a művészethez való hajlamot, s ő buzdította e jeles művészünket kifejlődése pályáján. — És újabban ugyanezt tette egy sokat igérő ifjú művészszel szemben, — Pulszky Ferencz pártfogását eszközölvén ki a szegény ifjúnak. Nem zárhatom be soraimat a nélkül, — bogy 1886. január 15-kén kelt valóban nemes lélekre valló végrendele­tenek legalább azon sorait, melyek nyilvánosságra is hoz­hatók, szórói-szóra ne idézzem : „Legyetek (gyermekeim stb.) polgári viszonyaitokban hű fiai e hazának, támaszai a jó erkölcs és mivelődés elő­mozdítására czélzó oktatási és vallásos intézményeknek. — Váljatok díszére a „Benczúr" névnek, mely családnak szá­mos tagjai közt egyetlen érdemetlen egyént sem ismerek." Én sem! Adja Isten, hogy soha senki sem! Hörle József, koll. igazgató. ÜKlilll, Szeptember 27-én d. u. 3 órákor kisértük az örök nyugalom helyére id. Weisenbacher János-t a luezini, lapujtői és s.-tarjáni ág. hitv. evang. egyházak valóban nagy érdemű felügyelőjét. A temetésen a megboldogult felügyelő három egyházának lelkésze s az esperességi főjegyző jelent meg. A roppant nagy számú, S.-Tarján vasgyárainak és kőszénbánya-társulatainak díszes tisztikarát, az egész város már tekintélyes számú értelmiségét s iparos osztályát magában foglaló gyászkiséret ; a 30-at meghaladó s a kopor­sót és ravatalt teljesen elborító koszorú; a Budapestről s a megboldogultnak szülővárosából Breznobányáról a polgár­mester vezetése alatt, valamint a közel és távol vidékről megjelent számos rokon, barát és tisztelő közönség jelen­léte nemcsak elhúnyt jelesünk szép rokoni öszeköttetéseit, hanem egyszersmind nem közönséges népszerűségét s köz­becsülésben állását hirdették. S az elhixnyt férfiú azt a becsülést, népszerűséget meg is érdemelte.

Next

/
Oldalképek
Tartalom