Evangélikus Egyház és Iskola 1886.

Tematikus tartalomjegyzék - Czikkek - Per diversitatem linguarum (becskereki Jeszenszky)

26 gednünk vagy kétségbeesnünk „ez átok súly alatt," hanem inkább biznunk kellene abban, ki az első emberpárra kimondott átkot is, a munkát, áldássá változtatta (ámbár czikkiró állítására általában meg kell jegyeznem, hogy Isten nem átokkal szokta sújtani az emberiséget, hanem csak büntetéssel; mint ez utóbbi esetben is átok csak a kigyót és a földet illette). Ha czikkiró bele nem lovalja magát azon eszmébe, hogy a soknyelvûség átka az emberiségnek, akkor megfontolhatta volna továbbá, hogy az emberiség, mint minden e földön, a mi él és fejlődik, egy organizmust képez, melynek különféle szervekre van szüksége, és e szervek mindegyike ismét különös, sajátos functióval bir (lásd az egyház intézményét, mint organismust, mint egy testet különféle tagokkal 1. Kor. XII.). — Az emberiség nagy organismusának fejlődésére szolgáló ezen különféle, sajátos functióval, szereppel biró szervek mi volna más, mint a különféle nemzetek, melyeknek mindegyike saját nemzeti typussal, charakterrel birván, külön erkölcsi individuumot képvisel. Ezen sajátosság minden egyes nemzetnél különösen nyelvében nyilatkozik és azon törekvésben, miszerint külön államtestet alkotni igyekszik; hogy igy nemzeti individualitását minél háborítlanabbul kifejthesse. Feladata, igenis, minden nemzetnek erős, öntudatos nemzeti életet teremteni, nyelvét fejleszteni; — de ez nincs ellentétben emberiségi hivatásával, sőt bátran állithatjuk, hogy minél élénkebb valamely nemzetnél a nemzetiségi tudat, annál jobban felel meg emberiségi nagy feladatának; valamint az egyes szervek élénk, egészséges működése csak előnyére lehet a test fejlődésének. A nemzeti individualitás, a nemzeti élet azonban nem végczél, mert ez kizárólagosságot szülne, a mi ellenkeznék egy nemzetnek abbeli hivatásával, hogy mint az emberiségnek tagja a többi nemzetekkel szervi összeköttetésben, kölcsönös egymásrahatásban, nemzetközi vagy emberiségi nagy feladatának megfelelhessen. Minél kölcsönösebb a befolyás az egyes nemzetek között, minél több érintkezési pontokat találnak a nemzetek egymás közt, hogy mint egy gépnek egymásba mélyedő kerekei működhessenek, annál sikeresebben mozdítják elő az emberiség ügyét a nélkül, hogy saját nemzeti jellegükön valami csorba ejtetnék. Sőt épen ez a kölcsönös befolyás, ez a nemzetközi szellem a nemzeti tudatot megőrzi az egyoldalú, a kizárólagos nemzetiségi iránytól; — sa helyett, hogy kivetkőztetné eredeti sajátságából, inkább nemesiti, magasabb, emberiesebb álláspontra emeli azt. Ennek, hál' Istennek, világos példája hazánk. Magyar hazánknak viszonyai olyanok, hogy ha nemzeti sajátságunkat féltékenyen őriznünk is kellene a külföldi idegen befolyástól, meg nem óvhatnók azt a hazánkban levő más nemzetiségi ráhatásoktól. Ha a nemzetiségeket hazánkban ignorálnunk lehetne, vagy ha csak olvasztó anyagul tekinthetnők, mint a chauvinisztikus felfogás tekinteni szeretné, — akkor nem volna érdemes, szót sem vesztegetni reá; de a fentiek után, keresztényi és emberiségi szempontból a nemzetiségektől sem tagadhatunk meg bizonyos hivatást és így létezési jogot sem. A nemzetiségek faktorok hazánkban, mint Martensen mondja : „az oly nemzetiségek, melyek hosszabb közös történet folyamán, közös tapasztalat, közös öröm és baj által mindinkább és inkább összeforrottak, egymásnak kölcsönös müvelésére és erősbitésére szolgálhatnak. — Az egésznek ökonómiájában sajátságos módon az internationales eszméjét előállithatják, s ez által az általános humanitási fejlődést elősegíthetik, ellentétben az egyoldalú, önmagába zárt nemzetiségi iránynyal." — Ha e kölcsönös nemzetiségi ráhatásnak káros befolyása lett volna a magyar nemzetnek, — az államalkató magyar papnak conservativ jellemére, akkor nem őrizhette volna meg alkotmányát egy ezredéven át, a mire nem képes az alkotmányosdit játszó egységes franczia nemzet; nem lett volna oly humánus, oly áldozatkész megszokott s a magyar nemzetiség miatt féltékenyen őrzött kiváltságai daczára a más nemzetiségek irányában, mint még mai napig sem az — a dúsgazdag, szabad, sőt kiváltságos angol arisztokraczia a szegény ir jobbágy nemzet iránt; akkor nem volna oly nemes jellemű, oly keresztényi türelmű más nemzetiségek irányában

1, mint nem az — az egységes hatalmas és művelt német nemzet, vagy mint a pánszláv orosz még fajrokonai irányában sem az. Feltéve, de meg nem engedve, hogy, mint czikkíró állítja, a nyelvek vagy a nemzetiségek sokfélesége lett volna is hátrányára hazánknak gazdagsága és hatalma elérésében az utóbbi századok alatt, ez még sem volna oly calamitás, mint ha nemzetünk kizárólagos nemzetiségi irányban fejlődvén — mint talán czikkiró óhajtaná — ezen nemes, humánus jellemét, melynek kifejlesztésére a más nemzetiségekkeli bánás alkalmasint csak előnyösen hatott, ki nem fejleszthette volna, mert gazdagsági hatalma helyett, a mije kevés van, s a mi különben sem egyedüli támasza és talpköve egy országnak, hazánknak nemzetiségi viszonyai között legfőbb erőssége és palladiuma polgárainak jó egyetértése és testvériessége. Hazánknak tehát szerény véleményem szerint nem a soknyelvűség vagy többnemzetiség az átka; hanem ellenségei mindazok, — akár tudva, akár nem, — kik a jó egyetértést mint hazánk boldogságának és biztonságának legerősebb oszlopát veszélyeztetik; akár úgy, hogy nemzetiségi aspirátióiknak utópikus képeit hajhásszák s ez által a népben elérhetlen vágyakat ébresztenek illetve a valóval vagy elérhető vei való elégedetlenséget szítják; akár úgy, hogy a jogosult törekvéseknek vagy ártatlan jelenségeknek indokolatlan féltékenységgel, kishitűséggel útjában állanak. Az elsők közé tartoznak azok, kik állítólagos elsőszülöttségi jogon még mindig reclamálhatni hiszik elévült s még az ököljog szomorú és homályos korszakából származó nemzeti igényeiket; s csupán ezért talán égbekiáltó jogtalanságot látnak a magyar faj suprematiájában vagy nemzetiségi igényeiket az államalkotó nemzet illetve magyar állameszme rovására bővíteni óhajtanák; kik nem elégesznek meg nem-