Evangélikus Egyház és Iskola 1886.

Tematikus tartalomjegyzék - Czikkek - Papi vizsgák (Szabó Béla)

140 káról fog meggyőzni; de addig is — mivel tudom, hogy erre soká kell várnom — óhajtom, hogy hazánkban a vallásügyi téren az Ígérgetések és próbálgatások szűnjenek meg, viszonosság, jogegyenlőség és igazság legyen a törvényekbe befektetve, pótoltassanak végre az igazság érdekében, a hol mosolyogni tudnak felettök, s mind ennek a befektetésnek kamatja lesz az ország békéje s a világ elismerése. Bőr öcskei. I fllií Azokat a vizsgákat értem, a melyeket a boldog kandidátusok, kiket nemcsak a divina, hanem a sokkal táplálóbb földi, egyházi vocatio is elért már, fölszenteltetésük előtt az illető püspök előtt tartoznak letenni, és a melyre a mily borzadva gondoltak annak előtte, — époly kellemesen emlékeznek vissza annak utána. Nem volt az oly inquisitiói kínfeszítés, legalább a legtöbbre (a jobbakra) nézve, mint a hogy előre gondolták. A mint hallottam, azelőtt ez nem volt így; minden vizsga nélkül szentelték föl a kandidátust. Egy pár évtizede csak, hogy behozták ez újabb vizsgát is. S nézetem szerint helyesen. A püspöknek csak van joga, meggyőződést szerezni az iránt, hogy ki az, mi az, a kit ő felszentel, kerületébe befogad. Hogy vájjon nem lehetett és nem kellett volna-e másként, más időre tenni azt, a fölött lehetne vitatkozni sokat. A reformátusoknál köztudomás szerint úgy rendeztetett ez ügy, hogy a theologia-végzett ifjú leteszi a kápláni vizsgát, keres valahol kápláni állást és két évi gyakorlati működés után jelentkezik a papi vizsgára. Ez aztán már lehet gyakorlati irányú vizsga és minden akadály nélkül tartható meg egész szigorúsággal mint ilyen. Azonkívül meg van azon, egyház-paedagogiai szempontból fontos hatása, hogy az ifjú törekvéseit, tanulmányait a tudományos és gyakorlati élet terén e két év alatt egy határozott központ köré csoportosítja. A gondolat, hogy neki ezen és ezen püspök előtt, ilyen s ilyen irányú vizsgát kell letennie, ez bizonyos irányt ád tanulmányainak és egy bizonyos színt munkálkodásának, a mely szín, a mely irány, csekély változással, egész életén át megmarad. És egy egységes irányú papi testület megteremtésére nagy fontosságú, habár tagadhatlan, könnyen nyit kaput a vaskalaposságnak is. Ilyen természetű minálunk a papi vizsga nem lehet. Erre nézve hiányzik a vizsgálattevőnél a gyakorlat. Hisz csak most akar gyakorlati pályára lépni. Abból tehát legfeljebb annyit tudhat, a mennyit egyik-másik pap ismerőse, vagy rokonánál látott, hallott; ez pedig kissé sovány vizsga-anyag. De szakvizsga sem lehet, jobban mondva, nem szokott lenni az eddigi gyakorlat szerint, a milyen például a candidaticum. Ha ilyenné akarnák tenni, okvetlen megkívántatnék, hogy egy pár szaktanár is vegyen részt a vizsgálaton. Nem pedig mint most, a hol a véletlen dolga, van-e és mely szakban jártas vizsgáló a bizottságban. — Azt senki sem fogja állítani, hogy egy ifjúnak a theologiai egyes tárgyakból való megvizsgálására nem szükséges semmi egyéb, minthogy az illető lelkész szinte letette légyen e tárgyakból. még a legkitűnőbben is a vizsgát. Kell biz ahhoz folytonos munkálkodás, folytonos foglalkozás az illető szaktárgyakkal. — Ezt pedig kevés lelkész teszi; valamennyi tárgyra kiterjeszkedőleg egyetlenegy sem; a minthogy nem is teheti. — Tehát szakvizsga sem lehet. S nem is szükséges, hogy legyen. Nem is volna értelme két, egészen egyenlő szakvizsgának egy pár hónap időköz alatt, esetleg még ugyanazon forum előtt. így tehát nem marad egyéb e vizsga czéljáúl, minthogy a püspök megismerje kissé azt, a kit fölszentelni készül, még pedig, jól értve, nem az iránt, mit tud, vagy mire képes, hanem csak úgy általánosságban, mint ért a szóhoz, hogy viseli, hogy vágja ki magát, ha kissé megszorítják. Egy szóval az egész vizsga csak valamivel körülményesebb önbemutatás. Mint már mondám, így, jelenlegi alakjában se tartom én e vizsgát czéltalannak, sőt méltányosnak, megköveteltnek. Mindazáltal nem volna helyén kívül, azt behatóbbá tenni. Különösen ha az egész könnyen eszközölhető. Határozzuk meg a czélt, gondoskodjunk eszközökről ! Ha nem a gyakorlati oldalt állítjuk előtérbe, a mikor okvetlen a ref. eljárást kellene egybe-másban követni (ezt több okból nem tartanám helyesnek) : akkor olyan vizsgává kell azt tenni, a melyen az ifjú ellentétben a részletekre is kiterjeszkedő kandidaticummal, az egyházi főbb kérdések, tanok sat. iránt hallgattatik ki. Ez ugyan semmi új; eddig is úgy volt, mondják majd sokan. Igen, lehet; ott, a hol s akkor, a mikor. Csakhogy világosan kimondva, meghatározva főleg pedig a candidátus ifjúság reá figyelmeztetve, sehol

v soha sem volt. Én nem állítom azt, hogy egy tapasztalt, emberismeretben gazdag férfiú, — a milyenek a vizsgáló lelkészek kétség kívül — ki ne vehetné egy ilyen, nem épen rendszeresen tudományos vizsgálás által is, hogy cujus generis az előtte ülő ifjú. Azt sem állítom, hogy a legfőbb kérdések, tanok iránt is ne volna tisztában a vizsgáló lelkész, — habár egy kis utánolvasás bizony-bizony szükséges lesz mindenkor, ha lelkiismeretesen akarja végezni dolgát. De hát az ifjú . . . Minden, jól értelmezett vizsgának szerintem két czélja van, egyrészt, hogy a vizsgáló bizottság megismerhesse a vizsgálandót, másrészt, hogy az a vizsgálandóra is nevelő, képző hatással legyen. Ez utóbbi pedig, hogy e vizsgánál nincs meg, ki tagadhatná? Azt mondják neki, egy-két hét múlva vizsgát kell tenned; készülj. — Hozzá is lát. De miből? Az egész theologiai anyagból, melynek rendszeres, behatóbb átolvasása is egy pár hónapot igényel legalább. Olvasgat tehát; de mikor látja, hogy nehezen boldogúl, — más dolgai is akadályozzák —