Evangélikus Egyház és Iskola 1886.

Tematikus tartalomjegyzék - Czikkek - Ez a mi hibánk (Libertas)

132 rom a közönyösség leplét levonni. Egy majdnem mindenütt uralkodó rosz egyházi népszokásról lesz szó, melyet már csak azért is mindig felületes közönynyel néztünk el, mert e szokásban rejlő hibának lényegét nem ismertük, vagy pedig ha ismertük is, azt sokkal lényegtelenebbnek tartottuk, hogysem komoly kérdésre érdemesítettük volna. E szokás abban áll, hogy a gyermek keresztelésénél, e magasztos egyházi functióban, épen az nem vesz részt, a kinek leginkább ott kellene lenni, a gyermek atyja. Nem a városi gyülekezetekre akarok utalni, a hol a vallási dolgokban legközönyösebb ember is elmegy ilyenkor a templomba, hisz maga a józan ész, maga az apai szeretetből kifolyó öröm készteti arra, hanem ama számtalan falvakról szólok, a hol határozott szokás az atyának a keresztelésről való elmaradása, melyet még a jobb érzésüek se mernek átlépni, ép azért mert szokás. — Hogy az atya jelenléte nélkül mily sokat veszít a keresztelés méltóságából, fontosságából, a következő sorokból láthatni. Ha mi, lelkészek, lelkiismeretbeli dolognak tartjuk minden erőnkből oda működni, hogy minden egyházi cselekményben élet és ne holt szokás uralkodjék; élet és lélek a mely megelevenít, a mely az enyhülésért sóvárgó szívet megvigasztalj cl félénkben erős hitet s a restben szeretetben munkás tetterőt teremt, akkor különösen a keresztelést nem volna szabad oly könnyen vennünk s azt opus operatummá fajulni engednünk. Már pedig vajmi nehéz e hibát kikerülni, ha az oltár előtt, midőn keresztelünk, nincs senki más mint egy két 15 éves iíjá s a kath. vagy zsidó bába, a kik ilyenkor minden egyébbre inkább gondolnak, mint a pap beszédére. A külföldi anglican egyházban igen sok helyt a keresztelési actus alkalmával, a gyermek attyához is lesz egy kérdés intézve, melynélfogva annak Isten előtt kell fogadnia, hogy gyermekének testi s lelki javáról gondoskodni fog. — Váljon ártana-e, ha mi is így cselekednénk? Bizonyára nem. Lássuk miért ! A keresztelés nem csupán oly symbolicus cselekmény, a mely a gyermeknek bizonyos egyházban való felvételét jelképezi, hanem oly functió, — a melynek gyakorlati értelme is van, — a melynek az életben is, az egyház felvirágzása érdekében, jótékony eredménye lehet. — E gyakorlati oldala a keresztelésnek tényleg abban áll, hogy ott az új egyháztag gondozását (s így az egyház erősítését) illetőleg igéret tétetik. Különös, hogy mi csak a legrosszabb és legritkább esetre vagyunk tekintettel, t. i. ha a gyermek szülői elhalnak; a rendes és természetes körülményre azonban, t. i. hogy az apa tegyen esküt, gyermekének lelkiismeretes gondozását fogadván, arra nem gondolunk. Avagy talán felesleges munka volna ez? A mindent rózsa színben látó Optimismus legalább azt mondja, hisz bele van az emberi szívbe vésve a szülői szeretet azon természetes érzése, a mely saját testének s vérének gondozását csak nem hanyagolhatja el. De máskép beszél az évi rendes statisztikai kimutatások azon része, a melyből világosan kitűnik, hogy az 5 éven alúli gyermekek halálozása napjainkban mily iszonyú mérvet öltött. Hej de máskép beszél a tapasztalás, midőn a kereszténység leendő oszlopai helyett, testben és lélekben elsatnyult gyenge nádszálakat láthatunk, a kiket nem az annyira vádolt korszellem, hanem inkább a szülői lelkiismeretes nevelés hiánya, a túlságos szeretet vagv harag, a szülői restség és kényelem - szeretet tett örökre szerencsétlenekké. — Máskép beszélnek a hírlapok. midőn 12 éves gyermekek párbajozásáról és öngyilkosságáról tesznek jelentést. Máskép beszélnek az oly családi jelenetek, a hol a gyermek imádkozás helyett káromkodást, szeretet helyett gyűlöletet, békesség helyett czivakodást és munka helyett semmitevést tanul. — Száz prédikáczió se segít aztán az ilyen magvában megromlott népen. Még ha csak egyesek boldogsága vagy boldogtalansága függne a szülői neveléstől, a lelkésznek mint embernek már akkor is fel kell emelnie prófétai intő szavait s elkezdenie a példányképül szolgáló krisztusi életet, hátha még az egyház érdeke kívánja i azt meg pásztorától. „Mert az egyház fennállásának azon erőn kivül, melvet az önI %/ magában bír, legjobb biztosítéka az egyesek anyagi s erkölcsi jólléte," mondja maga Macaulay egyik híres művében. Tehát legtermészetesebb joga az egyháznak, azt megkívánhatni, hogy maga a családapa erősítse meg ezen biztosítékot a keresztelésnél esküjével, hogy maga a gyermek legtermészetesebb nevelője tegye meg a komoly Ígéretet a Szent és Mindenüttjelen való előtt, hogy testének és lelkének minden erejéből törekedni fog gyermekének testi s erkölcsi fejlődésére gondot viselni s ez által Isten országának kicsinyben való gyarapodását és virágzását előmozdítani. De lássuk most a másik fél ellenvetését, a ki soraimat talán holmi álpietismus szüleményének declarálná azt mondván, hogy az említett erkölcsi bajok csak a nép tudatlanságának tulajdoníthatók. Szerinte a nép nem lehet jó nevelő, mert nem ismeri a nevelési elveket, vagy ha ismeri is nem látja be azoknak szükségességét. — Ha ezt elismernők. akkor csak magunknak, lelkészeknek és tanítóknak állítanánk ki szegénységi bizonyítványt, magunknak, kikre a nép felvilágosítása van legközvetlenebbül rábízva. Nem, uraim, nem a megismerés és beismerés, hanem az akarat hiányában a szülői könnyelműség oka ; nem a tudatlanság, hanem az önzés szüli népünknél a ferde nevelést. — Avagy midőn a módos gazda is gyenge, sőt egészségtelen táplálékot ad gyermekének, midőn, hogy ne fogygyon télen annyi fa a szabad levegőt is megvonja kisdedétől, midőn a tankönyvre szükséges pénzt megtagadja tőle míg lakodalmakban csak úgy szórja a pénzt s az ajándékot, vagy midőn az angyalcsinálás ördögi munkáját íizi, csakhogy a telek ne osztassék fel, nem a legrutabb önzésnek bizonysága ez? — Az orvos, a hol a seb van, oda teszi gyógyszerét. Az akaratra kell hatnunk nekünk is, midőn látva népünk ezen komoly baját, keresztelés alkalmával az atya lelkére kötjük a gyermek testi és erkölcsi jóllétének fejlődését előmozdítani tar-