Evangélikus Egyház és Iskola 1885.

Tematikus tartalomjegyzék - Czikkek - Hol van az a Papzsák (Melczer Gy.)

171 Nálunk az istentiszteletnél dívó éneklésmód a reformatio kezdetétől fogva napjainkig alig változott. Mert majdnem ugyanazon énekek, melyek abban az időben egyes hitbuzgók által szerzettettek, ma is használatban vannak úgy iskoláinkban, mint templomainkban és temetéseknél, mi az énekügy úttörői iránti tiszteletnek kétségtelen jele. De sokban bizony kivételt kellene tenni. Mert nem minden ének gyújtó hatású, sokszor inkább fáraszt es lankaszt, minthogy a lelket emelné. Szigorú szemlét kellene tartani az összegyűjtött énekek fölött, mert bizony van azok között igen sok, melyek sem dallamosság, sem pedig más tekintetben nem emelik a buzgóság szárnyaira a keresztény hívőt. Nálunk a choralgyüjtők nagy pontossággal összegyűjtötték az énekeket s azokat átalános chorál-gyűjteményben ki is adták, s imitt-amott használatba is vétettek és pontosan meg is határozták, hogy ez és amaz ének dóriai, phrygiai, mixolidyai, jóniai, aeolai s vegyes karban, illetőleg négy szólamba, sopran-, tenor-, alt- és bassusba áttéve, a gyűjteményben minden beosztás nélkül elhelyezték s így átadaták az egyháznak. Mindez azonban felszólalásomnak nem czélja, hagyván azt máskorra, vagy másnak ; ez alkalommal azon körülményre vagyok bátor felhívni az egyházi zene érdekében az érdeklő közönséget, hogy a széltiben használt közbeeső játékokat az énekek orgonálásából hagyjuk ki. Miért? 1. Azért, mivelhogy a sor végső hangjának (^) fermátájának megnyújtása után, átmenve a másik sorba, inkább marad meg a szöveg értelme az énekes elméjében ; nem felejti el, mi volt az első sorban. 2. Természetesebb, ha az egyházi éneket is megszakítás nélkül énekeltetjük, mikép ezt pl. a népdallal teszszük. Elvesztené hatását a népdal, ha a sorokat szétszakítanák a közbeeső játékok. 3. Lehetővé teszi (t. i. a közbeeső játékok elhagyása), hogy gyönyörű hosszabb énekeink is előadhatók lennének, holott a közbeeső játékok meghagyása mellett azok fárasztó hosszúra nyúlnak. Rendes délelőtti istentiszteleteknél ekként legkevesebb egy félóra meggazdálkodható és hoszszabb szövegű énekek előadására fordítható. 4. Megszabadulna ezáltal a hallgatóság azon ízetlen közbeeső játékoktól, melyekkel kevésbé képzett orgonisták eléktelenítik az istentiszteletet. Azonban az egyik vers vége és a másiknak kezdete közé szükséges, átmenetet képező játékot tenni. Ez lenne az indítvány. Nekünk is haladni kell és el kell hagyni a régi slendriánt. Mert, ha képzeletben felidézünk egy hosszú, de szép tót éneket, oly czikornyázott közbeeső játékkal, a melyik fölér két verssorral, nehéz siílyként nyomja az ember kedélyét a vontatottság. Ha lehetne, szöknék az ember az ilyen szellem nélküli hangcsavargástól, melynek akarva nem akarva is át kell mennie a következő verssor kezdő hangjába. Ajánlom indítványomat az éneklés ügyét szivökön viselő egyházak szíves figyelmébe. Wolfgang Lajos. Hol van az a „papzsák."*) Már közel egy hónapja, hogy a végzetes „papzsák" megjelent e lap 15. számában. A czikk irója maga mondja : „látom az általános felháborodást, hallom a csatarendbe gyűlt elégületlenek moraját." A felháborodás csakugyan megvan a lelkészek között, de hogy csatarendbe gyűlnének a harczosok, az még is csak sok volna egy hírlapi — bár sértő — czikk miatt! Úgy hiszem, hogy elég lesz, ha egyes hangok emelkednek a „papzsák" ellen, melyet gazdája a sötétségből ránt elő s elakarja magával és másokkal hitetni, hogy a „telhetetlen papzsák" csakugyan kisért.... Minthogy eddig^ senki se szólalt fel ezen gyanúsítás ellen, nehogy a közvélemény s kivált az ellenség azt higye, hogy „qui tacet, consentire videtur," ámbár nem vagyok barátja a polémiának s elvem inkább építeni, mint rombolni, inkább gyógyítani, mint a hegedő sebeket felszaggatni, — elmondom röviden e részbeni nézetemet. Először is sajnálom, hogy t. barátom „papzsákját" kioldotta s tartalmát a közönség elé szórta. Nem ártott volna a gabonát, mielőtt malomba vitte, szóró rostán átbocsátani, sortirozni s talán meg is mosni, mert biz így a tiszta búza között látunk poi't, ocsút s más oly részeket, melyek a lisztet elrontják és élvezhetlenné teszik. Pedig úgy tudom, hogy t. barátom képes lett volna tiszta lánglisztet, kovásztalan kenyeret adni lapunk közönsége elé, ha zsákja idő előtt ki nem lyukad. De hát miben hibázott? Először is nem jól dis t in g vált, másodszor meg igen sötét színekkel festette a helyzetet. Igen is, meg kell különböztetnünk a tűrhető, de azért nem „irigylésre méltó" papi fizetéseket a rosszaktól, a kritikán alóliaktól, melyek száma tagadhatlanul nagy! Es mert a jó vagy tűrhető hetyzetben lévő papok úgy sem jajgatnak, panaszkodnak, a rossz fizetésen tengődök pedig jogosan kívánhatják, óhajtják csekély jövedelmök emelését, javítását: merem állítani, hogy nálunk a telhetetlen papzsák nem létezik s azt a lomtárból előrántani s a nagy közönség előtt szellőztetni, igen elhibázott dolognak tartom. Minek a sok részt kárörvendő publikumot ilyenekkel mulattatni? Minek azt a testületet, melynek tekintélyét emelni akarjuk, nevetséges színben feltüntetni? Mire való az, saját fészkét rosszabb színben tüntetni föl, mint a milyen valóban? De kérdem, hol vannak azok a papok, a kik „dús javadalmazások után túlságosan vágyódnának?" Havaiakinek annyi fizetése van, mint a czikkirónak, a kinek tiszta jövedelmét (mint maga mondja) az adókivető bizottság 600 írtról 1000 frtra akarta emelni, az meglehet, meg is van elégedve helyzetével s ha okos gazda, nincs is oka panaszra, nem is alkalmatlankodik senkinek. Ha még is tenné, el lehetne róla mondani, hogy „telhetetlen." De a kinek csak néhány száz frtra megy fel fizetése, ha ez panaszkodik, kopogtat, aggódik . . . ezt neki nem szabad rossz néven venni s ha a „megcsinált közvélemény" támogatja őt, ebben nincs semmi „absurdum," ez helyes, üdítő, keresztyén *) E czikk az előzők megjelenése előtt küldetett be; de a sorrend csak most engedett neki helyet. A helyzet már most eléggé világos s idején lenne a vitával felhagyva munkához fogni. — Szerkesztő.