Evangélikus Egyház és Iskola 1885.

Tematikus tartalomjegyzék - Czikkek - Reflexiók Schlauch beszédjére (Szabó Béla) I.

4 hez férni, megpróbálja, protektorául felcsapni, — hátha sikerülne így magához vinni és — zátonyra vezetni. Es e protektorátusra a katholiczizmus Schlauch szerint kiválóan alkalmas is, miután „a szeretetben véghetetlen vonzó erő van, a szeretet a miveltség kiindulási pontja" és e szeretet épen a kath. táborban található nagy mértékkel. A mit a szeretetről mond az igaz, — valamint általában minden általános felhozott tétele igaz — igaz az is, hogy az a szeretet megvan a kath. egyházban, csakhogy talán egy kissé nagyon is nagy és így veszélyes adagban. Hiszen szeretetből, tisztán lelki üdvök iránt gondoskodó szeretetből fojtatta meg inquisitiója által annyi gyermekét e világon. Azért fél tőle egy kicsinyt a mai czivilizátió, fél túlságos szeretetétói, miután a természetrajzból egy állatot tanult ismerni, a mely szinte túlságosan szereti gyermekét és épen ennek folytán sokszor — megfojtja. Nem jó egy ily végtelen szeretettel biró állat gyermekének lenni. Végre a miveltség is csak e földről való, emberi és mint ilyen tévedhet, vagy még tévedés nélkül is magára vonhatja haragját, akkor . . . exempla docent. Hiszen hogy e czivilizátió kissé talán félre került a helyes útról megengedjük, de hogy azt visszavezetni a helyes útra a katholiczizmus, a mely egészen más miveltséget hirdet és a meglevővel homlok egyenest ellenkezik képes volna, ahhoz fér némi alapos kétely. Hogy a s k e pticzizmus napról-napra terjed, az is tény; csakhogy skepticzizmust még soha senki sem gyógyított ki dogmatizmussal. Más annak az orvossága; és azzal a kath. egyház, melynek egyetlen érve: „így és máskép nem", épen nem rendelkezik. Avagy hogy fogja „megszüntetni az ellentéteket" egy vallás, a mely maga is csupa ellentét: amely nőt imád legfőbb ideál gyanánt és ugyancsak a nőt méltatlannak tartja gyermekei legkiválóbbjaihoz, a papokhoz, a mely iidvözítni akar mindenkit és híveit halomra fojtogatja, a mely világról lemondást prédikál és maga fényben, gazdagságban él; melynek feje magát servus servorum nevezi és a királyok felett akar állni sat. sat. ? Hogy békülhet ki az ilyen „vallással a szív," melynek fő- és nemes törekvése ép a harmónia? Hogy békülhet a bizalmas, finom „lelkiismeret egy morállal," melynek főelvei közt szerepel a reservatio mentalis és a finis sanctificat media? Hogy „békülhet ki az állammal" egy egyház, melynek főelve: az egyházi hatalom a világi hatalom fölött áll? Hogyan védelmezheti meg ,a szabad polgárnak emberi méltóságá^" egy vallás, melynek legfőbb ideálját az emberről a szerzeteslakokban található, fejnélküli szobor fejezi ki? Hogyan óvhatja meg a keresztyén „családnak tisztaságát" a vallás, melynek papja, a házasság megáldója és szellemi őre nem is ismeri azt és ép a vallás, az egyház által családellenes életre kényszeríttetik? Es végezetre hogyan biztosíthatja a „jogok szentségét" egy egyház, melynek feje az adott szó, eskü stb. alól felmenthet, bonthat, ronthat mindent kivétel nélkül. Bizony bizony sokat, nagyon sokat kell fúrnia, faragnia önmagán az egyháznak, míg csak utóiéri a mai prot. alapokon nyugvó civilizátió erkölcsi, társadalmi eszméit, vezérelveit. Csak azután, csak e reparátió után ön magán gondolhat másnak a reparátiójára. Csakhogy félős, hogy e herkulesi munkában, ha belekezdene, csakhamar arra a meggyőződésre kellene jutnia, hogy legjobb és egyedül czélhoz vezető mód : belevetni magát a tűzbe és mint egészen xij phoenix, alias ev. egyház, repülni föl. Jobb neki aludni. Mindaddig, míg ez nem történik, tompa, nagyon tompa a harczi tárogató hangja; s ha sikerülne Schlauch úrnak meggyőzni és rábirni a czivilizátiót, hogy térjen vissza édes anyjához; az egészen más, a valódi anyjához az ev. egyházhoz térne vissza, a melytől ugyan eltávozott egy kissé, de épen nem annyira, miszerint féltenünk kellene, akár az egyiket, akár a másikat. Már így is Schlauch úr beszédjével tett némi szolgálatot az ev. egyháznak. Szavaiból megtanuljuk, miszerint a katholiczizmus jelesbjei is érzik már, hogy rohad valami Dániában, érzik, hogy sülyedezik a hajó, melyre életöket bizták. A vészlövések hangzanak már, s fognak hangzani még sokkal rémesebben is. Jó lesz majd a segítség, jöjjön bárhonnan. Még a megvetett eretnekek segítő jobbját sem fogják visszautasítani. Mi a mi feladatunk e tekintetben? Egy különös irányzat kezd nálunk fejledezni. Egy hierarchikus nyugalomba merülő, békítő irányzat, a mely lassanként mind közelebb visz a katholiczizmushoz. Nagyon gyakran és sok helyütt hangzik nálunk dicséneke a kath. institutióknak, a melyeket szinte szeretnénk már utánozni egyben másban. Szintoly gyakori a vélemény, hogy minekünk tulajdonképen semmi ellenkezni valónk nincs a kath. egyházzal; a küzdelem, viaskodás ideje elmúlt; most jobb tennénk, ha kezet fognánk és együtt, összetett erővel klizdenénk a közös ellenség, a vallástalanság ellen. Vigyázzunk, jól vigyázzunk! Könnyen, nagyon könnyen beránthatnak az ilyen közös ügyek. Sülyedő hajó közelében tartózkodni nem tanácsos. A katholiczizmus, ha szövetségünket keresi, szükségből teszi; s a történelem tanúsága szerint a kath. egj'ház szövetségese mindig egymaga viselte a közös vállalat költségeit, de nyerni, soha semmit sem nyert. Fog idő jönni, a midőn a katholiczizmus ép úgy fog az evangélikusok pártfogására szorulni, mint egykor a papizmus a császárok vagy az olasz nép segítségére. Ha nem ismerjük azok sorsát, csak segítsünk! Most is már nagyon könnyen szakadnak el számtalanok a katholiczizmustól. Ha majd megmozdul és majd elkezd rendezkedni, határozottabban, követelőbb módon fellépni, még többen lesznek. Ha tehát egy húron pendülünk a katholiczizmussal és iparkodunk lehetőleg keveset élére állítani a dolgot mi közöttünk és ő közötte : az lesz az eredmény, hogy ezen új, jobb hazát kereső kivándorlók nem csak a kath. egyháznak, hanem mi nekünk is hátat fordítanak. Feladatunk tehát minél inkább, minél határozottabban kimutatni, hogy semmi közünk egymáshoz, hogy nem egy koordinálható felekezet vagyunk, csak némikép különböző fegyverekkel, modorral; hanem egy magasabb, tökéletesebb ! foka a vallásnak, a melyben az, a ki a kath. vallásban