Evangélikus Egyház és Iskola 1885.
Tematikus tartalomjegyzék - Belföld - Teés
62 Miklósfalva. E lap 1884. évi folyamának 6. számában közlött ügy további fejlődéséről vett adataink következők: Folyó évi jan. 7-én a község elöljáróságához Mudron Pál ügyvéd úr részéről érkezett tudósítás szerint főherczeg Albrecht magyar-óvári uradalma és a község között folyó perben az utóbbi másodbiróságilag is elmarasztaltatott. Ez ítélet ellen, úgy mond az ügyvéd úr, még egy felebbezés lehető ugyan, de a község annak az eshetőségnek is ki lehet téve, hogy mint makacs perlekedő 20—500 frtnyi büntetés fizetésére is kényszeríttethetik. Más nap, jan. 8-án, e levél másolata a helybeli egyházi felügyelő úrral is közöltetett, a ki ismét azonnal Mudron úrhoz fordult, kikérvén magának az illető ítéleteket. Pósta fordultával érkeztek a kívánt akták, melyekkel a felügyelő úr még jan. 11-én este 6 órakor Miklósfa 1 v á r a jővén, az egész szomorú ügy állását a gyülekezet előtt tárgyalta, megjegyezvén egyszersmind, hogy reményük e per megnyerésére nem lehet. A mi a nevezett község ügyében hozott ítéleteket illeti, az a szomorú bennök, hogy — a mint azt szakértő férfiak azonnal észrevenni s megjegyezni szokták — az indokolás úgyszólván mindig egy és ugyanaz s nem áll több mint körülbelől négy sorból, a melyben az mondatik : miután Miklósfalu község birája 1869-ben aláírásával e kötelezettséget elismerte s miután A, B, C Ítéletek folytán a község elitéltetett, ennélfogva elitéltetik ezennel is, stb. De Miklósfalva elöljárósága — különösen az újonnan f. é. jan. 3-án falubirájának megválasztott Blaser Mátyás — meg nem ijedt s gyűlést tartván a község választmányi tagjaival (Ortsrepräsentanz), daczára annak, hogy mult év deczember-hó 9-ike óta a választmányi tagok közt nem csak négy katholikus paraszt, de még a kath. plébános úr maga is ülést nyert, kik ugyancsak nagyon is opponáltak, mégis nagy többséggel a per felebbezése elhatároztatott. Ha a várt ítélet csakis úgy fog hangzani, mint az előbbiek, akkor 2000 frtnál több meg a perköltség a protestáns birtokosok zsebeiből kegyetlenül ki fog vétetni, nem tekintve azt, a mi azonkívül még következhetik. Szomorú kilátás! A teési evang. gyülekezet f. hó 8-án tartá az 1884 évi számadási közgyűlését tek. Stinner József gyülekezeti felügyelő és nt. P u 1 a y Gr á b o r lelkész úr elnöklete alatt, melyen kitűnt, hogy az évi bevétel 702 frt 76 kr., a kiadás 692 frt 20 kr., pénztári maradvány 10 frt 56 kr. volt. Ugyanezen alkalommal mutatá be nt. Pulay Gábor lelkész úr a gyülekezet javára adományozott 50 frtról szóló alapító levelét s egyszersmind a takarékpénztári könyvecskét, melyet azt Várpalotán gyümölcsözés végett elhelyezte. Jól esett látnunk az arezokat, melyeken az öröm és hála tükröződtek vissza. Azok a könnyek, a melyek között hálás köszönetet mondottak a nemesszívű lelkipásztornak, olyan sokat mondók. S az öröm még magasabb fokú lett akkor, midőn tek. Stinner József gyülekezeti felügyelő úr szintén 50 frtot ajánlott fel a „gyülekezeti segélyalap" gyarapítására, mely jó példán okulva a gyülekezeti tagok is kevés kivétellel, tehetségükhöz mérten meghozták áldozataikat. Azt hiszszük az ilyen tett nem szorul dicséretre, megdicséri az maga-magát. Egyéb szavunk neküak sincs hozzá, csak azon édes óhajunknak adunk kifejezést : hogy a gondviselés adjon minden protestáns gyülekezetünknek ilyen nemesszívű vezéreket s akkor egyházunk nyugodtan fogja várni az idők újabb ostromát. A buzgó, áldozatkész gyülekezeti ikerelnök urakat az Isten soká éltesse! — s — s. Eperjes, 1885. február 13-án. E b. lapok 5. számában Varga Pál s.-lelkész úr „Magyar és német gazdálkodás Halléban" cz. czikkében figyelemre méltatta a „Prot. Egyházi és Iskolai Lap" 3. számában közzétett felszólalásomat, és közvetve megerősítette mindazt, sőt még elfogadását is „óhajtá", a minek fájdalmas szívvel „Külföldi tanulmányaink" cz. czikkemben, többek felszólításának engedve, kifejezést adtam. A mi azonfelül V. úrnak azon személyeskedésből eredő állítását illeti, hogy a közel mult 3 évi könyvtárnokság által csupa „német művekkel" gyarapíttatott a hallewittenbergi bibliotheca hungarica, úgyhogy „ezen hazaárulásnak bizonyos neme" s a könyvtárral „folytatott üzelme" ellen czikkirónak már oda künn is fel kellett szólalnia, arra röviden megjegyezhetem: a könyvtárnok főtörekvése nagy felelőséggel járó tisztében oda irányult, hogy a legelfogadottabb s a theol. tudomány összes ágait magában foglaló szakmunkákból — melyeket V. azonosnak tekint az általa felemlített „német művekkel" — oly kis kézi könyvtárt teremtsen a bibi. hung. számára, mely kizárólag magyar theologusaink használatára készen állana. Mert tekintetbe veendő, hogy a halle-wittenbergi kir. egyet, könyvtárban, mely 300,000 kötettel (s nem kétszázezerrel, mint V. állítja) rendelkezik ugyan, mégis igen bajos egy-egy jelesebb szakművet, főleg ujabb kiadásában megkapni, mert többen is kérik egyszerre s akkor is csak 4, esetleg 6 hétig használhatja az illető. A ki az egyet, könyvtárt látogatta, igazolni fogja állításomat, Honfitársainak tehát meg akarta könj'íteni a könyvtárnok a theol. szakmunkák megszerzési és használhatási módját, s csakis ezen czélra kérelmezte az egyetem kuratóriumi hivatalától a szükséges összeget. Ebben állán a V. szerint „hazánk lealázása, irodalmunk elárulása" sa könyvtárnok „hazaárulása", sőt ebben „irodalmunkat lealázó s ebből ellenünk fegyvert kovácsoló üzelme". Úgy látszik, már mi csak akkor vagyunk magyarok, midőn a németet szidjuk, s annak evang. prot. theol. szakirodalmát a hazaárulás eszközének tartjuk ! Mellesleg megjegyzem, hogy a bibi. hung. gyarapítására szánt összegből szereztünk magyar műveket is, p. o. a „Prot, egylet" csaknem összes kiadványait, Ballagi szótárát, Hörk tanárom tankönyveit, Kolbenheyer beszédeit stb. stb., s midőn 1884. aug. havában Haliéból távoztam, arra kértem az egyetemi hatóságot, hogy ezentúl magyar művek megszerzésére is fordíttassák az összeg, miután a könyvtár már a szükséges theol. szakművekkel rendelkezik. Es tudvalevő dolog, hogy a magyar tud. akadémia évenkint díjtalanúl szokta megküldeni összes kiadványait a bibi. hungaricának Halléban. V. úrnak azon állítására, hogy a „ schulvereinista" (?) H. és K. tanároknál thea-estélyeken „sok magyarellenes bókot raktam zsebre", feleletem az: hogy egy némely kollegámnak „szorgalmas" tanulására vonatkozott
