Evangélikus Egyház és Iskola 1885.

Tematikus tartalomjegyzék - Belföld - Hont

159 Zsedényi-féle jutalmat elnyerni óhajtják, nyújtsák be jelentésüket az elnökséghez, a ki majdan titkos szavazás utján jelelteti ki a jutalomban részesitendó't. — Ennek kapcsán elhatározá a gyűlés, hogy kérelmet intéz az egyházmegyéhez az érdemben, hogy intézkedjék úgy, miszerint egyik évben bakonyvidéki, másikban somlyóvidéki tanító kapja az évi jutalmat. Ez annál is inkább méltányos lenne, mert mindkét körben 22—22 tanító van. Mely határozat után Pintér Sándor olvasá fel „Közvizsgáink" czimű dolgozatát, az eszme eszmének tetszett, — de a gyakorlati kivitel sok nehézségbe ütközik, mindazáltal a gyűlés ez eszme valósításának ügyét magáévá teszi. Munkaolvasás után László János veterán tagtárs terjészté be véleményes jelentését Borbély Sándor által írt egyleti segélypénztár alapszabályainak tervezetére. Borbély úrnak törekvése szép és nemes, de az ily szűkkörű mozgalom ritkán szokott meggyökeresedni, azért az eszmének valósítása boldogabb időre halasztatott. Ezután a gyűlés nt. elnök úr indítványára egy igen szép határozatot hozott. — Ugyanis Buthy Márton tagtárs ez év május 17-én adja 25. (mindig nagyszerű eredményű) vizsgáját, e szép alkalomkor egyletünk is képviselteti magát, hogy tiszteletét és elismerését fejezze ki nevezett úr jeles munkásságáért. De majd erről többet irunk máskor. A lelkesedéssel fogadott indítvány után az isk. gyámintézetek alapítói jelentkeztek, itt örömmel mondhatjuk el, hogy vidékünk minden tanítója megtette kötelességét, ki kisebb, ki nagj^obb eredménynyel. Ezután a pozsonyi tanítóegylet átirata olvastatott fel, a felhivás elfogadtatott és a nyugdij idejének leszállítását kérelmező felirat szerkesztésével László János tagtárs bízatott meg. — Végül Adorján Mihály tagtárs kéré fol a gyűlést, hogy adjon papnövendék fia részére ajánlólevelet az Eötvös-alap évi segélyének elnyerhetésére. A kérelem azonnal, készségesen teljesíttetett. Több helyi érdekű ügy elintézése után a gyűlés feloszlott. Hontból. (Egy tanító jubileuma.) Jubilate! A zsoltárok ihletett költőjének eme fölhívása visszhangra talált ez idén különösen a honti esperességbe kebelezett felsőalmás i egyházközségnél s annak minden egyes tagjánál. Jubilate vasárnapján tartotta ugyanis jelestudományú Obetko Lajos úr, a gyülekezetnek érdemekben gazdag iskolatanítója ötvenedik évi vizsgáját. A vizsgának, mely a templomban tartatott, nemcsak az említett gyülekezetnek apraja-nagyja, de azonkívül az egyház felügyelője, 7 lelkész, 8 tanító s több világi úr voltak tanúi. A jelenvoltak nagy száma, de különösen az arczokon észlelhető örömizgatottság sejteté a szemlélővel, hogy itt valami ünnepélyesség van készülőben. A minthogy úgy is volt. A vizsgának befejezte után felemelkedett a gyülekezetnek lelki pásztora, tiszt. Szlávik György úr s konstatálta, hogy a vizsga, valamint minden esztendőben, úgy most is, kitűnően sikerült. — De nem ez az — úgy mond — a mi engem szólásra késztet, de azon körülmény, hogy a jelen vizsga már az ötvenedik, melyet a jeles tudományú tanító úr ezen egyházban adott. Azután kiemelve e nagy nap jelentőségét, ecsetelte azon tövises pályát, melyet a jubiláns megfutott, majd lelkes szavakban elősorolta azon érdemeket, melyeket a jubiláns a nevelés és oktatás terén s így az egyház, a haza s az emberiség körül szerzett. Beszédje végén ihletett dicshymnuszt zenge a mennyei atya azon kegyelmeért, mely szőllőjének ezen hü és fáradhatatlan munkását, az almási gyülekezetnek, oly sokáig megtartotta. Tartsa is őt meg — úgy mond — gyülekezetünk javára, az emberi életkor legvégsőbb határáig s legyen életének végszaka olyan, mint Mózesé volt, a kiről írva vagyon, nem „homályosodott vala meg az ő szeme, sem el nem fogyatkozott vala az ő ereje." Végül elismerő szavak kíséretében, melyekben az egyház háláját tolmácsolá, ezen hála némi csekély jeléül, átnyujta a jubilánsnak egy értékes kelyhet, azon kívánság kíséretében, hogy az Ur a mi Pásztorunk töltse meg az 0 poharát bőségesen a boldogság italával s jóvolta s irgalmassága kövessék őt. A gyülekezet lelkipásztorának ajkáról elröppenő örömszavak, mik szíve mélyéből eredtek, nagy hatást keltének, s nemcsak a jubiláns, de a hallgatóság szeméből is örömkönyek forrását fakasztották. Utána a gyülekezetnek egy földmíveléssel foglalkozó tagja egyszerű, keresetlen szavakban mondott köszönetet a jubilánsnak ama hűségért és csüggedést nem ismerő kitartásért, melyeket tövises pályáján mindenkoron tanúsított. Majd az iskolás gyermekek rótták le hálájuk adóját, midőn egy társuk által tolmácsolák azon hálaérzelmeket, melyek sziveiket dobogtatják, mert hiszen ő, a jubiláns az, ki 50 éven át páratlan lelkesedéssel s mély vallásossággal lobogtatva a gyermeksereg előtt az ismeretek fáklyáját, fölvilágosította értelmüket s nemesítette szivüket. 0 volt a ki arra tanította őket, mikép lehet azon eszközöket megtalálni, melyek őket Ariadné fonalaként átvezetnék az élet labyrintján ; ő volt az, a ki arra vezérlé őket, hogy mindenkoron igyekezzenek olyanok maradni, mint hajnalban a csermely forrásánál ébredő virágok, ártatlanok, nemesek, tiszták s lelkükben szépek. Midőn még a körlelkész, tiszt. F u c h s J á n o s úr, ki ily minőségben már 6 vizsgájánál volt jelen, kiemelte volna azon szép sikert, melyet a vizsgáknál mindig tapasztalt. a jubiláns lépett a szószékre. — Midőn — úgy mond — 50 év előtt útban voltam Almás felé, egy almási egyháztag mondá nékem : „tanító úr, ön még fiatal, ön sokáig fog nálunk működni, de ne féljen, mert Almáson jó embereket talál." S íme ezen jóslat beteljesedett. Tanúsága annak e mai nap. — Majd könnyekig meghatottan emlékszik meg arról, hogy az, a ki vele „a napnak terhét és hévségét szenvedte," hű életpártja, nem vehet részt e nap örömeiben, mert veszélyes betegség az ágyhoz szegzé őt, kéri az Istent, részesítse őt véghetlen jóvoltából azon kegyelmében, hogy nemcsak ő, de hitvese is ihassa még a kehely-nyujtotta hála italát, mely háláért köszönetet mondva, az egész gyülekezetet ajánlja az Istennek és az ő kegyelmessége beszédének, ki felépíthet és megadhatja nékik, a mit örökség szerint bírnak a szentekkel egyben. Ezután átmentünk a lelkész úrnak vendégszerető hajlékába, ahol is Ízletes vacsora várta a vendégeket s az egyház véneit. Mondanunk sem kell, hogy lelkes felköszöntésekben a jubilánsra, a papra, a lelkészek s tanítók közti egyetértésre stb. nem volt hiány. Már jó régen tündököltek a csillagok, ezen őrködő Istenszemek az ég kárpitján, mikor a vendégkoszorú elosz-