Evangélikus Egyház és Iskola 1885.

Tematikus tartalomjegyzék - Czikkek - Egyházunk és a tudományos élet (Dr. Masznyik E.) I.

106 hajoljunk Isten előtt, mint eddig s ő tó'le bővebb mértékben nyerve meg a Szent Lélek mennyei tüzét, nagyobb buzgósággal terjesszük az Isten országát, mint eddig. * * * Ha az első tanítványok hite nagyobb lett volna, nem semmisült volna meg, úgy szólva egészen a Krisztus halála után. Azt tudták mindnyájan, hogy a Jézus, a Krisztus, az igért Messiás, kinek van hatalma bűneiket megbocsátani; érezték, hogy nagy s elhatározó küzdelem előtt állanak, de sem a Krisztus halálának nagy titkát nem értették, sem ezen túl nem hatott leiköknek a jövőt látni vágyó törekvése. Földi, emberektől vett gondolataiktól nem tudtak teljesen szabadulni. Az ótestamentom fenséges jövendöléseit a Krisztus megaláztatásáról (Ezs. 53) és felmagasztaltatásáról (16. és 110. Zs.) vegyitették helytelen nézetekkel és a Krisztust nem csak Fülöp nem ismerte isteni voltának egész teljességében és emberré lételének nagyságos szeretetében (Ján. 14, 9.), hanem a többi sem. Némelyek külső hatalom megvalósításáról is álmodoztak, Tamás szomorú lelke meghalni vágyott a szeretett Megváltóval (Ján. 11, 16). Mert hiszen szerették mindnyájan, Júdást kivéve, kinek szivébe a sátán költözött (Luk. 22, 3). Sok emberi önbizalom volt Péter szavaiban, melyek a többiek érzelmeit is kifejezték, a melyekben való ígéreteket hűségökről a rettenetes órák ijedelme megszégyenített, de azok a szavak mégis nagy szeretetet fejeztek ki : kész vagyok veled a halálba menni. Hála Isten erre nincs szükség. Az Úr Jézus Krisztus vére megtisztít minden bűneinktől s ő az Isten báránya, ki hordozza a világ bűneit. Egy a Krisztus, egy a Megváltó. Hanem érte halálba menni, erre van szükség s ezt kellett a tanítványok lelkének is megérteni. És megértették. De hogy megérthessék, azért volt szükség az Idvezítő valóságos feltámadására. A feltámadás által tisztult és erősödött a tanítványok hite. Érezték addig is, milyen szüksége van az isteni törvényekkel szemben bűnös léleknek Idvezítőre, de most törte össze büszkeségüket teljesen az isteni szeretet, mely megmutatva lett a Krisztus halála s megpecsételve feltámadása által. Hitték addig is, hogy isteni az ő Megváltójuk, de isteni volta, hatalma és szeretete csak akkor lett teljesen világos, mikor Tamás is lábai elé borulva kiáltá : Én Uram s én Istenem ! Azelőtt is szerették, de a szeretet akkor lett buzgó igazán, mikor Péter nemcsak megsiratta bűneit, de három kérdésre sem válaszolhatott mást, mint: Te tudod Uram, hogy én szeretlek! Nagyon természetesen vágyólag tekintettek utána s mikor a felhők az ő kedves alakját elfogták szemeik elől s csak az Atya ígéretére vártak, hogy a fenséges munkát megkezdhessék. A feltámadott Krisztus, kit egykor megdicsőülve hárman láttak, megmagyarázta nekik az Írásokat, hogy gerjedezett az ő szivök (Luk. 24, 32); szivökbe véste a nagy igazságot, hogy a Krisztusnak szenvedni s azután kellett bemenni az ő dicsőségébe, elszakította szíveiket a bűnös nemzetségtől, hogy majd a Szent Lélek annyira erősítse meg őket, hogy ezt másoknak is prédikálhassák (Csel. 2, 40). Dicső, fenséges, csodálatos eredményei lettek a Krisztus feltámadásának az első tanítványokra. Vájjon lettek e mi reánk is? * * * Kibontakozott-e a mi lelkünk teljesen a hitetlenségből? Eldobtuk-e a földi s emberi gondolatokat, a melyeknél az Isten gondolatai sokkal magasabbak? (Ézs. 55). Áldjuk-e az Isten jóságát, hogy mi az ótestamentomi, a Krisztus felmagasztalására vonatkozó fenséges jövendöléseket beteljesedve látjuk magunk előtt s hogy a Nagy-Péntek éjszakájának rettenetes eseményét a Krisztus feltámadása által reánk vetett sugarak által látjuk megvilágosítva? Ha a tanítványok gyenge hitéről olvasunk, örvendünk — és hogy mivel a bizonyságoknak oly serege áll előttünk, (Zsid. 12, 1) felemelhetjük tekintetünket hitünk elkezdőjére s bevégzőjére, a Jézusra? Ha még mindez meg nem — vagy nem oly nagy mértékben történt meg, mint kellett volna, a mostani Húsvét alkalmával hirdetni kell nagy buzgósággal a megfeszített s feltámadott Krisztust. Nekünk nem az a feladatunk, hogy okoskodjunk s vitatkozzunk a Krisztus feltámadása fölött, hanem az, hogy az ő feltámadásának igazsága által igyekezzünk új életet kelteni. Hadd folyjon új, megujjúlt vér az erekben. Hadd folyjanak megelevenítő nedvek az emberiség testében, melyek Isten segedelmével támaszszák fel a Krisztust lelkileg mi nálunk. A hol a Krisztus feltámadásáról csak beszélnek, még ha azt mondják is az emberek, hogy elhiszik azt és krisztusi, megujjúlt élet nem mutatkozik, ott a Krisztus feltámadásában való hit nem igazi. Ha hiszünk a Krisztus feltámadásában igazán, akkor meg kell halnunk a bűnöknek, a földi érdekekért való életnek s fel kell támadnunk uj életre, hogy hitünk az Isten Szent Lelke által ihletett Írásokban kijelentett igazságokban mindig szilárdabb, szeretetünk mindig erőteljesebb, reménységünk mindig mennyeibb legyen, hogy éljünk nem mi, hanem éljen bennünk a Krisztus s a mely életet most élünk, az Isten Fiában való hit által éljük azt, ki szeretett minket s önmagát adá érettünk halálra (Gal. 2, 20). Szabó Aladár. Egyházunk és a tudományos élet. — Az akad. tankönyv-kérdés vita alkalmából. — I. Érzem és tudom, hogy mikor theologiai akadémiánk érdekeinek s — mint a jelen esetben — jó hírnevének védelmezéséről van szó, tulajdonkép nem nekem kellene első sorban szót emelnem. De távol a jog — akarom mondani — a kötelesség-bitorlás szándékától, tollat fogok, mert ugy tartom, hogy minden vád, mely a nyilvánosság színe előtt akadémiánkat éri, — lényegileg vád annak egyes tanárai ellen is s mert meggyőződésem hogy a jelen esetben a kényelmes hallgatás sokak felfogása szerint a vádat csak súlyosbítani fogná. E meggyőződés és az a körülmény, hogy immár havak*) óta várok a jobb feleletre, legyen tehát jogczímem, amidőn az intézetünk ellen emelt vádra s azzal kapcsolatban egy s más egyházi s tudományos életünk körébe vágó jelenségre nézve elmondom szerény véleményemet. Bizony rossz jel, ha a theol. akadémiát már is vádolni kell. Rossz Önmagában véve, de jó lehet következményében. Mert ez a jel nemcsak arra mutat, hogy a felsőbb tanítás terén baj van még mindig, hanem — s ez ép a nyereség *) Jelen czikkem idestova már 3 hava hogy fiókomban hever. M. E.