Evangélikus Egyház és Iskola 1884.

Tematikus tartalom - Cikkek - Nemcsak kenyérrel. Farkas G

Pozsony, 1884. évi januárius 26. EVANGELIKUS EGYHÁZ ÉS ISKOLA. Előfizetési ár: Egész évre . 6 frt — kr. félévre . . . 3 „ — „ negyedévre . 1 „ 50 „ Egy szám ára: 12 kr. o. é. JA EGJELEN HETENKÉNT EGYSZER. s3>á383<S5 Szerkesztő- 8 kiadó-hivatal: Pozsony, Konventutcza 6. sz. Felelős szerkesztő : TRSZTYÉNSZZY FERENCZ. Hirdetés ára : Négyhasábos pelit sorként egyszer közölve 7 kr., többször közölve 5 kr. Bélvegdij : külön 30 kr. Tartalom : Nem csak kenyérrel . . . (Farkas Gejza). — Quousque tandem . . . ? (Guggenberger) — „A Vasárnap" félévi folyama. (Endreffy János). A Mohamedánusok. (Láng Adolf). — Belföld. - Külföld. — Vegyesek. Nem csak kenyérrel . . . Egy józan életelvet tett le e szavaival az Idvezítő; egy alapkövet, melyen — a megelégedés egyszerű bár — de biztos enyhhelyet nyújtó épülete épül. Nem csak kenyérrel . . . Abban a korban, midó'n a mindennapi kenyér, az anyag, a vagyon, egyesek kezébe gyűlt, mikor — a ki egy félvilágot meg tudott hódítani vagy rettegtetni s annak kincseit harczi zsákmányul magával seperni, istenítteték; akkor a világ elbizakodottjaihoz mintegy figyelmeztetó'leg, de egyszersmind elég szigorral is elhangzott a merész szó: nem csak kenyérrel . . . Egy egész világot, az idvezülés földi javakba való helyezését, tette e szó tönkre; s az alvilágot, a kapzsiság, fukarság. telhetetlenség, uzsora démonjaival maga ellen ingerelte. A nép pedig, a jámbor természetű nép — hordozta az ínségnek jármát. A rabszolgaság a dicsó' római birodalomban virágzott. Kliensek koptatták az „urak" lépcsőit, de nem ám olyan mai forma kliensek, kik verejtékkel megtömött zacskóikat jönnek a sovány szolgálatokért kiüríteni, hanem olyan igazi esedezők, kiknek látására megeshetett az emberek szíve, — hiszen nem emberi, de oly állatok szerepére valának azok kárhoztatva, kik farkcsóválva lesik urok asztaláról a hulladékot; kiknek a jó pártfogó asztaláról kenyér és óh boldogság csak kimondani is — sajt is kellett. — És akkor, elébb csak mint egy lebke fuvallat; majd egy mindig erősebb hang járta be a nyomorultak hajlékát, szívét, „és kiált felszóval, mint mikor az oroszlán ordit, hogy mikor kiáltott volna a hét menydörgések is megszólamlának", és a dörgés után jótékony harmat hullott az égből, melytől a lebilincselt emberi lélek ezreinek elrozsdásult lánczain a rozsda felengedett. A láncz a kenyér sovárgása vala — harmat az evangyéliom vigasztalása: nem csak kenyérrel . . . A világ ábrazata az időben nagyon nagyon megváltozott. A jólléttől túlhízott arczok görcsös rángatódzásba esnek vala; a fénylő homlokra a megütközés redői ölének. A dőzsölésben versenyző — s pálmáért esengő szív megdöbbent, a nevetés megfagyott az ajkon, és az arcz olyan torzul maradt ámulatában. Úgy van-e hát? Hisz bölcsek mindig voltak, a kik valami bölcseség-féléről tanítottak, de azok inkább bolondoknak látszának lenni, ki adott volna azok szavára? s íme, most egy „názáret-ből való

4 arczul meri ütni a világ minden gyönyörét, felajánló szemtelenségét, mondván : nem csak kenyérrel . . . Es ez a szó olyan meggyőző, olyan meggyőzhetlen. Azután pedig sötét penészes lakásaikból, ijesztő alakok vánszorogtak elő. Halvány orczáik, beesett szemeik, kiaszott száraz tagjaik — bár nyelvok le volt bilincselve — s torkukra hang már nem jöhetett — mégis hangosan beszélték: „szánjatok meg minket, ti félistenek, ti, kik a jólétben fürödtök, mert mi igen igen sokat szenvedénk.

14 S ezek a félig meztelen, rongyos, beesett szemű és kiaszott arczú alakok lassan lassan átváltoztak. A szenvedésnek nyomai eltünének, a szemekben egy nem ismert tűz gyulladt ki és villant fel, az arczon a mosolynak angyala röpkedett, a szív pedig, az a sokat szenvedett, sokat sanyargatott szív — mintha álmából ébredett volna — repesett örömében. Uj ég és uj föld tárult fel előttök! Nem minden hát az a nyomorult göröngy?! van hát valami nemesebb is, a mi azt a mindennapi kenyeret, a gondot, sopánkodást feledteti, — sőt meg is veti!? Egy nehéz követ gördített le annyi sok szenvedő szívről ama szó: nem csak kenyérrel . . . És az a szó olyan vigasztaló, olyan kimondhatatlan édes vala ^ S az óta a világ két táborra oszlott. S mindkét fél abban helyezi dicsőségét, hogy saját zászlóját az ellentáboré felé emelje. Az egyiken nehéz kivarrott aranyos szalagok lógnak, nehéz súlyát a szél nem bírja ingatni, hogyne! hisz milliók vállai roskadoznak alatta; a másik, alig látható, s a festő legfinomabb ecsetével mintegy csak rá van lehelve egy emberi szív, háttérben a művész maga. Egyik felett ott lebeg sötét nehézkes nyomasztu tekintetével az alvilág fejedelme, - a másikon, a kép hatterében, mikor a szél a zászlót kibontja, „az Urat lehet felismerni.