Evangélikus Egyház és Iskola 1884.

Tematikus tartalom - BELFÖLD - Tiszai egyh. kerület

•288 Vandrák András jubilált tanár érdemei jegyzőkönyvi­leg megörökíttettek. Vallásügyminiszternek keresztelések s anyakönyvezés tárgyában kibocsátott rendelete örömmel fogadtatott. A népiskolai vallástanítás terveül az eperjesi javaslat fogadtatott el. Az eperjesi collegium szövetkezetében működő tanitó képezde külön nem kéregethet. A ker. theol. intézetnek negyedik évi tanfolyama meg­nyittatik. Bancsó Antal közsajnálatra leköszönt és Sopronba távozott tanár helyére Molír Gyula brassói lelkész válasz­tatott, negyedik tanárul pedig ideiglenes minőségben Mayer Endre papjelölt alkalmaztatott. Az eperjesi collegium igénye, hogy t. i. a kerületi gyűlésen legyen neki is egy esperesség szavazatával felérő szavazat-joga — nem fogadtatott el. Végül, a miről tulajdonkép elől kellett volna megem­lékeznünk felemlítjük Péchy kerületi felügyelőnek megnyitó beszédét és Czékus superintendens évi jelentését. Péchy rokonszenves módon tartotta megnyitóját. Gon­dolatköre a gymn. törvény körében mozgott, hangsúlyozván annak összeegyeztetését autonómiánkkal; kiterjedt az to­vábbá a rendezetre és utasításokra, melyek megállapodása és életbe léptetése egyházkerületünk körében új életet támasztani van hivatva. Két örvendetes eseményt emlit fel: Czékus superintendens 25 éves jubileumát és a Sajó­gömöri gymnasiumnak polgári iskolává változását a Szent­iványi Miklós és József testvérek ismert és dicsért 55 ezer forint értékű áldozatával. Felmelegedett meggyőződéssel szól a „nőnevelés" felkarolásáról: „Lelkes, buzgó anyák nevelése nélkül enyeszni fog az egyházias közszellem." A prot. nőnÖveldék oly anyák képzésére, illetőleg az egyházias­ságnak a fogékony női lelkekbe beoltására nyertek hiva­tást. — A kerület osztatlan tetszéssel fogadta e kitűnő elnök ezen beszédét s Czékus superintendens indítványára bizottságot küldött ki e tárgyban. Czékus superintendens nagy terjedelmű és részletekre ható évi jelentéséből közöljük a következőket. Egyházlátogatást végzett a Sáros-zempléni esperesség néhány egyházában. Intézkedései az anyakönyvek veze­tésére, isteni tiszteletekre és a többi egyházias cselekmé­nyekre, iskoláztatásra nézve, továbbá az egyház közigazga­tása körül, lelkészek és tanítók vocatoriális illetékére, szám­adások vezetésére és vagyonkezelésre, temetőkre és épü­letekre vonatkozólag részletesen előadvák. Mesterre vall a körültekintő figyelem, szigorral párosult meleg egyházsze­retet ; főpásztor atyára a példáját ritkító életáldozat, melyet ezen egyházlátogatásnál is hozott s a hosszú jelentés kez­dete és vége, melyet idézünk a következőkben: „A meglátogatott anya- és leány-egyházak vallás­erkölcsi és közigazgatási életéből, úgyszintén háztartásuk köréből nyert tapasztalatok jó részben megnyugtatásúl, egyes kivételektől eltekintve pedig megelégedésemre szol­gáltak. Népünk egyházszeretete és buzgalma vallásosság gyakorlásában, józan életben, egyházias czélokra jókedvű adakozásban nyilvánúl; gyengítő erő a divatba jött kiván­dorlás ugyan, ámde még nem vált veszedelmessé; — czé­géres bűnösök, vadházasságok, törvénytelen gyermekek száma csekély; — békés munkás nép lakja az egyházakat, mely nép kegyelettel ápolja még a szent otthont, egyháza emlékeit ép úgy, miként szeretettel csüng egyháza jobb sorsán. A felügyelők jó példával járnak elől, egyházunknak, s együtt népünk igaz javának lelkes munkásai. — A lel­készek megélhetéssel, külviszonyokkal küzdelem daczára is éber hűséggel és munkás áldozattal állanak és munkálkod­nak őrhelyeiken, — kivánt mert áldásthozó egyetértésben élnek népünkkel. — A tanítók egyházunk igényeihez mért módon teljesítik kötelességeiket, s még azoknál is, kiknek ez nem szakpályájuk, utóbbiak száma pedig aránylag nagy, megvan az igyekezet: megfelelni akarni hivatásuknak. A gondnokok és presbyterek a bizalomnak megfelelőleg tesznek egyházaiknak jó szolgálatokat. Egy lelkészt és tanítót ki­véve a többi iránt elismeréssel tartozom s annak imént kifejezést adni kötelességemnek ismerem." * „Dicsérőleg ki kell emelnem továbbá: Bárt fa és Kis­Szeben városok tanácsát, mely évenkénti segélyzés által s időnként előforduló építkezéseknél elismerésre méltó szol­gálatot tesz az ottani egyházaknak, — a sok közül kivált a n.-i.-vágási egyház lelkes felügyelőjét Desseicffy Lajost azért, mert egyháza 20 éves életsorsát „Emlekkönyvbe u irta meg; — a kis-szebeni tót egyházat azért, mert alap­tőkéjét az utóbbi egyházlátogatás ideje óta 5000 forinttal nevelte, n.-i.-vágási egyházat, mert ott a kötvényeket ki­fogástalan rendben találtam; — Orkutát, hol a tanító jö­vedelme földek vásárlása által szaporíttatott stb. ..." Egyházlátogatásról szóló ezen hosszú jelentését rövi­den a következőkben fejezi be . . . „ismételve adok kifeje­zést meggyőződésemnek és óhajomnak. Meggyőződésem ma is az, hogy az antonom szabadság rend és szigorú ellen­őrzés nélkül örvénye a senyvedésnek, sőt pusztulásnak ; hogy csak ott kevesbednek a bajok fogynak a hiányok, hol az elöljárók erős akarattal, a hatóság pedig erős kézzel veszik élét a bajnak s okszerű háztartásra ép úgy, mint a valláserkölcsi élet ápolására melegen gondolnak. Óhajom ma sem lehet egyéb, mint hogy a meglátogatott egyházak elöljárói vegyék jóakaratú tanácsaimat s kötelességszerű intézkedésemet sziveikre s intézkedjenek az észlelt hiányok elenyesztetésére jóakaratúlag közre, a VI. szab. kir. városok és sáros-zempléni esperességek elnökségei pedig, illetőleg azok közgyűlései szerezzenek érvényt intézkedéseimnek s számoljanak be eljárásuk eredményével mielőbb. A tényezők hit- és munkaereje és újra szervezkedé­sünk záloga lesz közegyházunk ezen munkamezején is, hi­tem szerint, egy jobb jövőnek. Adja Isten! Nevezetesebb mozzanatok: Huszonnyolcz házas pár kapott rokonsági és sógorsági fok alól királyi felmentvényt, azok közül 14 díjmentesen, 14 pedig 320 frt díj fizetés mellett. Négy papjelölt szenteltetett fel: Trompler Ernő Topportzra, Ivargh Mátyás Nyíregyházára, Chotvács Pál Iglóra és Bencze Sámuel Rozsnyóra segédlelkészül. — Zsedényi-féle 100-100 forintban 10 tanító részesíttetett: Mráz Károly Nyíregyházán, Fiedler Sándor Tályán, Jurin Samu Jolsván, Prunyi Ede Chisnyón, Fillo Lajos Tót-Hegy ­megen, Nicsek Mátyás Bussotzon, Chodász János Poprádon, Szekcsik Pál Bárlfán, Gyurgyovics András Csákányban, Schrantz Theophil Merényben. — Dr. Luther Márton nagy reformátorunk négyszázados évfordulója kerületünk összes egyházai és tanintézetei körében kegyeletes és emlékzésre méltó módon megünnepeltetett, többféle czélokra tett alapít­ványok által megörökíttetett: „Reformáczió szallem leng a

Next

/
Oldalképek
Tartalom