Evangélikus Egyház és Iskola 1884.
Tematikus tartalom - VEGYESEK - Luther-társaság tagjaiul jelentkeztek
4' Az aacheni evang. gyülekezet képviselői egyhangúlag egy új evang. templom építését határozták el. Az építés költségeit — a telket nem kell megvenni — évenkénti 10,000 márknyi adóval akarják fedezni. Az adókötelesek két legalsóbb rétegének kizárásával, az állami adóhoz csatolandó pótlék ll°/ 0-ról 22°/ 0-ra emeltetik. Az evang. gyülekezetnek igen tehetős tagjai vannak, a kik valószínűleg önkénytes adakozásokkal is hozzá fognak járulni a szándék kiviteléhez. A brandenburgi három egyesült gyülekezet képviselőtestülete az egyházi adó kivetését határozta el, még pedig ll°/ 0-kal az osztály- és jövedelmi adótól, de úgy hogy a két legalsóbb réteg ment legyen ezen adótól. Ezzel szemben a templomban végzett keresztelések és esketések, valamint harmadosztályú temetések után járó palástdíjak, úrvacsorai offertoriumok és perzselyek eltöröltetnének. Azonkívül jelenleg az egyházi pénztárt terhelő zsinati költségek és nyugdíj-járulékok az adóból lesznek fedezendők. A iveimari nayyherczeg dr. Lipsius Rifchárd Adalbert jénai rendes tanárt és egyháztanácsost titkos egyháztanácsosnak nevezte ki. — Dr. Schenkel, heidelbergi tanár, az ev. lelkészi seminarium igazgatóságáról lemondott s helyébe dr. Baxsermann tanár hivatott meg. A szász-meiningai herczegségben jelenleg 46 lelkészi állomás van üresedésben. A többi thüringiai államokban hasonló hiány érezhető. A ivürttembergi segélyzöegylet, melynek czélja lutheránus theol. tanulókat Ausztriából és más országokból támogatni, az 1883. évben is folytatta csendes működését. Ez évben 7 ifjú nyert segélyt, még pedig 1 Felső-Ausztriából, 3 Csehországból, 2 Magyarországból és 1 Sziléziából. Három folyamodót anyagi eszközök hiányában későbbi időkre kellett utalni. Az egylet szegény jövedelme eddig nem engedte 300 márknál nagyobb segélyben részesíteni a folyamadókat, miért is ezek kénytelenek voltak más helyütt is támogatást keresni. A szász tartomány consistoriuma már 1882. év márczius havában felhívást bocsátott ki egy Luther-alap gyűjtésére, melynek jövedelméből tartománybeli lelkészek árvaleányai nyernének segélyt. A gyűjtött alapok bevételeiből, melyeknek szaporítása azonban új adakozások által még várható, már ez évi april hava l-jétől fogva 500 márknyi összeg áll rendelkezésre és a consistorium ezen összeget 50 márknyi részletekben fogja kiosztani. A drezdai második kamra valamennyi pártbeli képviselői — a socialdemokraták kivételével — a kormányt arra kérték fel, hogy lehetőleg még a jelen országgyűlés elé terjeszszen be oly törvényjavaslatot, melynek értelmében oly személyek, kik szándékosan vagy rendetlen életmód és efélék következtében oly helyzetbe jutottak, hogy köztartozásaikat le nem róvhatják, a korcsma és tánez helyek látogatására vonatkozó tilalom alá essenek. A tiz porosz egyetemen (Berlin, Breslau, Bonn, Göttingen, Greifswald. Halle, Kiel. Königsberg, Marburg, Münster) a téli szemeszterre beíratott 12.768 hallgató. Az evang. theologusok száma a 9 egyetemen (a münsteri akadémia kivételével) 1932; ezek közül Halléban 538 és Berlinben 530 van. — Róm. kath. theologusok száma 335. Az egyes egyetemeken a hallgatók következő számmal vannak: Berlin 4635, Halle 1544, Breslau 1479, Göttingen 1064, Bonn 1037, Königsberg 909, Greifswald 725, Marburg 720 Kiel 375, Münster 280. A bajor képviselőház január 16-án tartott ülésében Gabler indítványa, melynél fogva a postai hivatalos órák eddig vasárnapokra és ünnepekre behozott megszorítása nemcsak valamennyi keresztyén felekezet közös ünnepnapjaira, hanem egyes felekezetek külön ünnepeire is oly helyeken, a hol ezen felekezetek túlsúlyban vannak, kiterjesztessék, és hogy azonkívül a postánál alkalmazottaknak, kiknek felekezete szolgálatuk helyén nem a túlnyomó, a szolgálati időre vonatkozó fentebbi felmentvény lehetőleg megadassék, — azon megtoldással elfogadtatott, hogy a vasárnapi postaszolgálatot, négy órára megszoríttassék. — A királyi államminiszter oda nyilatkozott, hogy ezen új megszorítás ellen nincs kifogása. Svájcz. — A zürichi 1883-ik év nyarán tartott országos kiállításon egy biblia-kioszkot állítottak, melynek költségeit a svájczi német és franczia biblia-társulatok fedezték. Az összes jövedelem 12,400 frankot tett. A most megjelent értesítés szerint elkelt e kioszkból 294 biblia, 1291 új testamentom (500 ajándékban), 435 zsoltár, 70,996 evangyéliom ^69,524 ajándékban). — A számadás hiány nélkül lett befejezve. Angolország. — A folyó év decz 31-ke Wiclif halálának 500-ik évfordulója lesz, melyet Angolországban a Luther-ünnepélyekhez hasonló fénynyel készülnek megtartani. — E végből a londoni Luther-bizottság, a Wiclif-társaság és más kiváló vallásos társulatok tagjaiból egv Wiclif-bizottság alakúit. Egyelőre máj. 21-kére egy általános ünnepi gyűlést hívnak össze, melyből Angolország protestáns lelkészeit felhívnák, hogy 1884. decz. 25-31-ig alkalmi beszédekben tárgyalják a reformáczió nagy előhírnökének életét, küzdelmeit és hatását. — Spanyolország. — Az új spanyol minisztérium Canovas del Castilló vezetése alatt törekvésének czéljáúl a szabadság fentartása mellet a rend biztosítását és a monarchia megszilárdítását jelezte. Az egyetem- és tanügyre lényeges változások várnak. Oroszország. — A warsói hivatalos lap legújabb száma megerősíti, hogy új év óta osztrák-magyar zsidóknak a letelepedés Oroszországban el van tiltva. A már letelepedtek kötelesek, vagy az orosz állampolgárságért folyamodni, vagy kénytelenek Oroszországot elhagyni, miről már osztrák-magyar kormány értesítve is van. M TT« P V T? d T? V V jii U A O aV, — A Luther - tarsaság czéljaira befolyt adomanyok (5. kimutatás): , Dr. Jeszenszky Pál . .... ... . . 3 frt - kr. Ot kimuta tás 207 „ oa Összeg 210 frt. kr. Ez összeg takarékpénztárban van a társasag czimén es javára betéve. — Mate ev. XIII, 31, 32. — Luther-társaság tagjaiul jelentkeztek: 111. dr. Jeszenszky Pál. p. t. 112. Alitisz István, p. t., 113. özvegy Javornyik Mária, p t. -- Ö Felsege o fóthi egyház- és iskda-cpdésére 1W irtot legkegyelmesebben ajándékozni méltóztatott. _ a zolyomi evang. esperesség folyó hó 7-én tartotta rendkívüli kyzgyiilését Beszterczebányán. az