Evangélikus Egyház és Iskola 1884.

Tematikus tartalom - Cikkek - Ünnep után. Ritter J

6. szám. Pozsony, 1884. évi február 9. EVANGÉLIKUS E&YHAZ ÉS ISKOLA, f ) Előfizetési ár: Egész évre 6 frt — kr. félévre . . 3 n — n negyedévre I „ 50 „ Egy szám ára : 12 kr. 0. é. V J /VIEGJELEN HETENKÉNT EGYSZER. Szerkesztő- 3 kiadó-hivatal: Pozsony, Konventutcza 6. 3z. Felelős szerkesztő : TRSZTYÉNSZKY FERENCZ. Hirdetés ára : Négyhasábos pelit sorként egyszer közölve 7 kr., többször közölve 5 kr. Bélyegdij : külön 30 kr. Tartalom: Ünnep után. (K. I.) — Hogy lehet az erkölcsi bajokat legbiztosabban megorvosolni? (Sincerus). — Az egyetemes középiskolai bizottság javaslatai. — Belföld. Külföld. — Vegyesek. Ünnep után. (Hétköznapi reflexiók.) I. Egyházunk ezen évszaki ünnepes napjai elmúltak. A keresztyénség eszméje, mely ünnepei isteni gondolataiban szárnycsattogva magasabb regiókban járt, és merész emelkedéssel a hitvilág szem nem látta, fül nem hallotta végére mehetetlen és kibeszélhetetlen magasságait és mélységeit méregette, ilyenkor „ünnep után" meglassudott menetekben ismét e földön jár, és a reális világ keresztül-kasul járó útain, ennek rögei közt elmerengve keresi azokat a gondolatokat és igazságokat, melyeket ott fenn ünneplésében látott, és melyeket mégis itt alant feledni nem tud. Valók e azok, vagy csak a vallásos lélek ünnepi látásai, csak álomképek, melyek ünnep után a hétköznapiság hideg reflexiói előtt, mint ködfelhők szétfoszlanak, elpárolognak? „Ünnep után." Még azok közt is, kikre nézve e szónak „ünnep" még valami fenségesebb és magasztosabb jelentősége van, találkozik elég oly ember, kinek e czikk elejére írt szó „ünnep után" semmi egyebet nem jelent, mint azt, hogy a nyüzsgő élet fekete betűs köznapjai sorából kiemelkedő egy vagy két napja, melyeket a szokás kirivó betűkkel írt be a naptárba, ezek a napok ismét elmúltak. Örömei lezajlottak, énekei elhangzottak, harangjai utolsót kongtak, az oltár tüze kihamvadt, az áhítat lámpái kialudtak, a pap áment mondott, az egyházfi az ajtó csikorgásától viszhangzó üres templomot bezárta, az ünneplő sereg szép hosszú sorban hazatakarodott, és szegre akasztva ünnepi köntösét azt mondja: szép volt — elmúlt! Elmúlt egy hétre, egy évre — egy századra! Most már kezdődik az élet, a reális világ, a hétköznap — ünnep után. De sok szép ünneplésünk múlik el így — jeltelenül, nyom nélkül — mint az afrikai misszionárius útja a pusztában, melyet a szél nyomban eltakart. Mint az az áldástalan felhő, mely villámot szórva, csattogva — menydörögve iramodott végig a láthatáron a gyenge szívűeket rettentve, a magukat erőseknek hívőket gyönyörködtetve, hanem — egy csepp harmatot nem ejtett a szomjú földre, melyet az eltikkadt életerők kelyhükbe zárva eltennének, frissitőül enyhítőül a hétköznapokra. Azok a szemet-fület elbájoló, azok a szívet-lelket elandalító pompás isteni tiszteletek, remekbe írt cantaték, zsolozsmák, egetverdeső szép szónoklatok és imák, mik milliók szívét áhítattal és szent ihlettel tölték be — mind-mind elmúltak, mint a szivárvány, mely pompás színjátékával egy kis ideig tetszett, és azután — egy kis szél fuvallatára elenyészett. De más is a világ és az ember — ünnepen és aztán hétköznap. Ünnep után. Hanem aztán — ki is zsákmányolja ezt a mi: I n idealizmust tagadó világelvűség, és anyagelvüség az egyház, a vallás — a keresztyénség rovására. íme — nincs vallás! íme — az a szent felhő, mivel a vallás az oltár puszta kövét körülveszi — csak füst és pára. Azt mondják csak szent palást az. melyre gyönyörű, a lelket — szívet mámorba ejtő képekkel himet vart vagy a költészet jótékony géniusza azért, hogy a durva anyagvilágot, a rideg valót eltakarja; vagy a tartuffí képmutatás és szenteskedés azért, hogy a rút önzést és bűnt túlvilági fényével és zománczával vegye körül; vagy — a hatalom furfangja azért, hogy az emberi kebelben, és a társadalom méhében szunyadó vadállati szenvedélyeket az oltár nimbusával elbűvölje, lekötve tartsa. Mondják, hogy amit a jobbak és nemesbek az emberi lélek magasbra vágyó gerjedelmeinek. Istent kereső, örökigazságot szomjázó soha nem pihenő ösztöneinek neveznek, hogy a mit a szív és lélek a vallás és hit e világontúli örömeiről békéjéről beszél, hogy mindez csak . . . öncsalódás, amit az önző reményektől és földies képzetektől izzott anyagatomok, az irritált és mozgásba hozott agy- és idegrendszer, a beteges fantazia camera obscuráján át rajzolt oda hamar elmúló képekben az égre. Azt mondják — és ez korunknak majdnem egyedüli .logmájáva lett - a vallás az ember subjectiv állapotának csak mintegy reflex fénye, valódi lét, tartalom és reáhtás nélkül. .. És — ha ezt csak az utczán mondanák, az a rovidlátásu, hétköznapi ész, mely a dolgokat csak a felszínes tünemények szerint Ítéli meg, és melynek látkore haza