Evangélikus Egyház és Iskola 1884.

Tematikus tartalom - ISKOLAÜGY - Vallásokt. az állami középiskolákban

•410 készültsége mindkettőnek, ellenkezőleg nincs, a legjobb tankönyv mellet sem. Azután meg jól distingváljunk: Ha már egyszer szükség van a theologián tankönyvre; erre előbb van szükség a theologiai tanintézeten, mint theol. akadémián. — Mert szerintem a theol. tanintézet nem az által promoveáltatik theologiai akadémiává — mint azt tán sokan hiszik, — hogy itt avagy amott a 2 évi kursust 4 évi tanfolyamra kibővítjük. Hanem theol. akadémiává lesz a theol. tanintézet első sorban az által, hogy az előadásokon az egyes tantárgyak tananyaga kritikailag dolgoztatik föl. A tantárgyra vonatkozó sokféle tudományos, és a legtöbbször ellentétes nézetek bőven kifejtetnek és megismertetnek. — Azért önként következik, hogy az akadémián a tanszabadság divik; önként következik, hogy nem az egyes tudományok összes tananyaga adatik elő, de azoknak egyes részei a legapróbb részletekig kommentáltatnak, s benne az ifjak iskoláztatnak. Míg az úgynevezett pusztán theol. tanintézeteken, tehát melyek akadémiai jelleggel nem bírnak, a tantárgyak inkább históriai egymásutánban, (az egész tantárgy) egyházszervezetileg elfogadott és kanonizált alakban taníttatnak. Másik elengedhetlen kelléke, mi már a föntebbiekből is következik — az akadémiának, mi megkülönbözteti az egyszerű theologiai tanintézettől: a parallel tanszékek és a gyakorló semmináriumok fölállítása minden előadott tantárgyakra nézve. En tehát ha mindjárt szükségét látnám is a tankönyvnek a theologián; első sorban a theologiai tanintézetekről mint ilyenekről gondoskodnám, nem pedig a theol. akadémiáról. De továbbá akár lesz tankönyv kézirat helyett, akár nem, ezt a hiányt okul nem fogadhatom el, ha ifjaink még is nem kellő készültséggel lépnek ki az akadémiából. Bognár Enclre. Vallásoktatás az állami iskolákban. i. Az állam közegei folytonosan zaklatnak bennünket tanügyünk rendezetlensége s iskoláink hiányai miatt. Ha a tanterem egy-két cm-rel alacsonyabb, az ablak kisebb, vagy néhány tanulóval több jár egy osztályba, a mint azt a törvény ide vágó §§-ai rendelik, azonnal kész a vádirat, s útnak indíttatik az alispáni hivatalhoz, vagy pedig egyenesen a közoktatásügyi magas minisztériumhoz. A honnan aztán kis vártatva érkezik is az egyházi elöljárósághoz amolyan ultimatum-féle leirat, a melyben kérdés tétetik : hajlandó-é az egyházközség iskolájában tapasztalt hiányokat megszüntetni, s iskoláját a kor s a törvény követelményeinek megfelelően rendezni? mert különben stb. Az ilyen esetekre vonatkozólag nagyon helyesen megjegyzi a bányakerületi ez évi püspöki jelentés, hogy „némely tanfelügyelő nagyon is a törvény betűjéhez ragaszkodik." Mintha csak az volna a hivatása, hogy mennél több felekezeti iskolának megásva sírját, azok romjain aztán annál több községi, állami iskolát emelhessen. Pedig ha hivatásának magoslatára emelkednék, be kellene látnia, hogy legfőbb kötelessége az állami, az úgynevezett felekezetnélkdli iskolák rendezése, és csak azután, ha ezt megi tette, siessen a felekezeti iskolák támogatására: ne kívánja romlásukat, hanem javukat munkálja. Persze, hogy gáncsolni könnyebb, mint építeni: ezt nem csak akarni, de tudni is kell. Az állami és községi iskolák legnagyobb hibája, hogy mást ne említsek, a felekezetnélküliség. E mellett a felekezeti iskolák minden hiányai eltörpülnek, elenyésznek; mert örökké igaz marad ama latin példaszó : si Christum diseis, satis est si cetera nescis; et si Christum nescis nihil est, quod cetera diseis. Hogy mily nagy baj az a felekezetnélküliség, azt minden beszédnél fényesebben illustrálja a két eset, a mely Budapesten esett meg. Az egyik a következő: A főváros iskoláiban, mint általában minden felekezetnélküli iskolában, nem volt szokásban az imádkozás, sem tanítás előtt, sem tanítás után. Tapasztaltatván azonban, hogy ez iskolákban ijesztő mérvben terjed „a vallástalanság és az erkölcsök elvadulásaazért a fővárosi iskolaszék, az összes felekezetek lelkészeinek helyeslésével „felekezetnélküli imádságokat" hozott javaslatba, a melyek egyike tanítás előtt, a másika tanítás után mondatik el a gyermekek által. Ehhez úgy hiszem nem kell kommentár. — A másik eset, a melyről annak idején az összes fővárosi lapok megemlékeztek, mintegy megerősíti a fentehbi tapasztalatot. Az ismétlő-iskolába járó gyermekek, a tanóra alatt folytonosan zajongnak s egymással czivódnak és a tanár ő velük. Tanításról és tanulásról ott úgyszólván szó sem lehet; rendes előadás ott, egy tekintélyes fővárosi napilap megjegyzése szerint, csak rendőri fedezet mellett volna megtartható. Az iskolából hazatérőben az utczán, nemcsak egymás között veszekesznek és verekednek, hanem a járókelőket is háborgatják; sőt egy izben, s ez az az eset, a melyre ez úttal hivatkozom, — egy idősebb embert vadúl megtámadtak, s tettleg bántalmaztak. — Az első esetben az önbeismerés, a másodiknál különösen ezen utczai jelenet tesz tanúságot ezen iskolák növendékeinek vallástalanságáról és erkölcseik elvadulásáról. Amott imához, emitt rendőrhöz folyamodtak segítségért, nem tudom melyikhez bíznak jobban. Hogy mily nagy baj az a felekezetnélküliség, arról meggyőződhetik bár ki is, a ki az ev. egyetemes tanügyi nagybizottság ez évi jelentését figyelemmel átnézi. E bizottság szakszerűen foglalkozott e kérdéssel, s jelentésében feltárja a bajt előttünk egész nagyságában. Könnyebb felfogás czéljából e bajt három fokozatban állítja elénk: mindenek előtt azon eseteket veszi egybe, a hol a baj kisebb; azután áttér azokra, a hol a baj nagyobb-, s végül megemlékezik még azokról is, a hol a baj oly igen nagy. S minden egyes fokozatnál módokat keres, talál s ajánl, miként lehetne ez állami iskolák e nagy baján segíteni. A tanügyi nagy bizottság feladatát megoldotta, s javaslatát az egyetemes gyűlés változtatás nélkül elfogadta. A megoldás azon az alapon történt, hogy a vallástanítás az egyes egyházak belügye, tehát a vallástanításról nem az állam, hanem a felekezetek kötelesek gondoskodni, még az állami iskolákban is. Miután azonban én ez alapot sem helyesnek, sem méltányosnak el nem ismerem, nem tartom helyesuek az ez alapon történt megoldást sem. Hogy mily nagy baj egy iskolánál a felekezetnélküliség, azt tudom és hirdetem én is; hogy e nagy bajon segí-