Evangélikus Egyház és Iskola 1884.
Tematikus tartalom - BELFÖLD - Losonczi egyház 100-éves jubileuma
•407 folytathatta beszédjét) azt véli, legjobb volna hallgatással mellőzni. i Nem hiszi, «hogy egy országban is annyira kedvezőtlenek volnának e viszonyok mint épen hazájában. Berlinben egy helyen 50,000 emberre csak egy templom esik. New-Yorkban 200 templom áll a lakosságnak rendelkezésére, Berlinben csak 50. Berlinnek 1 millió lakossága közül csak 20,000 vesz részt az isteni tiszteletben, tehát 2%, mig Angolországban átlag 20°/ 0 látogatja a templomot. Hamburgban 400,000 lakos közül csak 5000 hallgatja Isten igéjét. A templom mulasztók között Németországban szabály, hogy vasárnap délelőtt dolgoznak és délután mulatnak. Eszaknémetországnak több kerületében hetenként 30 — 40 öngyilkos végzi ki magát. Falu helyen a viszonyok ép oly kedvezőtlenek. A munkás osztály oly nyomasztó viszonyok között s oly csekély munkabérért kénytelen mindennapi kenyerét keresni, hogy munkabérök felemelése czéljából kötelezve érzik magokat a munkások vasárnapon át is dolgozni. Egy esetben Szászországban a templomi hallgatóság 5 nőből s 1 férfiből állott Szokás volt ugyan e helyen vasárnap délutánonként felolvasásokat hallgatni Rénan „Jézus életé"-bői, mely felolvasások rendesen a papság ócsárlásával s piszkolódásával végződtek. A közép és felsőbb osztályokban az áltudomány terjeszkedik. Ennek oka a negativ kriticzizmus, mely a hívekben megrendítette a bibliában mint kijelentésben való hitet. Jöttek hozzá theologusok, kik előtte kijelentették, hogy nincsen bátorságuk a theologiai tudományokat tovább hallgatni. Nézete szerint az egyetemek a hitetlenség bölcsői. A gymnásiumi tanítók többségének ideálja inkább pogány mint keresztény a szélsőségig vitt darwinizmus és pantheizmus ugyan azokat az eredményeket szüli. Egyéb oka a közönynek, a családi ájtatosság hiánya, az életnek önzése, melynek vége a kétségbeesés; a befolyásos emberek rossz példájának káros hatása, a sajtónak ellenséges hangja, mely nyilvános eseményeket soha sem hoz kapcsolatba a vallással s ellenzéki szellemben ír; a vallásoktatásnak és az istentiszteletnek meddősége. A templomi hallgatóságról eleve feltételeztetik: hogy Keresztény; a megtérés hirdetése teljesen mellőztetik s a kereszténység csakis nevelési szempontból érvényesíttetik. Mind ennek daczára, nincsen ok kétségbeesni. Ott van Németországnak belmissiója, mely a keresztény élet ébresztését szorgalmazza; ott van az igehirdetés és a cura pastoralis. Főeszköznek tekintendő a laikusok prédikálása kapcsolatban a rendes lelkészettel. Említést tesz Moody, amerikai evangélistának, bámulatos eredményű tevékenységéről Londonban s az üdvsereg működéséről is dicsérőleg nyilatkozik. — A sikert azonban, melyet az üdvsereg eddig aratott, nem érzéki methodusának, hanem az evangyélmi elemnek tulajdonítja, mely prédikálásában található. Az angol egyházakon kivül más egyházak is szenteltek fel laikus prédikátorokat, így egy dán püspök 25 ilyen prédikátort ordinált. Közeledünk — végzi a szónok — az 1789 esztendőnek czentennáriumához, a forradalmak időszakához. Kétségtelen, hogy számtalan forradalmi erő kifog törni, de kell hogy a keresztyénség az 1889. évet más jellemű czentennariummá alakítsa s a nagy feladatnak üdvös megoldása az „Ev. Alliance u-ra vár. A Roskildba való kirándulás igen sikerült és élvezetes volt. Nem kevesebb mint 1000 tagja s barátja az egyletnek szállíttatott külön vonaton a kirándulás helyére. A vendégek ünnepi ruhában találták a várost, zászlókkal .és lobogókkal díszítve. A székesegyház remek épülete, tömve történelmi emlékekkel, művészeti remek mívekkel, kapuit nyitva tartá a vendégek előtt. Minden egyes ülőhely csakhamar elfoglaltatott s midőn elhangzott a zene, a főesperes választékos szavakban szólt a keresztyén uniónak áldásáról s melegen ajánlgatta az „Ev. Alliance" magasztos elveit. A közönség ezután csoportokra oszolva körülvezettetett a székesegyház nevezetességeinek megtekintésére, melyek között nem a utolsók a dán királyoknak sírboltjai, kiknek maradványai a székesegyház kápolnáiban el vannak helyezve. Ezen nevezetes látványosságok megtekintése után, a vendégek egy nyilvános kertben adandó közebédre hivattak meg. Ezt követte egy szabad ég alatt rögtönzött meeting, hol Tolstrup lelkész rövid szavakkal üdvözölte az egylet vendégeit. A dánok nevében dr. Kalkar felelt, az angolokéban az egyletnek titkára Arnolds, a francziákéban Pressensé és a többi nemzetiségiek nevében az ő illető képviselői. A nézőknek is kijutott a részök ezen demonstráczióból, ha annak nevezhető, egy evangelistikus beszéd tartatván nekik, s már leáldozó félben volt a nap, midőn az összes vendégek a székesegyházba visszatértek egy egyházi versenynek meghallgatására, mely a korál részekben kitűnően sikerültnek mondható. A vendégsereg ezután útra kelve, szerencsésen viszaérkezett a fővárosba. A szeptember 4-ki gyűlést megtisztelték jelenlétükkel a dán koronaherczeg a koronaherczegnővel az udvari hölgyek kamarásának kíséretében. Ez alkalommal Godet neuchateli tanár szólt „az új testamentomi könyvek alapjáról és hitetlenségéről". Igaz és authentikus-e az ujtestamentom 27 könyve ? Ha igen, akkor azok a mi hitelességünk. Ezen kérdés, úgy látszik, veszélyes helyzetbe hozza az egyházat s úgy tetszik, mintha ez által a kritika ingadozásának lenne kitéve. Kénytelen lesz-e az egyház a kritikának Ítélete szerint megállapítani az ő hitét? Nem. A kritikának Ítélete nem csalhatatlan; az minden tizedik évben változik. Strauss csodálkozását fejezte ki az iránt, hogy az ő kollegái ezen fontos tárgy megítélésében teljes részrehajlatlanságot vindikáltak magoknak. Ilyen fontos életkérdés megoldásával a tudományt megbízni, annyi volna, mint országunk határait egy oly szomszéd hatalomra bízni, mely eddig inkább ellenséges mint barátságos indulatú volt. Ezzel szóló áttér az evangyéliomokra. Feltűnő hasonlatosságot észlel közöttök. — Apostoli eredetöket — mondja a szóló — egyszerűségök bizonyítja, különösen szemben az u. n. apokryphus evangyéliomokkal. A négy evangyéliomnak egyike, nem számitható e kategóriába. János evangyélioma az ő személyes emlékezeteit tartalmazza s az egyház sohasem fogja elhitetni magával, hogy ezen evangyéliom egy csalónak a műve. A mi Pál apostol 13 levelét illeti, az egyház nem rendíthető meg azon meggyőződésében, hogy igaz szellemben irvák. A zsidókhoz irt levelet illetőleg, megjegyezi a szóló, hogy az egyház okosan cselekszik, ha ezen kérdést nein intézi el véglegesen. Bizonyos, hogy Pál barátjainak köréből származik s Luther nézete szerint egy másodrendű cánonba sorozandó. Ugyanilyen helyet kell, hogy adjunk János második és harmadik levelének valamint Péter ma-