Evangélikus Egyház és Iskola 1884.

Tematikus tartalom - Cikkek - Gusztáv-Adolf egylet 38-ik nagy gyűlése

3C 13 mek előterjesztése — és orvoslására. Az volt a küzdelem kora a külső létért. Ma a küzdelem korát éljük a belső létért. Itt tehát nem másokkal, de magunkkal jöhetünk ittott kollizióba. Miután így ez egy új aera, jus consventudinariumra nem hivatkozhatunk, hanem szükséges, hogy a demarcationalis vonal mielőbb meghúzassák az egyetem és kerületek illetékességi köre közt. Szerintem ezen változás idézte elő ujabb időben az egyetemen azt a szembeszökő ellenmondást, hogy vannak ügyek, melyek minden előleges tárgyalás nélkül a kerületeken, egyetemes határozattal eldöntetnek az egyetemen; viszont pedig vannak ügyek, melyek előbb a kerületekre lejebbeztetnek. Állítólag ha minden egyes visszatetsző eljárásunkat igazolni tudjuk praecedens példákkal, annál könnyebb lesz az egyetem rendezése. Csak a szokást kell nem pusztán szokásos, de irott törvény-erőre emelni. Mert ellenkezőleg megeshetik, hogy egy és ugyanazon tárgyban az egyetem minden tagja szokásos törvényekre hivatkozik, csakhogy oly szokásokra, melyeknek mindegyike ellenkező gyakorlatra tanít. Hol lesz itt a kivezető út? Hála Isten! elnökeink megtalálják! Mert lám Prónay br. az idei egyetemes gyűlésen is oly ügyesen vágta ketté az összebonyolított gordiusi csomót az anyakönyvek tárgyalásánál. De ez nem elég. Mindenkinek tudni kell már a priori úgy ímint a posteriori az enyim és a tied közti különbséget az egyetemes egyházi tanácskozásokban is Ez pedig csak úgy érthető el, ha az egyetem mielőbb szervezkedik. Különben el fog jőni az idő, — már is vettük némi szellőlegyintését, hogy a mi nem tetszenék egyik vagy másik kerületnek, az egyetem még is forszírozza a dolgot ( lásd supplicatió szüntetése államilag subvenczionált gymnasiumoknál, vagy bizonyos akadémiának nem coordinálása az egyetemes theol. akadémiával); — fenyegetve van egyházunk, hogy csak ennyi ok miatt is, a helyett hogy összeforrnánk az egyetemen, elválaszt az egyetem. A mi a másik észlelt tapasztalatát illeti Guggenberger barátomnak, hogy nincs bennünk, avagy kevés a társulati szellem, mit abból következtet, hogy nincs alkalom adva rá senki által, a hol az egyetemes gyűlés tagjai ismerkedésre összegyűlhetnének; — csak annyit jegyzek meg, hogy: a szellem talán nem hibázik, mindenki szeretné. — Csakhogy épen azokra, akik legjobban érzik ennek szükségét, s talán — sértés nélkül legyen mondva, — legnagyobb gyönyörűséget is találnának benne, értem a lelkészkarból megjelenteket, egy budapesti ismerkedési estély nagyon drága mulatság. Mert Budapesten a legolcsóbb ismerkedési estélyeket innen-onnan pro persona 10—16 frton alul nem is adják. Már pedig ily magas áron, azt gondolom, Guggenberger barátom sem kér belőle. Jó volna, ha volna. Ezt leginkább tudják, a kik nemcsak Budapesten fordulnak meg, de ellátogatnak a provincziális városokba is gyámintézeti gyűlésekre. Mily más itt és ott a találkozás! Budapesten hideg, rideg, csupa udvariasság. A provincziális városokban igazán úgy érzi magát az ember, mintha egy háznak volnánk mindnyájan örvendő tagjai. Azért nyugodjék meg Guggenberger barátom! Az utóbbiról csakugyan úgy áll, a mint maga mondotta, irta: „így van jól, a hogy van.« Bognár Endre. A Gusztáv-Adolf-egylet 38-ik nagygyűlése Wiesbadenban. — Eredeti tudósítás. — IV. De ezzel a második nap programmja még nem volt kimerítve. A népről is volt gondoskodva, hogy értesüljön a G.-A.-e. dolgairól s azért d. u. fél négyre Nero hegyre szabad gyülekezés volt hirdetve. A szabadban lévő vendéglői helyiség már 3 órakor zsúfolásig megtelt résztvevőkkel. Nem hiányzott ott sem az egyházi ének, melyben a nép részt vett. — Első szólalt fel Köhler helybeli lelkész. Szellemesen emlékezik meg azon római császárról, kinek nevéről e hegy neveztetik és ki daczára telhetetlen gyülölségének, melylyel az első keresztényeket üldözte volt, nézettársaival egyetemben letűnt a föld kerekségéről, míg Krisztus, kit megsemmisíteni' kivánt, megmaradt. Szóló bizonyságai ennek, az e hegyről látható templomok és jótékony intézetek és maga a G.-A.-egylet. — Dr. Criegern jellemezte a G.-A.-egyletet és annak fontosságát, nevezve azt az ev. hit atyjának. — Következtek azután a diasporából való követek felszólalásai, melyek közül kiemelem csupán Fliedner, madridi lelkészét. Adomaszerű, érdekes modorában ecseteli a protestantizmus helyzetét Spanyolországban, hol az daczára a sok megtámadtatásoknak, tisztességes helyet foglal el. Felhozza, hogy az ország miveletlen, katholikus lakossága, a protestánsokat csakis szarvakkal és farkkal gondolhatónak tartotta és hogy neki sikerült őket e képzelet helytelenségéről meggyőzni. Beszél az általa alapított árvaházról, mely csekély segédeszközökkel jött létre és most már szépen gyarapodik. Elbeszéli, hogy a weimari nagyherczeg milyen nagyon pártolja az általa alapított gymnasiumot s hogy a nagyherczeg kabinetjét elhagyva, milyen kézszorításokkal lett megörvendeztetve. A kilépő Fliednert először egy hadnagy üdvözölte mint bajtársát, mert — úgymond — neki is vitézkedni kell Spanyolországban, mint valami katonának és hogy kezet fogva vele, egy tizmárkás aranyat nyomott kezébe. Utána jött egy főhadnagy, azután egy kapitány, mondván, hogy ők sem akarnak kevesebb lenni, mint ama hadnagy és — mindegyik, kézfogás alkalmával nagyobb-nagyobb aranyat nyomtak kezébe. „Magától értve — mondá Fliedner — hogy az effajta kézszorításokat én nagyon szeretem." Elbeszélte, mikép azon spanyol hívek a vidéken, kik az ostya előtt letérdelni nem akartak, tiznapi fogságra és pénzbirságra lettek ítélve és miután a pénzbírságot le nem fizethették, még más tíz napra Ítéltettek el, de hogy már az első napokban szabadon bocsáttattak. Miért? Mert maga, az őket feladó plébános kérte szabadon eresztetésöket, — mivelhogy, úgymond, egész gyülekezete csődül a foglyok ablakai alá s hallgatja a szép protestáns énekeket és félő, hogy ha tovább tart ez a fogság, többen evangélikusokká lesznek. — Értesít arról, hogy mikor Rómában liire járt, hogy a német trónörökös a pápát szándékozik meglátogatni, maga a pápa elrendelte, hogy a klérus a Spanyolországban utazó trónörököst tisztelettel fogadja. A spanyol nép pedig meg nem foghatta, hogy papjai milyen nagy tisztességgel és hajlongások közt fogadják az idegen „eretneket." — Dr. Fricke felolvasta erre a német császár válaszát az első napi táviratra, mely a társaság által harsány