Evangélikus Egyház és Iskola 1884.

Tematikus tartalom - Cikkek - Elégtételt. Farkas Géza

Második évfolyam. 5. szám. Pozsony, 1884. évi február 2. EVANGELIKUS EGYHÁZ és ISKOLA. Előfizetési ár: Egész évre . 6 frt — kr. félévre . . . 3 „ — „ negyedévre . 1 , 50 , Egy szám ára : 12 kr. o. é. /VIEGJELEN HETENKÉNT EGYSZER. / sSSÖCkSs Szerkesztő- s kiadó-hivatal: Pozsony, Konventutcza 6. az. Felelős szerkesztő : TRSZTYÉNSZZY FERENCZ. Hirdetés ára : Négyhasábos petit sorként egyszer közölve 7 kr , többször közölve 5 kr. Bélyegdij: külön 30 kr. Tartalom: Elégtételt! (Farkas Gejza). — A magyarhoni ágostai hitvallású evang. egyház véleménye az érettségi vizsgálat szabályozása tárgyában. — Betekintés. (Láng Adolf). — Belföld. Külföld. — Vegyesek. Elégtételt! A legközelebb rault napokban villámgyorsasággal járta be hazánkat egy minden nemesebb szívet elszomorító hír. A jobbak méltán feljajdultak, némelyek minden további megjegyzés nélkül közlése után napirendre tértek, — azok pedig, kik mások gyöngéiből saját előnyüket szeretik hajhászni — bizonyosan nem fojtották el kárörömüket. De lássuk magát a tényt. Egy alantas egyházi hivatalnok levelet intéz feljebbvalójához — nem a meghatározott hivatalos nyelven. A feljebbvaló figyelmezteti az alantas hivatalnokot, s felhívja más alkalommal a hivatalos nyelv használatára. Erre az első főnökének házánál kezében ennek levelével megjelen, s kérdőre vonja őt: váljon ő irta-e az eléje tartott sorokat. — A főnök magáénak ismervén az irást, férfias önérzettel „igent" mond. De tán a szó még el sem hangzott ajkairól, már is a felbőszült düh arczul csapással jutalmazza a házi gazda őszinteségét. Ez a száraz tény. S bizony nem tartanok méltónak, hogy reá több szót vesztegessünk, vagy valakinek figyelmét reá felhívjuk, ha épen minket közelebbről nem érdekelne. Erőszakot kellene magunkon vennünk, ha elfojtanók mélyen érzett megütközésünket, s a lélek tompa fájdalmát a történtek felett. S az első érzés, a mit bennünk ezen méltó névvel nem nevezhető tett kelt: elégtételt! Lehetnek, s vannak esetek, a hol és a mikor az elkárhoztatandó elitélését, enyhítő körülmények lehető szelid mértékre szállítják le, ez esetben az Ítélet más nem lehet mint: elégtételt! Az Isten képére teremtett ember arczán viseli jellegét; a tiszta arcz, a derült homlok az önérzetes jellemnek minden kincsnél drágább-becsesebb. Egy ily arczot mocskolt be, ily homlokról akarta letörölni a róla visszatükröződő derültséget egy szentségtelen, piszkos kéz. Lealacsonyította az emberben az Isten képét, megsértette, arczul ütötte az emberi méltóságot. Mikor Kain meggyilkolta Ábelt s lőn egy nemes élet elfojtója : nem a meggyilkolt ártatlan, hanem annak vére kiáltott az égre. Megvagyunk győződve, hogy a mélyen sértett — minél nagyobb vala bántalma, s minél nagyobb mértékben birja az emberi méltóság tudatát — annál kevésbbé fog a megtorlás módjáról gondoskodni. De a felszökött s arczába tolult vér, ez fog helyette kiáltani s az a szó a megsértett emberi méltóság nevében más nem lehet, mint: elégtételt! S ha még a tettes egy közönséges kocsmai verekedő lenne, a ki virtust keres abban, hogy férfi erejét, vakmerőségét mutogassa, fittogtassa. Vagy lett volna a megsértett olyan egyén, a kivel maga az ember n^u ~/.okia ugyan a kezét beszennyezni, de hasonló esetben mégis azt mondja az ember, hogy úgy kellett neki! De a jelenetet két pap játsza le. Ha mondanók, hogy e botrány két intelligens ember között történt — keveset mondanánk. Az intelligens, vagyis nem papi mi veit osztályú egyének között, ha ilyesmi történik, akkor a .sértett fél kesztyűt dob, s a sértőn magának elégtételt vesz. Meglehet, hogy becsületének védelméért életével is fizet, de a világ meggyőződött arról, hogy ő tart is valamit becsületére, s hogy, ha kell, életét is tudja koczkára tenni érte. A másik félről pedig kimondja a közvélemény, sőt maga az ilyen elkövetett botrány, hogy nem intelligens, nem tisztességes ember. De hát ha papi köntösbe bujt az ártatlanságot üldöző szenvedély: váljon lelkész-e az? vagy tán az ő hivatala felhatalmazza őt ily botor tett elkövetésére? Xem! A gonosz maga magára mond Ítéletet, mely ez esetben más nem lehet, mint: elégtételt! A megtámadott még csak védelmére sem gondolhatott, legfeljebb ha Krisztussal mondhatta: „lm igazat szóltam, miért ütsz engemet?!" elégtételről pedig saját részéről szó sem lehet; hisz még azt a leggyarlóbb módját a becsület védelmének, megvonja tőle hivatalos állása. De hát azért rajta hagyjuk-e száradni?! Fogjuk-e továbbra .3 tűrni, hogy a kocsmának söpredéke a papi köntösbe burkolózva, a hivatásának élő lelkiismeretességet bitangul bántalmazza?!