Evangélikus Egyház és Iskola 1884.

Tematikus tartalom - ISKOLAÜGY - Gymnasiumaink és az államsegély

•262 Első : az egyházi élet tiszteletének csökkenése intra maros, az egyházon belül. Evangyéliomi híveink nagy zömének buzgósága az egyházi élet körül csökkent, csökken vele az egyházi intézmények ismerete; a hol pedig ismeret nincsen, ott nincsen s nem lehet tisztelet sem. A köznemes ezelőtt a legbuzgóbb támasza volt az egyháznak, mai napság az egyházi közélet teréről a kisebb birtokosság elmarad, az élet gondja egész valóját elfoglalja, ha valami szabad ideje marad vagy illyet — vagyoni gyarapodásnak rovására szakit magának, ezt nem a biblia-olvasásra fordítja, de világi szórakozásokra, a hol sokszor tréfát és gúnyt szoktak űzni az egyházi, vallásbeli dolgokból, — az egyházi életben való közösséget nyűgnek tartja, tehernek, melytől minden áron szabadulni akar — s a példa* hat, nagyon könnyű a népet erre az útra terelni. S ha igy az egyházi élet iránt, mikép viselkedjék a köznemes az egyházi élet képviselője — a pap iránt ? íme a papi tekintély csökkenésének egyik oka. Segíteni rajta, alig van más módunk, mint az ifjú nemzedéknek józan és vallásos nevelése által. A másik, melynek tárgyunknál felette nagy befolyása van: a lelkészi állomások önkényes betöltése. Volt alkalmunk e tárgyról e lapok hasábjain más alkalommal szólani, az ismétlések elkerülése végett ezúttal csak annyit kívánunk hangoztatni: hogy a lelkészi állomások betöltésénél okvetlen szükséges lenne a fokozatos előléptetés következetes keresztül vitele. — Nincsen pálya, melyen ezen elv ne teremné áldásos gyümölcseit: csak egy pálya van, a szegény ev. papi pálya — amely az önkény játékának van oda dobva. Panaszoljuk, hogy intelligentiánk visszavonul a pályától ; de nem keressük az okokat miért ? Mert az intelligens szülök gyermeke — ambitiosustanul és dolgozik azért, hogy haladhasson. Papi pályánkon pedig nem csak a haladás — előléptetés — ki van zárva, de ki van zárva a helyzetnek bármiféle javítása is. Ilyen pályára ugyan nem egyszer kötéllel kell fogni az embert. Egyházunk Atyái! Hozzátok száll gyönge szózatunk, kiknek egyházunk sorsa sziveteken fekszik: nem a papi tekintély — egyházunk tekintélye, egyházunk életének biztosítása érdekében kérünk : adjatok ennek uj fordulatot a papi előléptetés életbe hivása által: ne maradjunk el református testvéreinktől, — legyen a papságnak az eddigieken kivül még az előléptetés is egy rúgó a haladásra! S ha ez meg lesz, panaszaink nagy része is megnémuland. Farkas Gejza. Gymnasiumaink és az államsegély. E becses lapok 29. számában sajnálkozás van kifejezve, hogy középiskoláink „meglepő mohósággal" nyúlnak az államsegély után s egyszersmind azon aggodalom, hogy az állami segélyt elfogadott iskola „tettleg megszűnt autonom lenni." Igy aggódott a januárban tanácskozott egyetemes bizottságunk is, így fognak aggódni valószínűleg kerületi gyűléseink is, sőt maga az egyetemes gyűlés is ; következőleg az aggodalom sem nem elszigetelt, sem — tekintettel multunkra — puszta ellenzéki fészkelődésnek nem mondható. Minthogy ezen aggodalom, melynek a középiskolai törvény 47. §-ának egyetlen-egy pontja sem szolgálhat alapul, ma még csak feltevés, melyet helyesnek vagy helytelennek egyedül a jövő bizonyíthat; minthogy az ilynemű, elvégre is a lehetőség határába eső feltevéseket megyőzőleg czáfolni lehetetlen: tekintsük ez aggodalmat egyelőre tiszteletet érdemlő felekezeti buzgóságnak s vegyük figyelembe helyette azt, hogy, megmaradva mostani szegénységünkben, mi vár középiskoláinkra az államsegély igénybevétele nélkül. Bármely iskola csak annjút ér, amennyit a benne működő tanerők érnek. Jó tanárok, jó iskola; silány tanárok, silány iskola. Ezt a törvényhozás bölcsen belátta, a midőn a 29. §-t s az ezzel kapcsolatos IV. fejezetet megalkotta. Ezek szerint rendes tanár ezentúl csak az lehet, a ki készültségét állami vizsgálat utján nyert oklevéllel igazolja. Az egész középiskolai törvénynek ez a képesítő vizsgálat a lelke, tehát ebből kiindulva nézzük felekezeti középiskoláink jövőjét. Az 1883. egyetemes gyűlés jegyzőkönyve adatai szerint manapság a felekezetünkbeli tanárok átlagos összes fizetése 721 frt. 24 kr., a fizetés-emelés minden reménysége és nyugdíj nélkül Az állami iskolákban a kezdő rendes tanár fizetése 1200 fr., 200 fr. szállásbér, 100 fr. ötödéves pótlék és biztos nyugdíj. Továbbá az állami tanár ád legfölebb 18 órát hetenkint a felékezetünkbeli 24-et is. — E szerint a felekezetünkbeli tanár fele fizetésért sokkal nagyobb munka alatt nyög, mint az állami kétannyi fizetésért. Ezen fizetés és munkabeli aránytalanság máig még lelte némü mentségét abban a könnyedségben, a melylyel minálunk valaki tanárrá lehetett, meg abban a különbségben, a mely van a szakszerű készültség, meg a „fac me talem, talis ero" között; miután azonban az a valamikor megállhatott nézet, hogy a theologus taárnak is jó, egyfelül a középiskolai tanítás fokozatos fejlődése folytán, másfelül a középiskolai törvény parancsából tarthatatlanná vált s akar ilyen akar amolyan iskolabeli tanárnak a készültség ugyanazon fokán kell állania: igen természetes, hogy a legfelekezetibb érzelmű protestáns okleveles tanár is inkább fog törekedni a megélhetést, a családi életet, a gyermeknevelést, a saját műveltség előmozdítását, az egészséget, a munkaerőt biztosítóbb dupla fizetésre, mint a felekezeti nyomorúságra. Ebből aztán idő, még pedig nem is nagy idő jártán az következik, hogy vagy nem kapunk tanárt, vagy kapjuk azt, a ki máshol nem kelendő. No mert hát vannak ám az oklevelen kivül egyéb kellékek is, a melyek hiánya a legalaposabb készültség mellett is hasznavehetetlenné teszi a tanárt. A tiszteletre méltó autonomia-féltők erre nyilván azt mondják, hogy már is fölös számmal van a tanárjelölt, jut nekünk is és pedig éppen a protestánsok jutnak, mint a kiket az állam úgy sem szokott gymnasiumaiban alkalmazni, — hogy a fizetés-javitással s a tanerők szaporításával járó terhet lassacskán valahogy csak elhordozzuk, magáévá tevén már a nyugdí j kérdés megoldását maga a minisztérium. Hogy jelenleg nagyobb a kínálat a keresletnél, az igaz; csakhogy ezen igazság nagy mértékben abban leli magyarázatát, hogy protestáns iskoláink eddig még inkább kerülték mint keresték az államilag képesített tanárt. Igaz az is, hogy állami gymnasiumokban a rendes tantárgyak tanítása protestánsra vajmi kivételesen bizatik, ámde ezen