Evangélikus Egyház és Iskola 1884.

Tematikus tartalom - Cikkek - Arnicus personae inimicus rei

170 Hát a beteg lelkészek, ha a kollegialitás kötelékére nem akarnak appellálni, mért nem fordulnak az esperes úrhoz, a segéd átengedése végett? Nem akarja átbocsátani ? ott az esperességi gyűlés: terjesztenének jelentést eléje, s mire jelentésökre a válasz megjönne, tán még elébb visszaadná Isten óhajtott egészségüket. Azonban kérdezheti a fentiekben megtámadott tiszttárs : minek való avatkozás ez másnak privát ügyeibe, s nem puszta akadékoskodásból történik-e e megtámadtatás? Először is a dolog nem egészen privát, mert a lelkész hivatalos működésébe nyul bele : aztán meg van e dolognak két fontos jelentőségű következése. Egyik ily következménye épen a divat. Betegedjék meg például a szomszéd lelkész, a közvélemény nem fogja latba venni ennek még szerényebb anyagi helyzetét, nem tekint arra váljon nem épen nehéz helyzete követelte megerőltető munka dúlta e fel testszervezetét ásta alá egészségét, nem kérdi van-e kedve segédet tartani, — egyenesen utalni fogja a segéd tartására. Csak egy szellő kell, hogy az elégedetlen népben amúgy is lappangó tüzet lángra lobbantsa, s akkor a hivek hangosan követelni fogják: ha a fizetést felveszi és nem szolgálhat, tartson segédet — mint a szomszéd pap teszi. És ez nekünk nagyon fájna. De van még más is. Ugyanis a kandidátus felszenteltetik minden tekintet nélkül arra, van-e rá állandó szükség, vagy meghivása csak ideiglenes. Hátha a beteg princzipális egy-két hó alatt kiépül, régi ereje visszatér, segédre többé szüksége nincsen : quid tunc? Váljon szélnek ereszszük-e akkor azt az ifjút, a ki a legszebb reményekkel és szent lelkesedéssel dobta magát pályájának hivó karjai közé? Ez nagyon keserű csalódás lenne. Vagy megtartsuk mig Isten kegyelméből egy üresedés akad, a hová aztán parforce betétetjük őtet. Ez nekünk lenne elviselhetlen állapot a példabeszéd szerint — nehéz élő fának dültét várni. Ez elől a dilemma elől csak úgy menekülhetünk meg, ha megszabjuk azon eseteket nem, a melyekben kell: de a melyekben megengedhető a segédlelkész tartása, Farkas Gejza. „Amicus personae, inimicus rei." Ily aláirással egy czikk jelent meg a „Prot, egyházi és iskolai lap" 18. számában „Mester és tanító" czím alatt vonatkozással e lapok 16. számában megjelent czikkemre. Az aláírás szép szavai azt engednék sejtetni, hogy a szerző nem annyira személyről fog szólni, mint inkább az általa igaztalannak talált dologról, annak lényegéről. A sorokat olvasva, lehetetlen, ki nem venni azt, hogy itt a dolog lényegéhez szólni nem is akartak, hogy itt csakis a személy elitéltetése volt a főczélzat. Előttem evangelikus lelkészre nézve nem lehet elitélőbb szó, mint az, ha kimondatik reá a szellemi halálitélet, t. i. hogy érdemetlenül irja a lelkész szó mellé az evangélikust. Elvagyok Ítélve a czikkiró úr által azon oknál fogva, mivel a pápa csalhatatlanság dogmájának a szerző szerint tömjéneztem s a tudomány képviselőjét pedig elitéltem. Hogy tömjéneztem volna a pápa csalhatatlansága dogmájának, azt a szerző úr szellemes zárjeleivel igyekszik kimutatni, ami persze az ő műve s nem az enyém. A pápa csalhatatlansága tanát ép úgy általában a róm. katholiczizmust egy szóval sem védelmeztem, mivel róla mint nagy ellenségről szólottam. En felszólalásom által csakis azon igazságnak véitem kifejezést adni, hogy a katholiczizmus nem oly tehetetlen s kicsinylendő ellenség, mint aminőnek azt tanárom zárbeszédében leirva láttam. A pápa csalhatatlansága dogmáját sem nem védtem sem pedig annak nem tömjéneztem. Pfleiderer berlini theol. tanár, akit bizonyára a czikkiró sem fog tömjénezéssel vádolni, a csalhatatlansági dogmáról úgy nyilatkozott, hogy az szükségképeni következménye a róm. kath. egyház- , fogalomnak és sohasem nevezte azt kolosszális hazug- ' ságnak. En csakis azon elvet, korántsem a pápa csalhatatlansága tanát, akartam védeni és érvényben tartani, hogy a a hittételek, dogmák, bármily absurdoknak tűnnének is fel szemünkben, azokat hazugságnak nem nevezhetjük. Ezen elv ellen való vétést én eddig csak fanatikus egyéneknél találtam s ezen állításomat példákkal is indokoltam. Elvet támadtam meg s nem személyt. Sérteni tanáromat e tapasztalatomnak előadásával nem akartam. Czikkiró úr persze mást hozott ki! Hogy mennyire voltak őszinték szavaim, melyeket kedves tanáromról szólottam, annak megítélését arra a bíróra bízom, aki a szívet és vesét vizsgálja. A pápa csalhatatlansága dogmájának tömjéneztem a czikkiró szerint, mivel nem találtam helyesnek, ha az egyszerűen csak kolosszális hazugságnak nyilváníttatik. Nemcsak ezen, hanem minden más dogmát is, legyen az bármely felekezeté, ha valaki hazugságnak nevezne, azt mindig értelmetlenségnek, ha pedig ev. ember mondja, evangyéliom ellenesnek fogom tartani. Azok a freigeisterek, akik a mi evangelikus egyházi tanainkat oly szemüvegén a szabad vizsgálódásnak tekintik, mint aminőn szeretné a czikkiró úr, igen könnyen bánnak el a mi hittanunkkal, azt egyszerűen „Lug und Betrug der Pfaffen"-nak nevezvén el. Tetszik talán ez az elv? Azt, hogy közülünk ki áll inkább az evangyéliom álláspontján, váljon én-e, aki más felekezet meggyőződését és tanát, ha az előttem is absurdnak tűnik fel, hazugságnak nevezni nem akarom, mivel abban biró nem lehetek; 7 vagy pedig a czikkiró úr, aki ezért evangelikusságomat is kétségbe vonja, annak megítélését másra bízom. Én egyenesen Pál apostol Rom. levele 14. részére hivatkozom, tessék azt a czikkirónak átolvasni s meggyőződik arról, hogy nem minden evangyéliom ellenes, amit az ember annak lenni vél. Szólottam e lap 16. számában foglalt czikkemben azon oknál fogva oly hosszasan a kath. és a pápa csalhatatlansága tanáról, mivel a zárbeszéd egy különös eljárásával sehogy sem tudtam kibékülni. Míg ugyanis a zárbeszéd a katholiczizmus elleni harczra 2—3 sorban hívja fel hallgatóit, azt úgyszólván ellenségnek sem tartja, addig két lapon egy különös ellenség ellen hívja fel elkeseredett harczra a leendő klerikusokat. Eleintén azt hittem, hogy ez az ellenség a konfesszionális párt vagy pedig az úgy nevezett pozitív párt. A felvilágosítás szerint tévedtem. Az a veszedelmes elem, mely ellen oly erősen kikelt a zár-