Evangélikus Egyház és Iskola 1884.

Tematikus tartalom - Cikkek - Válasz Stettnernek

162 A hivek rá vannak kényszerítve, hogy papjukat minduntalan megrövidítsék — meglopják: a pap kénytelen a rosszat is jónak deklarálni s elismerésével elfogadni: a nép kihágásait, csonkításait a papi hiványon megtorlani senki sem képes — az, — ezen az uton lejtó'n halad. — A nép bizalmatlan lesz papjához — az anyagiakban megrövidítőjöknek tekintvén azt: egy jegyzőnél épenséggel nem nézi azt többre. Hogy is tehetné azt: hiszen egy jegyzó', a ki kiadja rendeletben, hogy ő nagyságos úr, — úr is a szó értelmében — ő eló'tte: diktál, parancsol, exequál s szavának tud érvényt szerezni — a pap pedig legjobb esetben — kér. Már pedig tudjuk, hogy mai nap kérni — olyat a mivel valaki tartoznék — annyi, mint siketnek beszélni. Egy jegyzó' hét községet képes beparancsolni egy rendelet felolvasására, — a pap egy község iskolás gyermekeit sem képes az iskola-látogatására kényszeríteni. — A községek vetekednek abban, melyik adjon ingyen fuvart a jegyzó'nek; a papnak gyermeke halálos ágyon fekszik, nincs ember, aki bármi árért befogjon az orvosért. — A jegyzó' negyedévenként eló're kiszedi fizetését, — a pap kap egy darab mihaszna földet, kedvére hagyatván, hogy abban kapálhat tetszése szerint, napszámost jó pénzért sem kaphatván, lefoglalja ó'ket az árendás, a ki munkára adott kenyeret a népnek. Ne folytassuk a párhuzamot tovább, kevés benne az épületes. Holott ha nem restelnénk áttekinteni a szomszédba, sok alkalmunk lenne e részben tanulni. A róm. kath. egyházban nem a sok az elv, hanem inkább a tisztesség, a tekintély. A mi szomszédunkbeli r. kath. egyházból, péld. községeket tekintve négy sokkal tekintélyesebb egyház telnék ki, mint a mienk, lélekszám szerint pedig épen tiz : pedig akár a vallás-erkölcsi élet, akár az anyagi jólét, akár a szorgalom — meg van oly mértékben ott is, mint minálunk. Egyedül a tan az ami fölényünket biztosítja, s a melynek oly készséggel megadják ó'k is elismerésüket, mint legjobbjaink: templomunk látogatása római katholikusok által évről évre nagyobb mérveket ölt. Ott is vannak desperatus állomások és egyházak, de ezeknek ott fegyelmi rendeltetésük van; a kihágó pap oda küldetik, hogy magába szálljon. E szerint evang. lelkésznek lenni már magában vétek lenne. A mi pedig a tan tisztaságát illeti: az semmivel sem nyer, sem nem vészit az által, ha két gyülekezet különkülön, vagy együtt vallja és hallgatja azt — sőt bizonyos mértékig ez utóbbi esetben nyerne. A leány-egvházak anyásitása körül nem ártana kiváltképen a jelen Ínséges időkben — határozott konzervativizmus. Farkas Gejza. Válasz nagytiszt. Stettner Gyula úr „nyilt kérdésére." Azon állításom indokolása előtt, melyért nt. úr nyilvánosan kérdőre vont, engedelmet kérek megvilágosítására annak, hogy mit értek a jezsuita" szó alatt s mily értelemben mondtam én azt Spurgeonra. Ennek figyelembevétele után, azt hiszem, hogy állításom nem lesz oly túlmerész. A „jezsuitizmus" alatt a keresztyénség azon formáját értem, melyben tagadhatlanúl van sok a Krisztus imádásból és szeretetből, csakhogy emellett vallási életének főforrása a vallási egoizmus és fanatizmus, mely egyrészt csakis a benne sajátosan megalakult Krisztust az összes keresztyénségre mint általánost, az ő egyéni sajátos formájában, mérvadóul az üdv kérdésében kötelezőnek tartja, másrészt pedig azokat a keresztyéneket, kik ezen sajátos formát el nem fogadják, pogányoknak, elkárhozottaknak tekinti, magát azok fölébe biróul helyezi. Ezzel szemben elismerem azt, hogy az életben egészen más értelemben használják e szót „jezsuita." Az életben elitélőleg oly emberekre mondják azt, hogy jezsuiták, kik mást mutatnak mint a mik lényegükben, mint a mik a valóságban. Ezen elnevezés téves. Pázmán a jezsuiták typikus alakja bizonyára nem volt tettető az ő fanatikus odaadásában a római katholiczizmus iránt. Ep úgy mint a „jezsuita" szó, gyakran tévesen használtatik az életben a „farizeus" elnevezés is. A képmutató, hamis egyének farizeusoknak neveztetnek. Pál apostol megtérése előtt farizeus volt s még sem hiszem, hogy akadna ember, aki a farizeus Saulra, vagy a farizeus Gamálielre azt merné állítani, hogy képmutatók voltak. Távol volt s van tőlem az a szándék, Spurgeonra — azt merni állítani ama kitétellel „jezsuita baptista", mintha ő egy képmutató, jellemtelen ember lenne. Ez több lenne a merészségnél, ez szemtelenség lenne. En baptista jezsuitának neveztem Spurgeont. Ha őt szándékom lett volna a közönséges értelemben nevezni jezsuitának, úgy elég lett volna egyedül a „jezsuita" szó is. Spurgeonnak több beszédjét olvastam részint a Hamburgban, részint pedig Baselben megjelent német kiadásokban. Beszédjei megkapok s elragadok; de lehetetlen olvasni csak egyet is közülök, mely telve ne volna Krisztus vére és keresztje egyoldalú kultuszával. Beszédjeiben, daczára a hangoztatott keresztyén alázatnak és szeretetnek, mindenütt ott van a fanatikusokat jellemző lelki dölyf, melylyel az elkárhozottakat — t. i. a baptizmushoz nem tartozókat — megmenteni igyekszik, az a lelki hiúság: lelkeket megrendíteni, lelkeket elragadni, ha mindjárt szörszálhasogatással is, ha mindjárt a helyes logika rovására is. Spurgeonnak legutóbb tartott Luther-beszédjét olvastam s mondhatom, ebben nem ösmertem, kivéve a genialitást, az általam ismert Spurgeonra. Sp. működését csak hallomás, nem tanuk elbeszélése után ösmerem. Működése igen áldásdús lehet, t. i. a baptizmus keretén belül. Pázmán működése is kath. szempontból tekintve igen áldásdús lehetett. Azt azonban nem merném állítani, mintha Sp. működése általános keresztyéni lenne. Azok az angol urak szeretnek az ő keresztyénségükkel fellépni az egész világon s mindig hangsúlyozzák egyszersmind azt is, hogy ők az általános keresztyéniért buzognak. Biblia-társulatukkal (melylyel szintén az ő specificus angol fölfogásuknak az apocriphusokat illetve érvényt szereznek mindenütt), — tractatumaikkal s imádkozó egyesületeikkel, különcz leveleikkel az egész világ előtt tündökölnek és hódítanak! Ez az angol keresztyénség, mely magán hordja az angol egoiz-