Evangélikus Egyház és Iskola 1884.

Tematikus tartalom - Cikkek - Gyermek istentisztelet

158 sának ad kifejezést és indittatva az igazságtól, mely fennt és alant egyiránt törvénytiszteletet, a magyar ev. egyházak érdekétől, mely képzett egyéneket kiván, a selyki consistorium eljárása ellen ünnepélyesen óvást tesz és örökidőkre tiltakozik. c) Ezen tiltakozás nyomatott jegyzőkönyvi kivonat alakjában az összes erdélyi magyar ev. egyházak presbytériumainak megküldendő azon kérelemmel, hogy a kézhez vételtől számított két hét alatt hozzájárulásukról hozandó határozatukat hozzánk juttatni szíveskedjenek, a főtiszt, és méltóságos főconsistoriumhoz leendő együttes felterjesztés végett. d) Ugyancsak utasittatik az egyháztanács jegyzője, hogy e kivonatot az egyházi és politikai lapoknak a „Viszhang" czimü czikkre válaszképen megküldje. Az elnök azon kijelentése után, miszerint ezen határozatok az ő véleményét is teljesen kifejezik s ezért azokhoz szívesen járul, az ülés feloszlott. Kelt Brassóban 1884. évi ápril hó 27-én. Az ágostai hitv. ev. magyar egyháztanács, Moór Gyula s. k. elnök. Jóssá Mihály s. k. egyht. jegyző. A szászok igazsága. (Visszhang.) III. Budapest, 1884. május 3-án. Azon tényezők közül, amelyeknek közreműködése kívánatos volna, hogy a czélt, melynek az „erdélyi magyar evangélikusok szász rabszolgaságból való felszabadítása" a neve, elérhessük : nem csekély fontosságú a magyar közönség, mely utóbbihoz számítom a sajtót is. Legyen szabad utolsó czikkemet nekik szentelnem. Előttem fekszik a brassói ág. h. ev. magyar gyülekezet 1882. szept. 30-án kelt „Kérő szózata",*) mely elmondja, hogy a magyar ekklézsia annyira meg van fosztva minden jogaitól, miszerint még papját és tanítóját is — kiket pedig maga fizet — a szászok nevezik ki és pedig nem talán egy felsőbb hatóság, p. o. konzisztorium, hanem egy másik — csakhogy szász ekklézsia. No annál már hallatlanabb dolog csakugyan nincs a föld hátán: egy ekklézsia fölött, mely pappal, tanítóval, anyakönyvvel, templommal, sőt még külön temetővel is bir, uralkodjék egy másik ekklézsia, csak azért, mert amaz a zsarnok (?) Tisza Kálmán barbár nemzetéhez, emez pedig a nagy „Culturvolk"-hoz tartozik. Ezen szász gyámkodás gyümölcsözött is a magyaroknak: az ekklézsia jelenleg 9822 frt 87 7

2 krajczárnyi adóssággal és hozzá még 200—300 frt évi deficittel tengeti életét. Talán ez józanítá ki az egyházat annyira, hogy 1882. febr. 2-án az önállóságot kimondotta és pedig egyhangúlag. Azonban a szászok erre azt felelték, hogyha az ekklézsia deficitjének miként való fedezését kimutatni nem tudja,, önálló semmiképen nem lehet. Persze a brassói magyar ekklézsia circumspectus papja ezt mind nem így mondja el „Kérő szózatában"; de hát tudunk mi, különösen némi közvetlen tapasztalat után, a sorok közt is olvasni. E szorongatott helyzetükben fordultak a brassói magyar evaagelikusok „Kérő szózatukkal" a magyar közönséghez, hogy szabadságuk váltságdíjának megszerzésére tőlük segélyt kérjenek. A szász Grull, Wolf, Zay és pereputtyuk, valahányszor a Schulvereinhez zarándokolnak, pénzzel és reményekkel megrakva térnek véreikhez. Hát a brassói magyar evangélikusok mit kaptak magyar test* Lásd „Prot. egyh. és isk. lap" 1882. 139. 1. véreiktől? Előttem van a gyűjtés eredményének kimutatása is.*) Valóban nyomorult eredmény. Leszámítva Budapest város igazán nagylelkű (300 frtos) adományát, egész Magyar- és Erdélyországból 1165 frt folyt be. Ebből mintegy 200 frt esik az egész ország ev. egyéneire; 200 frt a magyarhoni ev. egyházegyetem 609 ekklézsiájára vagyis egy ev. gyülekezetre átlag 33 kr. És ha még azt is számba veszszük, hogy ezen összeg nem több, mint 40 ev. ekklézsia adománya és így a 609 közül 569 semmit sem adakozott, akkor elmondhatjuk, hogy az ev. atyafiak ugyancsak kitettek magukért. Érdekes tudni, hogy az összes tót ekklézsiák közül csak N.-Rőcze, Breznóbánya, Bakabánya, F.-Rakoncza és Tiszolcz adakozott, a gazdag szarvasi és csabai egyházak nem találhatók a kimutatásban. Miért? — Érdekes továbbá, hogy sok oly ev. lelkész, aki a lapokban és az életben különben nagyon is bírja a beszéddel, a kimutatás szerint a „Kérő szózatra" egészen néma lőn. És vájjon mit tett a brassói magyar evangélikusokért a sajtó ? Az 1881. évi decz. 21-én az írók és művészek társasága az erdélyi magyar vagyis csángó evangélikusoknak egy magyar püspökséghez leendő csatlakozhatása tárgyában értekezletet tartott, amely kimondotta, hogy „a kérdést a sajtó útjára tereli és megbízza Dobránszky és Csiky Kálmán képviselőket, hogy bizalmas úton szerezzenek informácziót a kormánytól az ügy mibenléte felől." **) Az értekezleten jelen volt Visi Imre is, a „Nemzet" szerkesztője, br. Kaaslvor, a „P. Napló" munkatársa pedig „mint hírlapíró kartársai nevében megígéri, hogy a sajtó támogatni fogja a csángó evangélikusokat." Azután paroláztak és — a mai napig nem történt semmi, sem a sajtó útján, sem más úton; a brassóiak küzdelmét sem a „Nemzet" sem „Pesti Napló" szóra sem méltatta, az összes hazai lapok közül egyedül a „Budapesti Hírlap" és a „Prot. egyh. és isk. lap" fejtett ki elismerésre méltó buzgóságot, a többiek egy krajczárt sem gyűjtöttek. Persze ezt a kérdést nem lehetett korteskedésre használni, mint a kis üstöt. Arany, Petőfi, Sz. István, Szabadság szobra, a bukowinai csángók és még a Ringtheater is csaknem óriási módon részesültek a sajtó segélygyüjtő pártfogásában, csak az élők, csak az itthon levő erdélyi csángók nem. Pedig talán sokkal észszerűbb annak, mivel bírunk megtartásán fáradozni, mint a meglevőn át vágyaink távolába nézni. Az elmondottakból kívánom levezetni az iránt való szerény véleményemet, minő úton segíthetne a magyar sajtó és közönség az erdélyi magyar evangélikusoknak, kikhez a hétfalusi csángók is egytől egyik tartoznak, elnyomott helyzetén. Mint a brassói, úgy a többi magyar ev. egyház is mind szegény, mert a többiek is mindig a szászok gyámsága — a hétfalusi ekklézsiák a brassói szász ekklézsia zsarnoksága alatt voltak, mint a brassói magyar ekklézsia még most is. A koldusbot pedig vajmi tompa fegyver! Az életben keveset adnak a szegény emberre, úgy a magyar ekklézsiák is legfeljebb szánalom tárgyai a gazdag szász ekklézsiák szemében. Es ez a szegénység a legnagyobb akadálya felvirágozásuknak, vegyük el tőlük a koldusbotot s kardot adtunk kezökbe. Ezt pedig a sajtó és a *) Lásd „Prot. egyh. és isk. lap" 1884. 14. 16. sz. **) Lásd „Pesti Napló" 1881. 351. szám.