Evangélikus Egyház és Iskola 1883.

1883-04-14 / 03. szám

Első évfolyam. 3-ik szám. Pozsony, 1883. évi ápril 14. EVANGELIKUS EGYHÁZ ÉS ISKOLA. r > yVlEG JELEN HETENKÉNT EGYSZER f A Előfizetési ár: yVlEG JELEN HETENKÉNT EGYSZER Hirdetés ára : Egész évre . 6 frt — kr. Négyhasábos petit sorként félévre . . . 3 „ — „ Szerkesztő- 3 kiadó-hivatal: Pozsony, Konventutcza 6. sz. egyszer közölve 7 kr., negyedévre . 1 „ 50 „ Szerkesztő- 3 kiadó-hivatal: Pozsony, Konventutcza 6. sz. többször közölve 5 kr. Egy szám ára: 12 kr. 0. é. Felelős szerkesztő : Bélyegdíj : külön 30 kr. 1 J TRSZTYÉNSZKY FERENCZ. V- y Tartalom : Támadjunk fel. (o.—) — Evangélikus tanító, (k.) — A Külmisszióról. — Belföld. — Külföld. — Vegyesek. — Pályázat. Támadjunk fel! Ezen buzdítással, melylyel e lap első számának lelkes és lelkesítő vezérczikke végződött, kezdem szavaimat. — Az egyházi év húsvéti cyclusában állunk, milliók ajkain zeng még most is a diadalmi ének, de az én lelkem szomorú s oly hangulatban vagyok, mintha böjti elmélkedést kellene tartanom; mert a hol oly felszólításra van szükség mint a fennebbi, ott az álomban elmerült ormokat még nem érintette a húsvétnek boldogító hajnalpírja. — Avagy talán fölösleges volt ama serkentő szózat, melylyel ezen számosaktól örömmel üdvözlött lap megkezdte pályafutását? — Nem gondolom ! Az Úrnak szolgálatába készül lépni ezen irodalmi vállalat, már pedig nem feljebb való a szolga az ő uránál, s valamint üdvözítőnk működésének küszöbén a metanóját, a megtérést hangsúlyozza, úgy minden igazi hive, ki az ő kezét az eke szarvára veti, csak akkor fogja fel kellően hivatását, ha ez irányban is nyomdokiba lép s fennen lobogtatja a megtérésnek, a feltámadásnak zászlaját. — S szükség van ezen buzdító szózatra főleg napjainkban, mert a napok csakugyan gonoszok. Nem vagyok pessimista; az évek hosszú sora, mely elröpült fejem fölött nem vala képes az idealistikus vüágnézet arany hímporát ledörzsölni lelkem szárnyairól, de nem tagadom, hogy -súlyos aggály fogja el keblemet, valahányszor magam körül tekintek s habár csak futólag vizsgálom az időnek jeleit. Tagadhatlanul válságos idők azok, melyek magyarhoni evang. egyházunkra virradtak; a gabona között buján burjánzik a konkoly, melyet az ellenség elvetett, midőn az emberek aluvának. S ezen emberek alatt első sorban s kiválóan a lelkészeket értem, reájok vonatkozván az Úrnak ama mondata : „Embernek fia, őrállóúl adtalak én téged Izrael házának." (Ezek. 3. 17.) Praeferens hivatásunk van, elsőrendű szerep jutott nekünk az Isten országában ; mert ha mindnyájan tagjai vagyunk is a királyi papságnak és oly nép, melyet Isten sajátjának tart, hogy annak hatalmas dolgait hirdessük, ki bennünket a sötétségből az ő csudálatos vüágosságára hívott : még is minden hierarchikus velleitás nélkül mondhatjuk, hogy nekünk lelkészeknek szól az Úrnak azon kitüntető, de egyszersmind nagy felelősséget magában rejtő, szava : „Ti vagytok e földnek savai, ti e világnak világossága;" — sa történelem tanúbizonysága szerint mindannyiszor beestvéledett az Isten országában is, valahányszor homályossággá lőn a lelkészekben való "Ullágosság. — Beestvéledett sok tekintetben magyarhoni evang. egyházunkban is, mert, valljuk meg őszintén, elhomályosodott a mi világosságunk; a Megváltó napjainkban is ftizd Getsemáné magaslatain s tanítványai, kiket maga mellé vőn, alusznak, s ha valakit, őket illeti azon intés : Keljetek, támad-játok fel! Lelkésztársaim ! támadjunk fel positiv felekezeti öntudatra. — Jól tudom, hogy itt oly szót ejtettem ki, mely korunkban, itt ott papi körökben is, visszatetszést szül. Felekezetnélküli, talán épen felekezetellenes áramlatban vagyunk, s a ki ezen árral úszni nem tud s nem akar, az a vaskalapok, a muckerek közé soroztatik. — Legyen ! Nem szégyenlem a Krisztus evangéliomát s nem azon hitvallást sem, melyben ezen evangéliom legtisztább, leghívebb kifejezést nyert; s habár testestül lelkestül protestánsnak érzem magamat, nem tudok megbarátkozni azon negativ természetű protestantismussal, mely eredeti, történeti jellegéről megfeledkezve merő tagadásban mozog s protestantismusát nem annyira az evangéliomban, mint inkább az evangéliomtól való szabadságban keresi. — S ki akarná kétségbe vonni, hogy ezen álprotestantismusnak, mely a positivitásban, tehát a confessióban a szolgálatnak igáját látja, nálunk mind a szó- mind a tanszéken, úgy a templomban, valamint az iskolában számos szószólói vannak, az evang. egyház öntudatában nem gyökerező káték s dogmatikák g'rassálnak széltiben, s ha megfontoljuk, miszerint vannak lelkészek, kik nem az apostolikumra, hanem modern frázisokból összetákolt valamire kötelezik konfirmandusaikat, s hogy szent beszédeink vajmi gyakran nélkülözik azon fundamentomot, mely egyszer vettetett s mely a Jézus Krisztus; méltán kérdezhetjük : váljon mi leszen ebből? — Határt nem ismerő subjectivismusunk ve-