Evangélikus Egyház és Iskola 1883.

Tematikus tartalomjegyzék - Külföld - Luther irodalom

16 figyelmébe a sorshúzás ügyét, mert egy egyházat anyagi szorultságából kimenteni, emberbaráti és keresztyéni kötelesség, midőn még hozzá ezen egyház ez ügyben oly sokat áldozott (a nyeremény-tárgyak összes értéke 3000 aranyfrancot meghalad). — Nem kellene azt a határtalan elvhüséget annyira előtérbe tolni, mondván: nem elvem, hogy az egyházak sorsjátékot rendezzenek, hanem hangsúlyozzuk — eltekintve a formától — a lényeget : szerencsétlen testvéreinket segíteni ! — A vallás- és közoktatásügyi miniszter a közép­iskolákban eddig használatban volt „jó", „szabályszerű" és „rosz" erkölcsi három fokozatú osztályzatot elég­telennek találván, a közvetlen felügyelete alatt álló tanintézetekben még egygyel, t. i. „kevésbé szabály­szerűivel toldotta meg. Mit f. é. márt. 18-án 2701. sz. a. kelt rendelettel a mi egyházkerületi hatóságainkkal is közölvén, felhívja őket, ha nem találnák-e szintén szük­ségesnek, egyöntetűség czéljábúl, hasonló intézkedé­seket tenni. — Glatz Jakab hegyeshalmi lelkész és volt mosonyi esperes még mult évi september-hóban meghalálozván, az alatta egyesülve volt két község, t. i. Hegyes­halom (Strass-Somerein) és Levél (Kaltenstein), a superintendensi hivatal beleegyezésével, halála után egymástól elvált s önálló egyházakká alakult. Az első Skrabák Géza volt segédlelkészt, a másik Pósch Frigyes megyesi (Mörbisch) lelkészt választotta lelki­pásztorául, kiknek elseje február 18-án iktattatott hiva­talába, másika f. hó 8-án iktattatik abba. — Masznyik Gyulát a szentesi ev. egyház derék pap­ját a hosszufalusi, e legnépesebb csángó-magyar gyüle­kezet (Erdélyben) nagy szótöbbséggel újra megválasz­totta a főlelkészi állásra, melynek jövedelme, úgy tudjuk, 1600—1800 frt. közt váltakozik. Ugyanott van egy rendes, a gyülekezet által külön lakással s fizetés­sel ellátott káplán is, ki a 3000-nyi lélek felét gondozza s külön imaházban a falu más részén tart istentiszteletet. Amennyiben sajnáljuk, hogy a szorosb értelemben vett magyarországi ev. egyház köréből a jeles készültségü fiatal erő kiválik, — annyira örvendünk azon, hogy ismét egygyel szaporodott oda át azok száma, kiknek szivében az igazi vallásos érzület a magyar haza s nem­zetiség iránt való olthatatlan szeretettel s hűséggel egybe­forrt. Erdélyi magyar ev. hitsorsaink minden egyes pap­választó actusa — életkérdés rájok nemzetiségi szem­pontból. Mert minél léhább s szolgalelkübb kezekre bízzák ügyeik vezetését s érdekeiknek kifelé a szá­szokkal szemben való képviselését, annál kevesebb re­ményük lehet igaz jogaik kivívásához s érvényesítésé­hez, szóval önállóságuk és függetlenségükhöz. Ám csak előre lelkes tetterős magyar lelkipásztorok! — mi rokonszenvvel kisérjük lépteiteket s áldást kivánunk ugy egyházi müködéstekre, mint hazafiúi missiótokra. — f ChotváCS Gyula, fiatal testvérünk, a nagyszlabosi ev. egyház lelkésze, március 8-án, Brózik András nagy­falusi lelkész és árvái alesperes március 12-én meghalt. — Nagypénteken Tapió-Szt.-Mártonban B. tápió­bicskei nemes úr és egy úrnő, kivel együtt két hét éven aluli leánya átmegy, a római katholikus egyházból áttérve, ünnepélyesen bevétetett az ev. egyházba. — Gönczy Pál miniszteri tanácsos és Szalay Imre osztálytanácsos urak f. hó 3-án a pozsonyi evang. egy­ház városi iskoláinak összes osztályait látogatták, s nem csak az iskolák berendezésére, de a tanítás eredményére nézve is teljes megelégedésöket kifejezték. — A békéscsabai ág. hitv. ev. egyház 1882-ik évről szóló kimutatásában a következő adatokat olvassuk : Lélekszám az év végén 27,509; született: 1427; meg­halt : 1112 ; eskettetett : 274 pár ; urvacsorával élt : 11,267 Î confirmáltatott : 388. — Bevétel vólt 34,483 frt. 6I 1] 2 kr. ; kiadás: 32,811 frt. 94 kr. — A beszterczebányai ev. egyház vagyoni kimutatása 1882. év végével: biztosított tőkék kamathátralékaik­kal: 28,081 frt. 69 kr.; takarékpénztár és hitelegyleti bevétel : 12,319 frt. 56 kr. ; állampapírok : 352 frt. 50 kr. ; előlegek: 12 xo frt. 96 kr. A gymnasiumi alap ez idő szerint 10,076 frt. 27 kr. Lélekszám : 4214; született : 133; meghalt: 128; hirdettetett: 55 pár; úrvacsorával élt 2978 ; confirmáltatott 64. — A modori német egyházban: Lélekszám: 458; született : 13; meghalt : 17; eskettetett : 5 pár ; úrvacso­rával élt : 184 ; confirmáltatott : 8. — A nagyszombati egyházban: Lélekszám: 912; született: 26; meghalt 33; hirdettetett 15 pár; úr­vacsorával élt: 540; confirmáltatott: 10. — Miskolczról írják f. hó 3-áról keltezve : „Tegnap éjjel halt meg itt Jóny Tivadar volt ügyvéd, rövid betegség után, élemedett korban. A megboldogult 18 éven át bizonyos rögeszmében szenvedett, a nélkül, hogy lelkileg komolyan beteg lett volna. Egyik különös kedvtöltése volt Münchenből, Stuttgartból, Lipcséből stb. könyveket hozatni ládaszámra, úgy hogy hátra­hagyott könyvtára ezereket ér. — Sokféle végintézke­dései közül különösen csak azt emeljük ki, hogy a késmárki ev. lyceumra 200,000 frtot és egy itteni 30,000 frt. értékű házat, az itteni evang. lyceumra pedig 7000 frtot hagyományozott. Pályázat a magyarhoni ág. hitv. evang. egyetemes egyház theologiai akadémiájának két tanszékére. Ó-testámentomi exegesis és segédtudományainak előadására választandó egy rendes tanár. — Díja 1200 frt évi fizetés, 300 frt lakbér. Egyháztörténelem és segédtudományainak előadására válasz­tandó egy magántanár. — Díja 500 frt évi fizetés, — 100 frt lakbér. Pályázóknak tudományos készültségét s eddig folytatott hivatalos­kodását igazoló okmányokkal felszerelt folyamodványaik folyó évi május-hó 31-ig a kis bizottság lentjegyzett elnökéhez terjesztendők bé. Kelt Pozsonyban, 1883. évi márczius-hó 11-én tartott kis bizott­sági ülésből. Dr. Geduly Lajos, Trsztyénszky Ferencz, kis bizottsági elnök. kis bizottsági jegyző. Pályázat egy a pozsonyi ev. egyháznak virágvölgyi- iskolájában betöltendő segéd­tanítói állomásra. Feltételek: tanítóképesítő oklevél; tökéletes jártasság a német és magyar nyelvben; netáni eddigi működésnek kimutatása; orvosi bizo­nyítvány ; Fizetés: évi 500 frt. azon megjegyzéssel, hogy az illető 3 évi sikeres működés után mint rendes tanító véglegesíttetik. A kellően felszerelt folyamodványok f. évi május-hó közepéig alul­irt iskolaszéki elnökhöz benyújtandók, az állomás pedig september else­jével elfoglalandó. Kelt Pozsonyban 1883-ik évi április 1-én. Fürst János, ev. leik., iskolaszéki elnök. NYOMATTA WIGAND F. K. POZSONYBAN.

Next

/
Oldalképek
Tartalom