Evangélikus Egyház és Iskola 1883.

Tematikus tartalomjegyzék - Külföld - Olaszország

90 tekintélyeit is magában foglalja. Végre Hammerstein indítványát fogadták el, mely így hangzik : „A folyamodvány a királyi kormányhoz utasítandó azon megjegyzéssel, hogy azon kérdést, váljon a felsőbb tanodák tanulóinál túlterheltetés elöfordúl-e és az orvoslásra, mely alkalmas intézkedések történhetnének, behatóan megfontolja." A Matthes K. által alapított „általános egyházi krónikát" Dr. Gerlach az 1882. évre is folytatta. Úgy az anyag elrendezését mint a tárgyalást tekintve ezen évfolyam ugyanaz a mult évivel. A szerző az időtörténeti anyagnak nagy bőségét gyűjtötte össze s úgy adta elő, hogy szigorú objectivitás utáni törekvését félre nem lehet ismerni. A krónika mint igen hasznavehető kézikönyv az egyház minden barátjának a legmelegebben ajánlható. A darmstadti főconsistorium a lelkészi hivatalokhoz intézett leiratában megállapítja azon elveket, melyek szerint kelljen a vallás- és confirmatiói oktatásba felveendő meg nem keresztelt gyermekekkel eljárni. Csak megkereszteltek tekintendők a ker. egyházhoz tartozóknak. De keresztyén szülők meg nem keresztelt gyermekei sem a vallás sem a confirmatiói oktatásból ki nem zárandók. Oly confirmandusok azonban, kik utólagosan a keresztséget fel nem vették, a confirmatiótól visszautasítandók. Svájcz. — A zürichi cantonális tanács május-hó 15. az egyházi törvény tárgyalásába fogott és az államegyházhoz való tartozás kérdésének megvitatásában oly határozatot hozott, mely az egyházra nézve válságos lehet. 140 szavazattal 19 ellen elvettetett a kötelezett keresztelés, mint az államegyházhoz való tartozásnak criteriuma. A zsinat a keresztséget és pedig a gyermekkeresztséget mint az egyházhoz való tartozás ismertető jelét 2/

3 szavazattöbbséggel követelte. Baselben az evang. theol. egylet a Berlinbe távozott Kaftan tanár helyébe Dr. Schnedermann-t Lipcséből hívta meg, különösen a rendszeres theologia számára. Mermillod püspök már megtartotta ünnepélyes bevonulását Freiburg városába és a pápa Jacobini bíboros és államtitkár által egy iratot intézett hozzá, melyben „fényes fogadtatása" felett örömét fejezi ki. A püspök beszédeiben ildomosán minden politikai szinezettől óvakodott és különösen minden vonatkozást Genfre mellőzött. Pásztori levelét is igen engedékeny szellem lengi át, úgy hogy még a szabadelvű lapok is oda nyilatkoznak, hogy ha szavait megfelelő tettek követendik a genfi kormánynyal való összeütközése megszűnt. Mermillod, a mint maga nyilatkozott, egyelőre nem szándékozik Genfbe menni ; ő a genfieknek sem alkalmat sem ürügyet zavargásokra nem akar szolgáltatni. Olaszország.— Nápolyban 1861-ben „vallásos és mulattató könyvek gyűjteménye" czím alatt oly iratok láttak napvilágot, melyek szigorúan az olasz viszonyokhoz alkalmazva hasonló tendentiát követnek, mint a „frankfurti korszerű füzetek." Ezek közt van egy iratka, mely a jelen időben különös érdekeltséget érdemel. Czíme „Catechismo intorno al Protestantismo" és czélja, az olaszokat a protestantismus lényegéről és tendentiáiról népszerű nyelven értesíteni. Az előszóban, a melyben a névtelen szerző a protestantismust „egy barbár találmányának" mondja, ünnepélyesen kijelentetik, hogy a könyv teljes tartalma az igazságon és megrendíthetlen tényeken alapul. Lássuk, mennyiben helyes ezen állítás. Az első „leczkében" a protestantismus nevével és eredetével foglalkozván, a szerző röviden „Kristus ellen felfuvalkodott emberek rebelliójának" jellemzi. Okozója egy elpártolt Luther nevű szerzetes volt. És miért? „Mert X. Leo pápa az indulgencziák közzétételét a dominicanusoknak és nem azon szerzetnek engedte át, melyhez Luther tartozott." — Azon kérdésre, váljon nem voltak-e azon időben az egyházban oly visszaélések, melyek a protestantismust előidézhették, az a felelet : visszaélésekben ugyan nem volt hiány, de az egyház épen akkor sikeresen azon fáradozott, hogy megszüntesse, midőn a „rebellió" és vele „a test szabadságának proclamálása" történt. — A 3. leczkében a protestantismus tanainak kérdése egyelőre igen nehéznek mondatik, mert a protestantismusban a tan úgy szólva minden holdváltozással változik; végre azonban mégis mint „szörnyű az elméletben, erkölcstelen a gyakorlatban, isten- és emberekkel ellenséges, az emberi társaságra ártalmas és az észszel s a természetes szemérem-érzettel ellentétes" definiáltatik. És ez bebizonyíttatik egyes állítólagos példákkal a protestáns hittanból : isten kényszeríti az embert a bűnre, ő a bűn okozója; az ember a jót és a rosszat megváltozhatatlan szükségből teszi stb. Nem csoda, ha mindezekre a tanuló azt feleli : „Ezen tanok borzalmat ébresztenek bennem, mert sok tekintetben rosszabbak a pogányoknál." „Igazad van", így válaszol a tanító, „sem a pogányok, sem a törökök nem jutottak ilyen tanokig." — Természetes, hogy ilyen tan okozói csak legrosszabb fajtájú emberek lehettek. Végök megfelelt átkozott életöknek : Calvin pl. „gyalázatos betegségben, férgektől megrágva, kétségbe esve, átkozások és az ördöghöz esedezve halt meg." — így tehát a protestánsoknak mindig okuk lesz „csak szégyenelve fordíthatni szemeiket és gondolataikat első apostolaikra." — Miután ugyanezen történethamisítás álláspontjából a protestantismus terjesztésének okairól és eszközeiről és az iránta gyakorolt „türelem"-ről szólt, az olasz viszonyokra tér át a szerző és első sorban a protestantismus „pártfogóit" Olaszországban irja le. Rendesen „rossz katholikusok ők, a társaságnak legalsóbb üledéke és gonosz emberek." A protestantismus terjesztésével különös czélt akarnak elérni. „A protestantismus az ő kezökben csak eszköz arra, hogy Olaszországba annál könnyebben vihessék be a vallástalanságot, a libertinismust, a hitetlenséget és mint utolsó czélt a communismust." — Tudjuk, hogy a róm. egyház legmagasabb helyéről is a protestantismust ezen két utolsó jelenség miatt felelőssé akarják tenni, itt csak durvábban és nyiltabban (unverhüllt) nyer kifejezést. Ilyen körülmények közt mind azok, kik a protestantismus felé hajolnak, csak rosz emberek lehetnek és tényleg a legközelebbi lapokon úgy is rajzoltatnak, mint „a gazság és erkölcstelenség példányai." Ha ők felülkerekednének, „Olaszország nem sokára a legirtóztatóbb polgári háborúk színhelyévé lenne; polgárok vére áradna a városokon és az országon át: a ker. könyörület minden intézményei