Evangélikus Egyház és Iskola 1883.

Tematikus tartalomjegyzék - Iskolaügy - Középiskoláink szervezése ügyében. Dr. Masznyik Endre

70 hogy nem fogja megengedni, hogy az egyház leple alatt magyarellenes üzelmeket folytassanak. (Zajos éljenzés.) Az üdvözlések sorát Schmid M., a f.-komárommegyei esperesség képviselője zárta be, ki üdvözölte Prónay bárót új méltóságában mint egykori esperességi felügyelőjüket; b. Prónay válaszában kijelentette, hogy örül a megemlékezésnek, mert ott tanulta meg, hogy kis körben is vannak nagy feladatok, és hogy a nagy tisztségben is ki kell a figyelmet terjeszteni a legaprólékosabb ügyekre is. Ezután a közgyűlés egyhangúlag elfogadta Fabinyi Teofil, Czékus superintendens indítványait, hogy az ünnepélyen elmondott beszédeket kinyomassák, Prónay székfoglalóját egész terjedelmében jegyzőkönyvbe iktassák és az egyetemes alapra általa felajánlott 4000 frt összegért jegyzőkönyileg köszönetet szavazzanak. A theologiai akadémiai nagybizottság elnökévé az új főfelügyelőt egyhangúlag megválasztották. Végül dr. Geduly Lajos mint az egyetemes felügyelőnek elnöktársa üdvözölve az újonnan beiktatottat, áldást kiván az ö, mint meg van róla győződve, elődeihez méltó működésére, mire a megszólított válaszában kiemeli, hogy különösnek látszik ugyan az egyházban aivó kettős elnökség, ő azonban azt tapasztalata alapján az egyházra üdvösnek tartja, főleg ha a két elnök egymással oly benső egyetértésben él, mint azt neki előbbeni állasában tapasztalni szerencséje volt. Óhajtja, hogy közötte és elnöktársa között szintoly benső viszony létesüljön s ez irányú támogatását kikéri. Miután Győri Vilmost, Doleschall Sándort, Batizfalvy Istvánt, Bánó Józsefet, Földváry Mihályt és Bachát Dánielt a jegyzőkönyv hitelesítésére felkérte, a közgyűlés a felügyelőt éljenezve d. u. 1 órakor szétoszlott. Középiskoláink szervezése ügyében, ív. Az ev. egységes középiskolák czélját kitűztük, — most az a kérdés merül fel, miként valósítsuk meg azt? i. Egyik feladat — mint láttuk — az evangélikus szellemben vett vallás-erkölcsi jellemképzés. Magasztos hivatás — talán ha nem volna oly magasztos, könnyebben megoldhatnók. Ám nehéz pályán szép küzdeni. Jellem jellemet képez — ez elvem. Következőleg az erkölcsi nevelés, ha nem is mindenható, de okvetlen legfontosabb tényezője: a személyiség. És ezt korunkban már ott is kezdik hangoztatni, a hol az ember legkevésbé várná. A harmadik franczia paedagogiai kongressus is igen érdekes s figyelemre méltó adatokat nyújt e tekintetben. Mintha valami titkos elégületlenség, visszahatás jelentkeznék világszerte az ellen a kárhozatos irány ellen, mely „a földről igen sokat, az égről — az ember nemesebb voltáról, rendeltetéséről — semmit sem akar tudni." Eddig ez volt a jelszó : csak tanítani — hogy mindent tudjon a növendék — ismerje a mi kivüle van, de azontúl semmit; a mi benne van: hiszen a belső ember s ennek összes szellemi vonatkozatai csak a meseország phantastikus kohol mányai! Most fordulatot jelezhetünk; Greard, a kongressus elnöke, az april i-én tartott bezáró gyűlésen azzal végzé lelkes és nagy tetszéssel fogadott beszédét, hogy híven tolmácsolja a kongressus érzelmeit, midőn arra a kérdésre: mi legyen a tanári testületek legfőbb gondja, azt feleli: a nevelés, a nevelés és újra a nevelés. De Greard nyilatkozatánál még érdekesebb magának a gyűlésen jelen volt ministernek Jules Ferrynek visszhangként épen az erkölcsi nevelésre vonatkozó kijelentése — felfogása : „Az erkölcsi nevelés — mondá — (s ezt jól jegyezzük meg), mindennemű oktatásba tartozik — annak minden pillanatban a tanító szívéből kell erednie, hogy a tanuló szívébe hatolhasson. Erre szolgál minden : az olvasás, a társalgás, a szavalás, az ének. Az eszközök oly változatosak, mint a tanító értelmisége. A mennyit a tanító lelke ér, annyit ér az erkölcsi oktatás." Gyönyörű, aranyat érő szavak — ha az az erkölcs — mely a tanító szívét élteti s hatását az ifjúságon megtermékenyíti, igazi erkölcs. Csakhogy ép e ponton válnak meg utaink. Mi — s ép ebben culminál az evangélikus felfogás — erkölcsöt vallás nélkül nem képzelhetünk ép oly kevéssé, mint a hogy fát gyökér nélkül nem. A kettő szükségkép egymásra utal : vallás, melyből az ethicai tényező hiányzik, merő passivitás, quietismus ; erkölcs, melynek elve a vallásban nem gyökeredzik, erőtlen, ingatag — s az önkényes sophista életirány megteremtője. Különben ez ismeretes dolog. Elég egyszerűen ráutalni. Hanem ha ekként világos, hogy a valláserkölcsi jellemképzés legfontosabb tényezője a tanárok személyisége, csakugyan nem állíthatunk be iskoláinkba különböző légkörben nevelkedett férfiakat s denique elvégre is létesítenünk kell azt a tanárképzőt. Sőt még mást is kell tennünk : a nevelés általunk kitűzött czéljának megvalósíthatása érdekében. Az országos középiskolai törvény a vallás-erkölcsi nevelés biztosítása szempontjából tekintettel a tényleges állapotokra, de még különben elvéből folyólag sem tehet többet, minthogy odabigygyeszti a tantárgyak élére, mint köteles tárgyat a hit- és erkölcstant kijelentvén, hogy ennek tanításáról a felekezeti hatóságok kötelessége gondoskodni. Hát az államnak igaza van, de nekünk azért nincs igazunk. Lássuk csak a tényleges gyakorlatot: hogyan gondoskodunk mi a vallástanításáról? Bizony szinte restellem elbeszélni. Vallástanításunk — pedig ez volna hivatva az evang. szellem öntudatosítására s erősítésére — a legmostohább sorsban részesül. Olyan lógós, olyan lökd ide, lökd oda tárgy. Akárkinek a nyakába sózzák, akár van kedve hozzá akár nincs, akár ért hozzá akár nem. Szabadkoznak tőle nyakra főre tanáraink s ha aztán sikerül valakit megnyomorítani vele, hogy ő meg viszont az egész ifjúságot nyomorítsa meg — hát a többiek sokszor nagyot örülnek — mondván : no csakhogy ettől a tárgytól megszabadultunk. Nem beszélek a világba. A dolog így áll — én magam sem tennék máskép, ha valaki teszem azt a mathesissel üldözne. Hát ez tovább így nem maradhat. A vallástanítás — a tanár személyisége s a tárgy kezelése — részünk-