Evangélikus Egyház és Iskola 1883.

Tematikus tartalomjegyzék - Külföld - Ausztria

179. ban minden tantárgy kivétel nélkül magyarul taníttassák, s hogy felső-nógrádban csak a vallás taníttassék anyanyelven. Tehát még az alsó-nógrádiak nem foglalkoztak azzal, hogy a tót ist. tiszteleten — minőt pedig még nagyobb részt kell tartani — hogy fog majd az uj nemzedék énekelni, ha tótul még csak olvasni se fog tudni stb." Hát kedves Nógrádi úr bizony az igen kedves bók — a kiket illet — hogy pezsgő a vérük, mert jajj annak a társadalomnak, egyháznak vagy személynek, melynek megaludt a vére; tenghet az, de az élet távol van tőle. Nem is bók az, de igazság, mert az a.-nógrádiakban él a vágy és törekvés valami jót és hasznosat nem csak szájjal pengetni, de tettleg életbe is hívni. Csak hogy bizony az a.-nógrádiak higgadtságukat e mellett is megtudják tartani, s megtartották ez alkalommal is ! Mert mi is az a.-nógr. papi Conf. — e lapok útján is ismertetett — határozatának intentiója? Talán a tót nyelv és beszéd kiirtása, talán a tót éneklés és ist. tisztelet beszüntetése? Nem! A czél a magyar nyelvnek ollyatén elsajátítása, hogy a gyermek az iskolából kikerülvén a magyar nyelvet teljesen tudja kezelni, s tudja azt hasznára fordítani! A törvény ugyan parancsolja, hogy a magyar nyelv a köteles tantárgyak közé felveendő, tán azt is, hogy mily minimális mértékben. Ez normativumnak jó, de távolról sem elég arra, a mit a fentiekben körül irtunk. Tanítják iskoláinkban a magyar nyelvet, úgy, mint velünk is tanultatták hajdan a classicus nyelveket ; kezébe adnak a gyermeknek egy gyakorlókönyvet s abból lefordíttatnak vele 15 gyakorlatot, még voçabulumokat is mondatnak vele, sőt a vizsgára egy peroratiót be kell néhol a nebulónak vágni : de hát mi haszna a ráfordított időnek, fáradságnak, a gyermek bizony nem tud magyarul — s lassan azt a keveset is levedli, mert : a kinek van, adatik, a kinek pedig nincs, az is elvétetik tőle ! Az a nyelvkinzás nem hogy megkedveltetné, de meggyülöltetni képes a gyermekkel a magyar nyelvet, ez pedig még Nógrádi úrtól is nagyon távol van, mert egy derengő remény sugárt nyújt ő is a messze távolban az igazhivőknek mondva : „hogy az annak a szakbizottságnak, a melynek ez ügy formulázás végett kiadatott működésétől remélhető (tehát remény ! mily kegyes !) hogy a magyar nyelv fokozatos (tehát nem egyszerre, hogy meg ne ártson) tanításának elkerülhetlen szüksége szem előtt fog tartatni." Ugy hiszem az a tiszt, szakbizottság erre a formulázásra nem fog rámenni. Itt hát a.-nógrádban úgy hiszszük, a czél akép érhető el, ha nem csak egyes tárgyak, pl. a földrajz, de az összes tananyag magyarul kezeltetik, értvén a kezelés alatt nem csak a tanulást, de a tanítást vagyis a tanító társalgását is! Itt a hiba, oda kell irányítani a figyelmet; a mi népiskoláinkban csak tanulnak, de nem tanítanak magyarul. Igy aztán, hogy milyen az eredmény — mutatja az élet. A közbizalom engem is egy kör decanusává emelt, s a körben jártamban nagyon sokszor értesültem arról, hogy szegény földmives népünk áldozatok árán is a második vagy még távolabbi kálvinista községbe adja gyermekét magyar szóra. Kell-e ennél hangosabb kiáltás a mi iskoláink felé : tanítsatok magyarul ! Nem tarthatom vissza magam, hogy ne idézzem Kossuth L. utolsó levelének egy nagyon megszivelni való szakaszát. Az előzményeket elhagyva csak az idevágó részt szabad legyen tehát ide igtatnom. „ ... a mi világosan arra mutat, hogy nem csak az iskolában, hanem a házi tűzhelynél is, melynek a nők az őrangyalai, mindinkább tért foglal annak érzete, hogy valamint az államnak és felekezeti hatóságoknak kötelességük módokról gondoskodni a tanodákban, úgy minden honpolgárnak nem csak kötelességében, hanem érdekében is áll a házi tűzhelynél közrehatni, miszerint a haza minden polgára birtokába jusson azon közös haza állami nyelvének, mely a jogegyenlőség szent kötelékével karolta keblére minden polgárát." Olvassuk ki ebből a magunkét. Ne tartsunk tőle, hogy a gyermek elfelejti anyanyelvét, hiszen ő a házi tűzhelyhez nem 6 év múlva, de mindennap visszatér; de magyarúl — ha csak a mai rendszernél maradunk, ha a törvénynek csak szinre teszünk eleget — nem tanul meg soha! Végül csak egyet. Az a gondolat, hogy mikép fognak hát 6 év múlva a növendékek énekelni, tréfa tán csak és nem aggodalom, árnyék de nem felhő. Mert habár ki is mondatnék a tiszta magyar nyelvű tanítás, mi akadályozná azt, hogy tótul olvasni, írni sőt énekelni is ne taníthassunk iskoláinkban ; épen úgy, mint a hogy ma a magyarral történik. Vagy nem magyar tanítás mellett tanult Nógrádi úr is latinul olvasni és írni; s az ifjúkori emlékeket felidézve lelkében nem egész megifjodva énekli-e még most azt a kedves dalt, hogy „Gaudeamus igitur." Lehetetlen hogy erre nem gondolt volna. Egyébiránt a hol ez ügyet helyes oldaláról fogják fel, és nem csinálnak belőle par force nemzeti kérdést — ott nincs szükég felülről rendelkezni, felbugyog a tiszta víz alulról is. Az út már meg van törve, az irány kimutatva a merészebb egyházak által : a félenkebbek pedig — okulva a példán — maguktól is sorakozni fognak. Farkas Géza. KÜLFÖLD, Ausztria. — Afelső-ausztriaisuperintendentialis gyűlés jegyzőkönyve szerint a 19 felső-ausztriai gyülekezetnek lélekszáma az 1882. év végén 16,886 volt; 17 evang. iskolába (beszámítva a gmundeni hanoverai királyi magániskola 22 növendékét) 1599 tanuló járt, míg a nyilvános iskolákban 872 evang. tanuló volt; az úrvacsorát élvezték 19,067; 79 tiszta, 34 vegyes házasság köttetett; 521 keresztelés volt; a confirmált gyermekek száma 304. Az ischli fiókegyházat az új mecklenburg-schwerini nagyherczeg hasonló gondozásban részesíti, mint elhúnyt előde, a mennyiben a nyáron ismét két lelkészt küldött Mecklenburgból Ischlbe. A bécsi ev. theol. fakultásnak még két évig kell maradnia a bérelt helyiségekben s azon reménynyel vigasztalódnia, hogy talán ezután az új egyetemépületben találand felvételt, melyet mindaddig résziut az ultramontánok, részint az akadémiai senatus azon