Evangélikus Egyház és Iskola 1883.

Tematikus tartalomjegyzék - Czikkek - Nyílt levél Leska János főespereshez. Gyurátz Ferencz

Első évfolyam. 20-ik szám. Pozsony, 1883. évi augusztus 11. EVANGELIKUS 1GYHAZ ÉS ISKOLA. Előfizetési ár: Egész évre . 6 frt — kr. félévre . . . 3 „ — „ negyedévre . 1 „ 50 „ Egy szám ára: 12 kr. o. é. YVLEGJELEN HETENKÉNT EGYSZER. Szerkesztő- s kiadó-hivatal: Pozsony, Konventutcza 6. sz. Felelős szerkesztő : TRSZTYÉNSZKY FERENCZ. Hirdetés ára : Négyhasábos petit sorként egyszer közölve 7 kr., többször közölve 5 kr. Bélyegdíj : külön 30 kr. Tartalom: Nyilt levél nagytiszteletű Leska János főesperes úrhoz! (Gyurátz Ferencz). — Visszatekintés a „Vasárnap" czímű evangeliumi folyóirat jan. i-től jun. végéig terjedő félévi folyamára. (Endreffy János). — Külmissziói szemle. (Láng Adolf). — Belföld. — Külföld. Vegyesek. Pályázat. Nyilt levél nagytiszteletű Leska János főesperes úrhoz! Guggenberger J. kollega úr egy felhívást intézett e lapok hasábjain a tótajkú hitrokonokhoz. Ám mondjuk el róla, hogy előadása néhol érdes, azt azonban el nem tagadhatja senki, hogy kitűzött czélja, midőn a félreértések mellőzését, a nemzetiségi korlátokon való felülemelkedést hangoztatja, s szentegyházunk érdekében testvéri egyesülésre buzdít, tiszteletre méltó. E czél megközelítésének reményét igen csekély mértékben táplálja Nagytiszteletüséged válaszában, midőn ebben csak a keményeknek talált kifejezések feletti elkeseredésének ád kifejezést, s magára a jelzett czélra épenséggel nem reflektál, sőt a czikkét csak puszta támadásnak jelezve kimondja, hogy az ily irányú felszólalásokat többé feleletre sem méltatja. Én csak fájlalni tudnám, ha így azon törekvés, melylyel Guggenberger úr közöttünk s a tót hitrokonok között érintkezési pontot keresett, csak azt eredményezné, hogy még mélyebb legyen az elválasztó ür. Talán az a közügy, melyet mindkét részről hangoztatunk, mégis megérdemel annyit, hogy ne kerüljük, hanem keressük az egyetértés útját! Mind a honszeretet, mind a hitnek szent oltára komolyan arra intenek, hogy váltsunk békejobbot. Egyházunk felett nehéz napok járnak : bár merre forduljunk, mindenütt panaszt kell hallanunk, s másfelől is tárulnak elénk gyógyításra váró sebek. Szép volna, ha megértenők az idő intő szavát, s mint viharban a fának lombjai összeborulva küzdenek a vész ellen, mi is a megpróbáltatások alatt hit-, remény- és szeretetben egyesülve, törekednénk felfogni az egyházunkat kisértő ellenséges elemek ostromát. Tisztázzuk a helyzetet a jó akarat nyíltságával. Vessünk véget a félreértésnek s ismerjük el egymásban a testvért. Hasztalan tagadnék, tény, hogy jelenleg a magyarok és a tótok egy része között meg van a bizalmatlanság szülte feszült viszony. Oszlassuk el költsönösen a kételyt, s nyugtassuk meg egymást. A szláv párt vezérei azt állítják, hogy a magyarok politikai előnyükte támaszkodva a tótokat elnyomni s nyelvüket kiirtani akarják. De kérdjük, mire alapítják ezen nézetüket? A történet tanúsága szerint a magyarok és tótok évszázadok során át mint egy hazának fiai jó testvéri egyetértesben éltek. A tótajkú nemesnek ugyanazon jogai voltak, mint a magyarnak, tót és magyar paraszt sorsa mindig ugyanaz volt. A magyar nemes nem üldözte, hanem inkább megtanulta tót jobbágyai nyelvét. Különböző nyelven bár, de ugyanazon hazáért/ szabad, boldog magyarországért imádkozott a szláv és Árpád ivadéka. A megtámadott honnak védelemre intő szavát csak úgy megértette, életét a csatatéren szabadságért, hazáért csak úgy tékozolta a tót mint a magyar. A sajói, kenyérmezei, a mohácsi és még száz meg száz dicső vagy gyászemlékü harczok mezején közös sír fedezi az elhullt tót és magyar vitézeket; s egy lobogó alatt elpatakzott vér pecsétli meg a két nép testvériségét. A Hunyadiak és Rákócziak korának emlékei tiltakoznak az ellen, hogy bárki is könnyelműen szétszakgassa az egyetértés azon lánczait, melyekhez egy évezrednek híven megosztott örömei és fájdalmai fűződnek. Nem, a magyar nem élt vissza politikai fölényével más nyelvű honfitársainak elnyomására. A franczia létrehozta hazájában az egynyelvűséget. A német nép vaskényszerrel beolvasztotta magába a középkorban a vendeket, obotritákat, boruszokat s más szláv törzsöket, vagy pedig, ha ellenálltak, fegyverrel-törölte le őket a történet szinteréről. Ily beolvasztási müveleteket történetünk lapjain nem találhat senki; nem, mert a magyar mindig türelmes volt a másnyelvűek iránt. Lehet, hogy a szláv atyafiak között némelyek azt mondják, hogy a régi magyarokkal nincs is a tótoknak bajuk, de annál több panaszuk lehet a mostani nemzedék ellen, mert ez — szerintük — letette az ősök szép erényét : a türelmet. Ezen állítással szemben én válaszul ismét a magyar nép jellemére