Evangélikus Egyház és Iskola 1883.

Tematikus tartalomjegyzék - Czikkek - Breznyik Jánoshoz a szarvasi tanár kar.

142. berek. Hisz törni — még ugyan széltiben tör mindenre a mi derék, csakhogy egyszer-másszor kudarczot is vall az a szörny, ki a 12 szörnynek legyiirőjét is legyűrte, — az irigység, mely öntájtékával mérgezi a jelesnek életét, rendesen csak a sír felett engedve meg fagyos fényű méltatást: „Úrit enim fulgore suo, qui praegravat, artes infra se positas, — exstinctus amabitur idem", és „Heu nefas! virtutem incolumem odimus, sublatam ex oculis quaerimus invidi!" Egy „signatura temporis" az, a mivel itt szemközt állunk s oly időjel, melyet nekünk kétszeres okunk van nyájasan köszönteni. Hisz a kitüntetett egy tanár, még pedig a legszerényebb felekezethez tartozó tanár. Mit jelent ez minálunk? a térfoglaló humanitás előtti hódolatát bizonyos társadalmi zsarnok előítéleteknek, oly hódolat, mely a magas, sőt legmagasabb helyet uraló szabadelvűség által kezdeményeztetik, még pedig oly tisztelet tényében, melyre ugyan rá csak Te szolgáltál, de mely Terólad átháramlik a pályatársakra. Nem elég, hogy mi valánk e haza legmostohábban díjazott napszámosai, — hisz Te magad büszke csak is egyre voltál idáig, arra, hogy lyceumodat Te tartod fenn inkább, sem mint ez Tégedet, mint a ki hajdan évi 3—400, ma is csak 800 frtért szolgálsz, — odakint a nagyok társadalmában ugyan volt-e mellőzöttebb, kicsinylettebb osztály mint azoké, kik iskolájuk 4 fala közé temetkező munkában önéletüket hamvasztják el, s váljon minek fejében? hát csak annak, hogy elhamvadt nemes életük névtelenül válik netán egy-egy kis mozzanattá a nagyegésznek életében. Hajh mi zordon kép! de melyet nem vádlólag rajzolunk; mert a nemzet, ki dalaiban magát is árvának panaszlá minduntalan, lehetett-e önnönei, lehetett-e önmaga iránt más mint mostoha? Azért szerettünk mi Teveled mindig nem hátra, nehogy a látványtól megkövüljünk, de előre nézni és előre hatni, egy megalkotandó jobb világ, a közeljövő kies tájképe felé. Ám domborodjék elé ma a sötét háttérből a jelennek világossága; és Te működésednek több mint 41 év alkotta lejtőjén át nézz alá pályádnak kezdetére. A nemzet akkor alig néhány százezret jelentve, a tettre rezzenés első szakában messze vágó, ily számmal visszásán arányló vágyak, tervek megvalósításához látott lázasan; de érezte csakhamar, hogy a roppant műhöz lábai alatt nélkülözi az őserő alapját : a népet, melynek milliói észre kézre bilincselve, a nemzeti lét iránt közönbösek valának; fölfelé pedig érezte, hogy nincs vezérkéz, nincs vezérfő, mely a hagyományos ziláltságot egységre terelje. Ezt a halálos ürt egy életerős nemzettel betölteni, s betölteni vallás és tudomány, iskola és irodalom bűvölő hatalmaival, ímhol ez volt a Nébórul Kanaánt átpillantó merész gondolat, melytől indíttatva Te is magas eszményképekkel, nagy készültséggel, érczakarattal Isten nevében ráléptét a meredek pályára, melynek ma bérczfokáról vissza alá tekintve, kell hogy elégülten adj hálát Istennek és igazat a költőnek, hogy „a mire az ifjúkor vágyott, bőviben birja a vénkor." Avagy nem birja? hisz csak akarjunk látni, úgy ifjúi álmaink legmerészebbike is itt áll szemeink előtt mint megtestesült való : egy állammá tömörült nemzet s élén egy szeretett király, ki a nemzet munkásai felett figyel, s midőn a megvonultabb érdemet is kipillantja, nem csak a fáradott küzdőnek nyújt babért, de egyszersmind próbálatlan új erőknek ösztönt, a nehéz pályától nem riadni vissza mint babértalantól. Ez édes fennérzést, mely számodra ezen visszapillantásból felmerül, élvezzed sokáig eddigi nagymunkabiró erődben, hogy ne csak Selmecz ifjúsága és férfiai tanuljanak és épüljenek lábaidnál, de mi is itt a távolból buzduljunk, lelkesedjünk tovább is példádon. Es ha szabad egy merész kéréssel zárnunk, arra kérünk, hogy : ha jelen levelünkre volna válaszod, azt ne levélben tegyed, mert a betű holt és hideg: de mikor utad különben is ide alföldi birtokodra hozand, testestül megjelenve tisztelő pályatársaid körében, kedélyed életmelegével mondjad el azt. Kérünk pedig erre mint olyanok, kik igaz tiszteletünk daczára jelen sorainkat úgy irjuk alá, mint Szarvas, julius 10. 1883. hőn szerető barátaid a szarvasi főgymnasium tanárai s nevükben Tatay István s. k. Czékus István superintendens körútja. (Z.) A tiszai superintendens egyházlátogatási körutat tett június-hóban. A sáros-zempléni esperességbe kebelezett egyházak közül Hanusfalvát, Sókút, Kladzány, Mernyik, Üj-Klenótz, Pazdics, Kemencze, Ránk, Ófalu, Zsegnye, Budamér és Abost, a VI. sz. kir. városi esperességből pedig a Kassai magyar-német és tót egyházakat vette vizsgálat alá. Ezen lelket, testet ugyancsak próbára tevő egyházlátogatás május 29-étől tartott junius 26-áig. Egyházunk jó népe kiváló tisztelettel fogadá mindenütt. Ott is, hol annak külső ünnepélyességekben volt kifejezése, ott is, hol komoly vizsgálat, szigorú ítélet járt nyomában. Ünnepi öltözetben, felzászlózott diadalívek alatt, énekeskönyvvel kezében, énekkel ajkán, fogadá a bevonuló s elbocsátá a távozó főpásztort. Bandérium a határon, iskolás gyermeksereg a falu végén, nagyok és kicsinyek nevében, nagyok és kicsinyek által tót vagy magyar vagy német nyelven mondott üdvözletek; zsúfolásig telt templomok, ünnepies szín és hangulat, munkaszünet és öröm : oda vallottak, hogy a nép áldja azt, ki jött az Űr nevében, tudja mi nagy jelentősége van ezen püspöki látogatásnak, tanításnak és áldásnak, s viszont a főpásztor ünnepet készít ezen jó népének, megvigasztalja, megerősíti azt hithüségében, megáldja az áldó Ür Isten szent nevében! Nagyobbszerünek nevezhető Hanusfalván, Ungvárit, Munkácson, Nagy-Mihályt, Ófalván és Kassán történt fogadása. Előbbi helyeken a politikai hatóságok, r. k. klérus, városi hatóságok, utóbbi helyen pedig a városi hatóság, esperesség és egyházak fogadták őt tiszteletteljesen. Nagyobbszámú résztvevőkkel, minden izében hivatalos díszebéd volt Ungvártt, Pazdicson és Kassán. Hűséges kísérői valának ; az esperesség meglátogatott minden egyházában, sőt még Kassán is résztvett Urbán Adolf főesperes, továbbá Placsko István sókúti, Hajdú János zsegnyei lelkészek mint dekánusok, Chotvács Endre budaméri lelkész mint jegyző Hanus-